Ezt olvasta már?


30 éve a színpadon

Különleges zenei élményben volt része azoknak, aki jegyet váltottak az április 3-i Csík koncertre. A Kossuth-díjas zenekar nem először lépett fel Baján, és – mint mondták – remélik nem is utoljára.

Nem maradt üresen szék a városi színházteremben. Az elmúlt években több halászléfőző fesztiválon és a 2009-es EFOTT-on is nagy sikerű koncertet adott Baján a Csík zenekar. Most visszatértek a városba.

A héttagú csapat három évtizede szórakoztatja a közönséget sokszínű zenei világával. Számos elismerés, köztük a Kossuth-díj bizonyítja: jó irányba haladnak. Muzsikájukkal felkeltették az érdeklődést a népzene iránt a fiatal zenehallgatókban, a népzene-fanatikus réteget pedig közelebb vitték a kortárs rockzenéhez. A közönség legnagyobb örömére ez alkalommal is több ismert, modern dallamot hallgathattak meg feldolgozásukban. Szabó Attila (hegedű, gitár): „Játsszuk az elmaradhatatlan slágereket, melyeket az emberek követelnek. Igyekszünk megfelelni, de mindent nem tudnánk elmuzsikálni, mert akkor reggelig itt ülhetnénk. Természetesen játszunk az újabb számokból is, hiszen a zenekar az idén 30 esztendős. Igyekszünk olyan műsort összeállítani, ami megmutatja munkásságunk keresztmetszetét a nézőknek.”

A zenekar új albumán is dolgozik, ezzel még idén megörvendeztetik hallgatóikat, árulta el Szabó Attila.

A jó hangulatú estén az ének mellett a hegedű, a gitár, a cimbalom, a nagybőgő, a brácsa és több fúvós hangszer együtt csendült fel, remekül harmonizálva. A közönség a zenekart a virtuóz módon előadott számaik után hosszú percekig tartó tapssal jutalmazta.

forrás: baja.hu







0
0
0

0
0
0
0