Ezt olvasta már?

0

2020 december végéig 54-en fagytak meg

December végéig 54-en fagytak meg Magyarországon október eleje óta – jelentette a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kedden.


hirdetés

Az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, illetve kórházba szállítása közben, vagy beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni.

 

A fagyhalál kevesebb áldozatot szedett a fővárosban az előző évekhez képest. Az MSZF a hajléktalanokkal való fokozott törődésnek tulajdonítja a fejleményt, de hozzáteszi, hogy a jelenség még mindig tömeges.

 

A kihűléses elhalálozások területi összetételéről az MSZF azt írta, hogy az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mély szegénységben. Korábban a városokból került ki az áldozatok többsége. Többnyire magányosan élő, idős emberek távoztak el az élők sorából. Ez arra utal, hogy a szociális gondoskodás még mindig sok kívánni valót hagy maga után, nem szólva a megélhetési viszonyokról – jegyezte meg a Magyar Szociális Fórum a fagyhalál alakulásáról kiadott legfrissebb jelentésében.+++

 

 

 

Kiadta: MSZF SZK







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?










hírek innen, onnan

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

Még nem tudni, mennyit kell kihagynia a háromszoros olimpiai bajnoknak.

Újabb rekorder építménnyel bővült Dubaj lenyűgöző városképe

Nem egyszerű egy olyan városban építészeti csodát alkotni, ahol olyan ikonikus építmények vannak, mint a Burdzs Kalifa. Van, akinek ez...

Tavasz ide vagy oda, nem szabadulunk a covidtól: ebben az 5 megyében nő meredeken a betegszám

Egy Tolna vármegyei óvodában a gyermekeknél lázzal, torokfájással és köhögéssel járó megbetegedések jelentkeztek.

A KSH kiszámolta, 605 100 forint a bruttó átlagkereset Magyarországon

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó...

Lionel Messi döbbenetes bejelentést tett: ekkor fog visszavonulni

A nyolcszoros aranylabdás klasszis azt mondja, sok mindenre nyitott, de tudja jól, hogy semmi sem tarthat örökké.

Komoly veszély jelent a várandós kismamákra ez a betegség - megszólalt az infektológus

A naphire.hu is írt arról korábban, hogy egyre több óvodás korú gyermeket kezelnek lepkehimlős tünetekkel. A betegség továbbra is terjed...

Magyar Péter védője: Az ügyészségnek árt, ha nem nyomoz

Bárándy Péter szerint több bűncselekmény gyanúját is felveti az, amit Varga Judit mondott a hangfelvételen.

Veszélybe került a víz a Baltimore-i kikötőben, szivárognak a konténerek

A veszélyes anyagokat szállító 56 konténer közül néhányat felnyitottak, hogy azonosítsák a szivárgó anyagokat, amely már a víz...

Magyar Suzuki kutatás: önnek vannak gondjai a parkolással?

Ugyanannyira támaszkodunk az oktatóra, mint az ismerősök tanácsaira Fotó: Suzuki 10-ből 5-en úgy érzik, hogy a forgalmi vizsgára...

Leáll a gyártás, a Volvo végleg legszámol a dízelekkel

A Volvo fokozatosan építi le a belső égésű motorok kínálatát, első körben a dízelek gyártását szüntetik be, már az idei évtől...

Ez az igazi fekete doboz – Pesty László: „Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot”

A dokumentumfilmes szerint most már csak az a kérdés, hogy mi van még a Magyar Péter vadásztarisznyájában. Pesty László fideszes...

Újra zöld-fehérbe öltözne a magyar válogatott focistája

Ádám Martin soha nem fogja elfelejteni a 2021-22-es NB I-es szezont, amikor is 32 bajnokin 31 gólt szerzett, és ezzel […] A Újra...

Sport

Kijutottak az Eb-re, magasrangú állami kitüntetést kapnak

Először szerepelnek majd a kontinenstornán.

Modric 39 évesen végre magasba emelhette a hőn áhított trófeát

Klubjával számos alkalommal ünnepelhetett, most a válogatottal is összejött.

„Alonso egy idióta volt, piszkos trükköt használt.”

A korábbi pilóta éles kritikával élt a veterán spanyol irányába.

Mourinho bejelentést tett, nem vár tovább.

Sikerre éhes a portugál menedzser.

