Ezt olvasta már?

Orbán Viktor: A gyerekek nevelésének jogát senki nem veheti el a szülőktől

A pedofil törvénnyel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy nem tartja a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztetőnek. Emlékeztetett, hogy a jogszabály a 1...


A Duna House 289 millió forint adózott eredményt ért el az első negyedévben

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 289,4 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el 2021 első negyedévében, ami 9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, árbevétele 3 százalékkal 2,54 milliárd forintra nőtt - közölte a cég.


hirdetés

A jelentés szerint a csoport az első negyedévben jelentősen javította eredményességét, tisztított core EBITDA-ja (adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 471 millió forintot tett ki, 27 százalékkal meghaladva a tavalyi első negyedévit. A számviteli konszolidált EBITDA 433 millió forint volt, 18 százalékkal több a 2020. azonos időszakinál.

A növekedés motorja az első negyedévben az ingatlanközvetítő tevékenység volt, amelynek jutalékvolumene Magyarországon 30, Lengyelországban 60 százalékkal bővült a franchise és a saját irodás közvetítésben egyaránt. Magyarországon a lakóingatlanok piaca erős aktivitással kezdte az évet, részben az állami családtámogatási programoknak és a Covid-19 miatt átalakuló keresletnek köszönhető - írták.

Az ingatlanközvetítő hálózat jutalékbevételei (franchise) 36 százalékos éves növekedéssel 3,386 milliárd forintot értek el. A belföldi részesedés ebből 2,48 milliárd forint, a lengyelországi 816 millió forint volt, 93 millió forint pedig a csehországi tevékenységből származott.

A saját tulajdonú irodák üzemeltetése 490 millió forint jutalékbevételt hozott, ami 37 százalékos növekedés.

A közvetített hitelek volumene 6 százalékkal 73,6 milliárd forintra nőtt a negyedévben, elsősorban a lengyelországi 8 százalékos bővülésnek köszönhetően. Magyarországon az erős kereslet ellenére stagnált a volumen az elhúzódó hiteligénylési folyamatok miatt, így itt a következő negyedévben várható bővülés.

A jelentés szerint a MyCity ingatlanfejlesztési üzletágon belül a Forest Hill projekt tovább csúszik a koronavírus-járvány, a munkaerőhiány, az építőanyag árak emelkedése és a nyersanyaghiány következtében.

A Duna House-csoport 2020-ban 1,33 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 24 százalékos növekedés az előző évhez képest, árbevétele 15 százalékkal 9,09 milliárd forintra nőtt.

A Duna House részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A pénteki kereskedést 1,91 százalékos gyengüléssel, 410 forinton zárta papír, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 450 forint, a legalacsonyabb 298 forint volt.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Anglia még mindig nem kapott gólt, mégis Skócia a boldogabb

A brit rangadón ugyanis nem esett gól, és ez a sokkal esélytelenebb skótoknak kiváló eredmény.

EURO-2020 - Nem esett gól az angol-skót összecsapáson

Az angolok gól nélküli döntetlent játszottak a hozzájuk hasonlóan társházigazda Skócia válogatottjával pénteken Londonban, a részben...

Sztárok, akik felismerhetetlenre híztak egy szerep kedvéért

Ryan Gosling, Charlize Theron és Renée Zellweger, de még George Clooney is rengeteget hízott - mutatjuk képeken, videókon.

Sokat érhet a skótoknak ez a pont – Anglia-Skócia 0-0

Ha rangsorolni akarnánk a futballvilág igazi ősi, rangadóit, akkor az Anglia-Skócia mérkőzés biztosan az élbolyban végezne, különösen,...

Elmaradt a gól az Anglia-Skócia Eb-meccsen, mint az esti mese

A vártnál sokkal nagyobb ellenállásba ütköztek a britek a skótok ellen, miközben még David Beckham sem hozott szerencsét a lelátón, aki...

Év végén érkezhet a Xiaomi vadonatúj összehajtható mobiltelefonja

A kínai gyártó első összehajtható okoseszköze márciusban került piacra, az új készülék rajtja pedig állítólag már 2021 negyedik...

A skótok tovább reménykedhetnek, hősies döntetlent játszottak Anglia otthonában

Remek védekezés a Wembley-ben a szakadó esőben. Még nem jutott tovább az Eb egyik esélyese.

Skócia úgy örült a döntetlennek, mintha Eb-t nyertek volna

EURO-2020 - Nem született gól az angol-skót összecsapáson

Hiába az öldöklő csata, nem esett gól az angol–skót rangadón, ilyen se sűrűn fordult elő korábban

Nagyon sokan várták ezt a meccset, hiszen Európában két válogatott még sosem játszott annyit egymással, mint az angol és a skót....

Forma-1 Francia Nagydíj - A 2. szabadedzés eredménye és a további program

Az 1. és a 2. szabadedzések eredménye. A további program.

Az ötlettelen Anglia pontokat hullajtott otthon Skócia ellen

Gareth Southgate és csapata nem fogja kitenni az ablakba ezt a produkciót.

Francia receptek meccsnézéshez a zsigeri elegancia jegyében

Ha francia sörkorcsolya, akkor előétel, méghozzá a súlyos, zsíros, sajtos, hagymás, rusztikusan kifinomult kategóriából – ezeket...

Sport

„Csak imádkozhatunk tehetetlenül, hogy velünk maradjon” – Kómába esett a Fradi-sztár felesége

Budapest — Kőkemény védő volt, emellett intelligens futballista. Talán ezért is szerették annyira a Fradi-szurkolók.

London helyett Budapesten lehet az Eb-döntő, ha az angolok nem változtatnak

Az UEFA nem a szurkolók, hanem a kiemelt vendégek miatt gondolkodik a drasztikus lépésen.

