Ezt olvasta már?


A Baja Város Hírnevéért díjnak egy nyertese lehet

Két jelölt már van, ám a ­hónap végéig még nőhet a számuk. Közülük egy fordulóban választja ki a Baja Város Hírnevéért díjat kiérdemlő polgárt a kuratórium.

A díjazott olyan bajaiak közé kerül, akik sokat tettek a város jó hírének. Egyebek mellett erről számolt be Ujvári­ Sándor kuratóriumi elnök a húsz éve létrehozott Erdei­ László Honvéd Alezredes Alapítvány napokban tartott első hivatalos sajtótájékoztatóján, amelynek apropóját a kerek évforduló adta.

– Erdei László 1998-ban kitalálta, hogy teljes magánvagyonát a közösségre bízza­. Ő nem volt született bajai, három évtizeden át vezette a Tisztiklubot, így kötődött a városhoz. Örököse nem volt, mindene az államra szállt volna, ezért inkább létrehozott egy alapítványt, aminek tőkéjét a vagyona jelentette. Hagyatékából a másfél millió forintot a Veterán Vadászrepülők Egyesületének kellett átadni, a maradék vagyon a ­Baja Város Hírnevéért díjat odaítélő alapítványba került. Ennek a tőkének a hozama jelenti az elismeréssel járó összeget, ez 80-150 ezer forint között változik. Abszolút civil alapítványról van szó, semmi köze pártokhoz, kormányokhoz, önkormányzatokhoz. Maga választotta ki a kuratóriumi tagokat, személyes szimpátia alapján, közülük hatan ma is tagok, négyen már behívottként vesznek részt a döntéshozatalban – idézte fel Ujvári­ Sándor kuratóriumi elnök az Erdei László Honvéd Alezredes Alapítvány létrejöttének körülményeit. Hozzátette: ­akkoriban a képviselő-testület, aminek függetlenként is ő tagja volt, nehezen fogadta el, hogy nem jelölhet tagot az alapítvány vezetésébe.

Annyi a feladata a tízfős kuratóriumnak, hogy minden évben kiválassza azt az egyetlen személyt, aki a ­közösség által elismerten a legtöbbet munkálkodott a városért. Csak ­bajai, természetes személy javasolhat, legalább nyolc ajánló­nak kell mellette­ lennie, akik aláírásukkal vállalják a kezdeményezést. A kuratórium elnöke nem jelölhető­, a tagok azonban nincsenek kizárva ebből a körből. Eddig egyszer volt példa ilyenre, ám az érintett elutasította a kezdeményezést.

– Előfordult, hogy egy ­intézmény indítványára kellett nemet mondani, pedig a jelölt minden tekintetben alkamas lett volna. Az is megesett, hogy a kuratórium, ami a jelölteket titkosan sorba­ állítja, két személyt azonos pontszámmal választott legjobbnak. Viszont szabályaink szerint egyetlen díj adományozható és nincs több választási lehetőség, ezért 2004-ben nem adtunk ki díjat. Elárulhatom, egyikük sem kapta meg azóta a díjat. Ez a rendszer működik húsz éve, ami bizonyítja, hogy jó a módszer. Olyan év is volt, jelesül 2010, amikor a kuratórium egyetlen jelöltet sem tartott alkalmasnak, ezért nem volt átadás – árulta el a kuratóriumi elnök. Felidézte, hogy volt olyan kezdeményező, aki szomszédját javasolta, mert szépen rendben tartja kiskertjét.

Idén eddig két javaslat született, általában a február végi határidőhöz közeledve szoktak befutni a kezdeményezések, a díjat március 28-án a polgármester szokta átadni­ a városháza dísztermében. A legszűkösebb évben három jelöltről dönthettek, a legmozgalmasabb évben kilenc személy munkásságát mérlegelték­. A két évtizedes számvetés kapcsán a kuratórium örömmel nyugtázta, hogy több általuk díjazott személyiség később városi, illetve országos elismerésekben részesült. Így volt ez például tavaly, amikor a matematikus dr. Obádovics J. Gyula a díj után a díszpolgári címet is átvehette.

A 17 díjazott mellett 120 ­javasolt személy neve került a kuratórium elé, nevüket nem hozhatják nyilvánosságra­. ­Ujvári Sándor véleménye szerint több méltó ember van közöttük, mint ahányan megkapták a díjat, azaz a maguk módján és kiemelkedően sokat tettek a város jó híréért. Mint összegezte: ezt a díjat bajaiak adják bajaiaknak, és a döntésnél csak nyertes van.

 

Forrás: bon.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Félbeszakadt az Újpest–Fradi meccs az NB I.-ben

A Fradi nagyon simán, négy góllal vezetett az Újpest ellen, amikor a hazai szurkolók a vendégtábor felé indultak.

A Red Bull-pilóta kizárása miatt változik a Miami Nagydíj rajtrácsa – íme a végleges sorrend

Isack Hadjar csak a bokszutcából vághat neki a Miami Nagydíjnak.

Triplázott Magyarországon az olasz motoros, tovább növelte győzelmi rekordját

Kiváló formában versenyzett a Balaton Park Circuiten a 26 éves sportoló.

Az OPEC emeli a kitermelést az Egyesült Arab Emírségek kilépését követően

Az kitermelési célokat április és május hónapokra egyenként napi 206 ezer hordóval emelték meg.

Hármas karambol az M7-esen, több mint 7 km-es a torlódás

A tájékoztatás szerint a tűzoltók az érintett pályaszakasz teljes lezárása mellett végzik a munkálatokat.

Ezek a jelek árulkodhatnak arról, hogy valaki belenézett a telefonunkba

A betekintés nyomokat hagy – és ezeket meg is találhatjuk, ha alaposan körülnézünk.

A kollektív szívverés karmestere: Leslie Mandoki és a győzelem rezgései

Leslie Mandoki számára a Road to Budapest egy stadionhimnusz és egy metafizikai híd, amely összeköti a múlt örökségét a jövő...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

Véletlen lenne? Az FTC elképesztő módon tartja be a magyarszabályt az Újpest elleni derbin

Az Újpest elleni derbi előtt „igazolt” a Fradi magyar védőt.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Több mint 1 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek a trükkös „gépbeszerzők”

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói, egy mezőgazdasági vállalkozás indokolatlanul magas áron történő gépbeszerzéseit vizsgálták; az illegális ügylet több mint 1 milliárd forinttal

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

Minden nő a cargo nadrágért rajong idén tavasszal: nemcsak sikkes, de praktikus viselet is

A bő szárú farmerek után új kedvenc lép színre: a cargo nadrág – de nem úgy, ahogy eddig ismertük. A praktikus darab most kifinomultabb, nőiesebb formában tér vissza, és meglepően sokoldalúan kombinálható a tav

0