A Győr és a Pécs is könnyedén nyert az NB II-ben
A kilenc forduló óta veretlen Pécsi MFC Dorogon is könnyedén nyert, igaz ehhez kellett Rjasko kiállítása is, aki a 26. percben kapott piros lapot. A vendég együttesben Hegedűs és Geiger is duplázni tudott, így a PMFC ismét begyűjtötte a három pontot, és pontszámban beérte a második helyen álló, a DVSC ellen később játszó Budaörsöt.
Priskin Tamás is betalált, győzött az ETO FC GyőrForrás: ETO FC Győr/Facebook/Picasa
Az ETO FC Győrnek sem kellett megszenvednie a három pontért, amelyet elsősorban a rutinos játékosainak köszönhet. Az Ajka elleni találkozón többek között Priskin és Lipták is betalált, a hazai együttes pedig 3-1-re győzött.
A Békéscsaba hazai pályán győzte le a Szegedet, amely bár Oláh révén még tudott egyenlíteni Lukács büntetője után, de Gránicz ugyancsak tizenegyesből újra megszerezte a vezetés, majd még kétszer eredményes volt a lila-fehér klub, amely így 4-1-re nyert.
A DEAC nagyon fontos három pontot szerzett a Soroksár ellen, a Szentlőrinc és a Szolnoki MÁV FC nem bírt egymással (0-0), ahogy a Nyíregyháza és a Kaposvár rangadóján is döntetlen született (1-1): Hamed büntetőből szerzett találatára Szarka válaszolt a vendég együttesből.
A Csákvár és a Gyirmót találkozón is két gól esett büntetőből, Madarász és Heffler volt eredményes, előbbi viszont mezőnyből is eredményes vot a 89. percben, így a hazai csapat otthon tartotta a három pontot.
Merkantil Bank Liga NB II, 19. forduló:
Békéscsaba-Szeged-Csanád GA 4-1
Csákvár-Gyirmót 2-1
Debreceni EAC-Soroksár 1-0
Dorog-Pécsi MFC 0-4
ETO FC Győr-Ajka 3-1
Nyíregyháza Spartacus-Kaposvár 1-1
Szentlőrinc-Szolnoki MÁV FC 0-0
Az élcsoport: 1. Debreceni VSC 42 pont, 2. Budaörs 39, 3. Pécsi MFC 39, 4. Vasas 36,, 5. Gyirmót 35, 6. Haladás 30
hírek innen, onnan
Félmilliós szettet villantott L.L. Junior – Mutatjuk a luxusdarabokat.
Az utóbbi időben nemcsak zenei karrierje, hanem magánélete miatt is gyakran szerepelt a címlapokon az énekes. L.L. Junior és Frey Timi...
Húsvéti feltámadás? Gyorsulva nőnek a sertésárak
Negyedik hete emelkedik a vágósertések és a malacok ára egész Európában. Az ágazatban óvatos optimizmus érezhető, mert vannak...
Ez a növény természetes rovarriasztó
Unod már a vegyszereket? Ez a növény igazi csodafegyver lehet a kertedben! Ráadásul természetes módon tartja távol a rovarokat –...
14 napos kerülőút és egekbe szökő költségek: ez a konfliktus átírja a baromfiipar jövőjét
Senki sem számolt azzal, hogy a vörös-tengeri válság a magyar csirkeólakig is elérhet – dominó-effektus, ami most minden termelőt érint.
Lehet Magyarországon olcsó vízparti nyaralót venni – mutatjuk, hol
Nem a Balaton partján, az biztos. Mi várható idén a nyaralópiacon?
Nem akar pénzt bukni az adóbevallásán? Ezekre kell figyelni
Egyszerűnek tűnik a dolgunk, de lehet hibázni.
Von der Leyen: Technikai és pénzügyi segítséget adunk a Barátság vezeték helyreállításához
Európai szakemberek segíthetik a helyreállítást, amit Ukrajna üdvözöl.
Toroczkai László feljelentette Magyar Pétert
A Mi Hazánk elnöke egy ingatlan eladását találja gyanúsnak.
Világosbeszéd
A globális Nyugathoz kívánunk tartozni, ahol mi is beleszólhatunk a közös történetünk alakításába, vagy mi, magyarok a Rosszijszkaja...
Legalizálhatják a nyugatról belopott autókat - Oroszországban készül a törvénytervezet
A jóhiszemű autóvásárlónak olykor éveken át tartó eljárás elé kell néznie, ha kiderül, hogy külföldről behozott autója...
Meglepő, de igaz: a puffadás az egészséges emésztés jele is lehet - de mennyi szellentés a normális egy nap?
Lehet, hogy elsőre kellemetlen témának tűnik, de valójában teljesen természetes jelenségről van szó. Az emberek naponta akár több mint...
Úgy tűnik, Brüsszel megegyezett Ukrajnával a Barátság kőolajvezeték megjavításáról
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács vezetője közös nyilatkozatot adott ki az elmúlt...
Sport
Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál
Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.
A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta
A Sallaiék elleni sorsdöntő meccs előtt Szoboszlait elővették Liverpoolban
Nem először történt ilyesmi.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata
Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.
Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát
Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1
A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.
Gróf Dávid: A Ferencváros számára történelmi siker lenne a Braga kiejtése
A kapus a válogatottról, a cseresors kihívásairól és a politikai szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.
Bulvár
„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.
Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin
Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.
Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”
Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t
Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz, vagy hűség a választókhoz?
A miniszter más elfoglaltságot talált magának.
Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá
A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.
Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette
A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.
Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos
Meglepő helyről jött a felfedezés.
Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban
Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege
Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n
Kötelező rendszámcsere jön több tízezer autósnak: a pénztárcád bánhatja, ha nem figyelsz erre
Sok autóst érint a rendszámcsere.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