Óriási bírói hiba: érthetetlen, hogy a brutális könyöklés után miért nem kapott pirosat Lovren

A spanyol bíró a tizenegyest is csak utólag, a videóbíró segítségével ítélte meg.

Akár tíz évre visszamenőleg kideríthető, hogy korábban ki nyúlt tiltott doppingszerekhez

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója szerint a a kimutatási módszereket folyamatosan fejlesztik, és a levett doppingminták akár tíz évig megőrizhetők.

Újabb hírek Dzsudzsák Balázs átigazolásáról

Bódi Ádám és Ugrai Roland marad Debrecenben.

Eriksen-ügy: botrány tört ki Írországban egy tévés szakkomentátor otromba megjegyzése miatt

A Dánia-Belgium meccsen megemlékeztek Christian Eriksenre. Az ír Ronnie Whelan a tévében olyan megjegyzést tett, ami után elszabadult a pokol.

Meghalt a Juventus legendás futballistája

Giampiero Boniperti soha nem játszott másik klubban.

Foci Eb: Bognár György végleg lekerült a képernyőről az Eriksen-botrány után

Budapest — Bognár György nélkül folytatódik a labdarúgó-Európa-bajnokság a Magyar Televízióban.

Csúnyán összevertek egy szurkolót a biztonsági őrök a magyar-portugál meccs után az Erzsébet téren - videóra v...

Verekedés volt az Erzsébet téren a magyar-portugál Eb-meccs után. Garázdaság gyanúja miatt nyomozást indítottak, egy férfit gyanúsítottként kihallgattak a nyomozók, ugyanakkor a csoportosan elkövetett garázdaság

Borzasztóan sokba kerülhet Szlovákiának a Svédországtól elszenvedett vereség

A skandinávok egy 11-essel 1-0-ra nyertek, a szlovákokat csak a döntetlen érdekelte, ráfizettek.

A sportág, amit a magyar válogatottnak fájó lesz nézni az olimpián

A sportág, amit a magyar válogatottnak fájó lesz nézni az olimpián

0

Bulvár

Ő volt az egyetlen ember, akit Hitler igazán szeretett: utolsó napjaiban is magánál tartotta anyja, Klara Pölz...

Klara Pölzl, azaz Klara Hitler és fia között hihetetlenül szoros volt a kapcsolat. Az asszony mindent megtett, hogy boldoggá tegye imádott fiát.

Lecserélik a Dacia emblémáját, nem fogja elhinni, milyen lesz az új

A fiatalok körében is vonzóvá akarják tenni a márkát.

Ha lejár a védettségi igazolvány, fizethetünk

Az oltási kampány beragadásakor a csapból is az folyt a kormánymédiában, hogy az oltás utáni antitest-szám nem minden, attól még meglehet az immunitás. Az immunitás éppenséggel meglehet, de a védettségi igazolv

A királynő sosem találkozhat Harry és Meghan kislányával Diana volt inasa szerint

Erzsébet királynő sosem alakíthat ki mély kapcsolatot Harry gyerekeivel.

Döbbenetes jóslat: ez lesz a Magyar-ország - Franciaország meccs végeredménye egy tudós szerint - tuti, hogy n...

Az adatmágus az összes Európa-bajnoki mérkőzésnek megjövendölte az eredményét. Nézzük, mennyi jóslata jött be eddig!

Most lesznek bajban az oltatlanok - Szlávik János figyelmeztetése

Az indiai (delta) koronavírus-variáns enyhe tünetes betegeken keresztül komoly veszélyt jelenthet az immunológus szerint.

Pfizeresek, figyelem! Újabb változásról döntött az operatív törzs

Péntektől ismét 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását.

Most van csak igazán nagy gond a Balaton partján

Jönnek végre a vendégek, csak nincs, aki kiszolgálja őket a tó környéki éttermekben.

blogmorzsák

Oroszország gasztronómiája

A hatalmas területű ország konyhája pont olyan sokszínű és változatos, mint az ország maga.

Korrupciós botrányok sora rázza meg Bulgáriát

Sorra derülnek ki a korábbi, jobboldali kormány kétes ügyei, Brüsszel pedig hallgat.

Ha a dob meg a basszus szól, rögtön megyek

Irie Maffia, latin buli, költői üvöltözés és okos elektronika - új magyar zenék.

„Beszőrösödött” Kim Kardashian Lamborghini Urusa

Keressük a szavakat, de erre nehéz mit mondani.

Mennyiből lehet megélni Magyarországon?

Annak jártunk utána, amire olyan sokan keresik a választ, de nem mindenki van tisztában a sa­játjával sem.

F1: Kiderült, mi okozta valójában Verstappenék vesztét

Újabb részletek árult az F1 gumibeszállítója a két héttel ezelőtti defektekről.

Kiboríthatja a Bugattit a titokzatos milliárdos

Olyat tervez tenni a 8 millió eurós autó kapcsán, ami gyakorlatilag példátlan és nagyon rossz néven veheti a gyár.

Ilyen lehet a vonatozás jövője

Egy start-up olyan elképesztő ötlettel állt elő, aminek Budapest is a részese lehet!

Kampány és homofóbia

Olyan ez, mintha én megtilta­nám a macskámnak, hogy ugasson.

Meleg lesz

„Nem árt utána olvasni a dol–goknak, és nem csupán a vezér napiparancsait tanulmányozni.“

Szexualitás a náci Németországban

Hitler az árja "fajjal" akarta benépesíteni birodalmát, ennek érdekében pedig drasztikus intézkedéseket hozott.

Egy jól sikerült trükk

Igen ravasz szakemberei vannak ennek az óriási cégnek.

0