80 éves lett a rendező, Szabó István: Emlékei az egykori Tatabányáról
Az Oscar-díjas magyar rendező, aki a Mephistoért nyerte el az aranyszobrot a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában 1982-ben. Sokan nem tudjak és még talán a tatabányaik sem, de Szabó István gyermekkorában etöltött 6 évet a városban. Tegnapi születésnapja alkalmából megosztott néhány emléket.
1938. február 18-án született Szabó István, az első Oscar-díjas magyar film, a Mephisto rendezője. A gyerekkorában hat éven át Tatabányán élő Kossuth-díjas művészt sok családi emlék köti a bányászvároshoz.
Bár Budapesten született, gyerekkorának jelentős részét Tatabányán töltötte. Apja, id. Szabó István ugyanis a tatabányai kórház orvosa volt, és nagyapja, Szabó Ignác is igen jelentős szerepet játszott a város egészségügyében: ő alapította ugyanis a Gőzfürdőt, és még számos olyan dolgot köszönhetünk neki, amelyek nélkül ma nehéz lenne elképzelni Tatabányát (lásd keretes írásunkat).
– Szabó István tősgyökeres tatabányai, ugyanis ő még azt a városegyesítést megelőző Tatabányát látta, amit a mostani idősek között is csak kevesen – mondta a Szabó család történetét kutató Macher Péter helytörténész, a Tatabányai Városi Levéltár munkatársa 2015-ben, amikor Szabó István – egy Oscar-díjas filmrendező tatabányai gyökerei címmel tartott előadást a József Attila Megyei Könyvtárban.
– Talán a tatabányaiak sem tudják, hogy Szabó István kisgyerekkorában hat évet itt töltött, és a pályájára is hatással volt Tatabánya, az itt élő emberek, a környezet, a gazdaságunk, az iparunk – fejtette ki ugyanekkor a megyeszékhely alpolgármestere, Turainé John Katalin.
Való igaz, a rendező nem egy filmjében felbukkannak utalások Tatabányára, sőt, 1966-os, Apa című alkotását is itt forgatta le. A szóban forgó mű egy igen személyes film, amely több nemzetközi díjat kapott. Azt pedig bizonyára még kevesebben tudják, hogy a kis István első filmélménye is Tatabányához kötődik: a II. világháború alatt a Népházban látta Walt Disney Csizmás kandúrját.
A nagyapja Tatabánya első orvosa volt
Dr. Szabó Ignác 1868. december 25-én született Nyitrán, egy zsidó kereskedő fiaként, de hithű katolikus családba. A bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd bányaorvosként kezdett dolgozni előbb Dorogon, majd Tatabányán, ahol szinte a semmiből kellett az egyre sokasodó munkások egészségügyi ellátását megoldania. 1900-ban nyílt meg az első tatabányai bányakórház, mindössze 14 ággyal. 12 évvel később átadták az akkori viszonyokat tekintve igen modernnek számító, 120 ágyas új bányakórházat, amely majdnem az ezredfordulóig ellátta funkcióját. Neki köszönhető a város első röntgengépe, és a Gőzfürdő 1927-es felépítése is. 1945-ben, Budapest bombázásakor vesztette életét, nevét Tatabányán utca és emléktábla is őrzi.
1902-ben született fia, István 1931-ben került a tatabányai kórház alkalmazásába sebészorvosként, az akkor ott praktizáló 3 doktor egyikeként. Mellékállásban a Tatabánya SC sportolóinak egészségéért is felelt. A második világégést kísérő zsidótörvények azonban ellehetetlenítették tatabányai munkavállalását. Budapest ostromakor már egy fővárosi kórház alkalmazottja volt. Nem sokkal a háború befejezése előtt hunyt el, halálát az egyik betegétől elkapott torokgyík szövődményei okozták.
Noha pályafutása során számos világhírű színésszel dolgozhatott együtt – néhányan a sok közül: Helen Mirren (Az ajtó), Ralph Fiennes (A napfény íze), Glenn Close (Találkozás Vénusszal), és persze a Mephisto főszerepét játszó Klaus Maria Brandauer –, sosem feledte tatabányai gyökereit.
– Sok családi emlék köt Tatabányához, különösen Óvároshoz. A Ligetsoron laktak a nagyszüleim, a Népházhoz, a kaszinóhoz közel. Nagyapám, dr. Szabó Ignác ott volt bányaorvos, a nevéhez kötődik a bányászkórház kialakítása, ami az orvosi, szakmai terveket illeti: az ő kezdeményezésére jött létre a gőzfürdő is. A Ligetsoron voltak az orvosi és gyógyszerész lakások, valamennyi nagy kerttel, ahol mindenféle gyümölcs megtermett a ribizlitől az egresig. Szeretem az ilyen emlékeket, régi dolgokat, helyszíneket, és azokat a színészeket, barátokat, kollégákat, akik ezeket az emlékeket személyessé tették – mondta a Kemma.hu-nak két évvel ezelőtt adott interjújában a rendezőlegenda.
Forrás: kemma.hu/TNL
hírek innen, onnan
Majka Dopemannek: Te piaci alapon nemhogy 5 milliót nem érsz, de talán 5 forintot se
És ez még nem is a legdurvább reakciója Dopeman állításaira.
Szívszorító anyák napja vár Molnár Anikóra
Őszintén beszélt a nehézségekről.
Bódi Margó lerántotta a leplet, ezt tenné, ha menye és fia összevesznének
Ezt senki sem gondolta volna!
Eladta magát? Súlyos vádak érik Ember Márkot
Erre sokan nem számítottak.
Félbeszakadt az Újpest–Fradi meccs az NB I.-ben
A Fradi nagyon simán, négy góllal vezetett az Újpest ellen, amikor a hazai szurkolók a vendégtábor felé indultak.
A Red Bull-pilóta kizárása miatt változik a Miami Nagydíj rajtrácsa – íme a végleges sorrend
Isack Hadjar csak a bokszutcából vághat neki a Miami Nagydíjnak.
Triplázott Magyarországon az olasz motoros, tovább növelte győzelmi rekordját
Kiváló formában versenyzett a Balaton Park Circuiten a 26 éves sportoló.
Az OPEC emeli a kitermelést az Egyesült Arab Emírségek kilépését követően
Az kitermelési célokat április és május hónapokra egyenként napi 206 ezer hordóval emelték meg.
Öt év, öt ország: nemzetközi pályára állt a Hilaris Hotels
Magyar sikersztori a turizmusban.
Hármas karambol az M7-esen, több mint 7 km-es a torlódás
A tájékoztatás szerint a tűzoltók az érintett pályaszakasz teljes lezárása mellett végzik a munkálatokat.
Ezek a jelek árulkodhatnak arról, hogy valaki belenézett a telefonunkba
A betekintés nyomokat hagy – és ezeket meg is találhatjuk, ha alaposan körülnézünk.
A kollektív szívverés karmestere: Leslie Mandoki és a győzelem rezgései
Leslie Mandoki számára a Road to Budapest egy stadionhimnusz és egy metafizikai híd, amely összeköti a múlt örökségét a jövő...
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát
Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.
Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin
Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Bulvár
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet
„Kipukkadt a lufi” – Gulyás Gergely fotói lepték el a Mediaworks honlapját, hekkertámadás érhette a fideszes lapok kiadóját
Az oldal azóta elérhetetlen.
Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is
A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