Brutális kiütés: a bíró terítette le a részeg ketrecharcost - videó

A bíró ütötte ki brutálisan a részeg ketrecharcost videó

Leszerepelt, kirúgták, most mégis milliókat kap a volt szövetségi kapitány

Fernando Santos nyolc hónapig dolgozott a lengyeleknél, köze nem volt a végül sikeres kijutáshoz, ám így is jelentős összeghez jut.

A rivális kizárása után Verstappenék nyerték a versenyt

Az Ausztrál Nagydíj hétvégéje különlegesen alakult a Red Bull pilótáinak.

Lionel Messi: „Abbahagyom, ha…”

Sok mindenre nyitott, de tudja, semmi nem tarthat örökké.

Kihúzhat egy nevet a Bayern München

Nem tér vissza a tréner a bajorokhoz.

Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

A focirajongó rapper üzent is a magyar válogatott csapatkapitányának.

Giroud távozik a Milantól, már meg is van az új csapata

A francia válogatott történetének legeredményesebb játékosa egy évre ír alá új csapatához.

0

Bulvár

Itt a vége: Varga Judit lelepleződött, most már mindenki tudja róla

Varga Juditról megdöbbentő dolog derült ki.

Reméljük, ezt olvassa Rogán Antal – A szakértő szerint Varga Judit mentegetőző posztját egy férfi írta

A világ – de Magyarország mindenképpen – Varga Judit tegnapi mentegetőző posztja körül forog, melyet azután tett ki pár perccel, hogy volt férje, Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, melyet kor

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Szerinte lassan kezdünk úgy kinézni, mint 1923, Szicília.

Álhírt terjesztett Magyar Péterről az állami M1 csatorna ifj. Lomnici Zoltán közreműködésével

A magyar adófizetők által fenntartott M1-en ifj. Lomnici Zoltán azt állította, hogy Magyar Péter színre lépése annyira érdektelen, hogy még a nemzetközi sajtó sem foglalkozik vele. A valóság azonban egészen mást

Orbán Viktor bejelentést tett: ez történik most a kormánnyal

Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentette be, hogy ismét összeült a kormány tagjaival. 

Magyar Péter máris üzent Varga Juditnak: "Pontosan tudod, hogy a tét óriási"

Magyar Péter máris reagált volt felesége, Varga Judit Hajdú Péter Frizbi című műsorában tett kijelentéseire.

Kétségbeejtő dolog derült ki Vilmos hercegről, már évek óta nagy a baj

Azt már a legtöbben tudják, hogy Vilmos és Harry herceg között évek óta megromlott a viszony. A legtöbben ezt azzal magyarázzák, hogy miután Harry herceg megismerkedett Meghan Markle színésznővel, a két testvér el

Kajdi Csaba Ördög Nóráról: „Mórahalmi szűzanyának állítja be magát, miközben nem az”

Kajdi Csabának eddig is megvolt a véleménye Ördög Nórával, de most részleteiben is kifejtette, hogy mégis mi a baja a műsorvezetővel.

Renner Erika Varga Juditnak: Menjen be az Áldozatsegítő Központba, ott kap mindenben segítséget

A lúgos orvos áldozata üzent a volt igazságügyi miniszternek.

Ezt sem tudta magában tartani Orbán Viktor – Megint posztolt a miniszterelnök

A kormányfő a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy ismét összeült a kormány tagjaival. Fotó: Facebook/Orbán Viktor „Munkában a kormány” – írta Orbán Viktor a szokásos szerdai kormányüléssel kapcsolatban

Bayer Zsolt meghökkentő dolgot állít a Fideszről és Magyar Péterről

A publicista szerint a Fideszben 10 éve tudják, a szerinte „takonygerincű” Magyar hogyan bánt a feleségével – ez alatt a 10 év alatt Magyar Péter állami állások sorát töltötte be valamiért. 

blogmorzsák

Tényleg olyan puritán volt Kádár?

Szerény életmódot folytatott, akár egy átlagember - legalábbis ez a kép él róla a köztudatban.

Ez a távcsövek királya: zsebben is elfér, 16-szor közelebbre hoz mindent

Utazáshoz, túrázáshoz, városnézéshez, kiránduláshoz mindig vidd magaddal.

Mennyit fizet a Spotify az előadóknak?

Sokáig próbálták titokban tartani.

0