Ezt olvasta már?


A LEGO 2025-re kizárólag fenntartható csomagolást használna

A célok között szerepel, hogy lecserélik az egyszer használatos műanyag tasakokat, és újrahasznosított vagy fenntartható forrásból származó bio anyagokat alkalmaznak minden műanyag alapú csomagolás helyett.

2015-ben a LEGO Csoport ambiciózus bejelentést tett: 2030-ig nemcsak az építőkockák, de a csomagolásaik is 100%-ig újrahasznosíthatóak lesznek. A LEGO bejelentette, hogy ez az időpont módosul, s már 2025-re fenntarthatóvá válik a csomagolásaik 100%-a.

Tim Brooks, a LEGO környezeti fenntarthatóságért felelős alelnöke így nyilatkozott: „Annak érdekében, hogy a tőlünk telhető legjobb módon támogassuk cégünk küldetését, ígéretet tettünk a Föld megóvására, és továbbra is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy megőrizzük a jövő generációi számára. Az újrahasznosítható csomagolások bevezetése az egyik legfontosabb része az ígéretünk beteljesítésének. Azzal, hogy előbbre hoztuk a céldátumot, hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy hamarabb kell megtalálnunk az újrahasznosítható csomagolóanyagokat. Annak ellenére, hogy az elmúlt három évben nagy lépéseket tettünk előre, azt is látjuk, hogy sokat kell még fejlődnünk. A célunk, hogy 2025-re ne legyen olyan LEGO csomagolás, ami a szemétlerakóban végzi. Ugyanis terveink szerint minden megújuló, vagy újrahasznosítható anyagból fog készülni, ezzel is segítve a vásárlókat az újrahasznosításban.”

A LEGO építőkockákat úgy gyártják, hogy azokat sokáig újra lehessen használni, ezek a kreatív építőelemek nem csak egy generációnak nyújtanak önfeledt szórakozást - azonban nem mindenki tartja meg a dobozt és a csomagolást. A LEGO Csoport tisztában van azzal, hogy bizonyos LEGO csomagolások egyszer használatos anyagból készülnek, amely nem újrahasznosítható, éppen ezért azon dolgozik, hogy a fenntartható jövő érdekében fejlessze a csomagolási technológiáját.

A LEGO Csoport már korábban is tett számos olyan lépést, amelyek elősegítik a fenntarthatóság fejlődését:

- 2018-ban a cég elkezdett újrahasznosított műanyag csomagolásokat forgalmazni. A fogyasztók, az átlátszó műanyag ablakokon keresztül megleshetik, mit rejtenek a LEGO dobozok. Az idei évben az Egyesült Államokban és a Kanadában forgalmazott LEGO dobozokon megjelent a How2Recycle® címke, amely segíti a vásárlókat a csomagolások újrahasznosításában.

- 2017-ben, amikor a műanyag tálcák – amelyeket az adventi naptár csomagolásához használtak – helyét átvették a cellulóz rost alapú tartók, közel 1 millió műanyag tálca kidobását előzték meg.

- LEGO dobozoknál használt kartonpapírok közel 75%-a újrahasznosított anyagból készült.

- Az átlagos LEGO dobozok méretét 14%-kal csökkentették, ezzel hatékonyabbá téve a szállítást. Ez éves szinten 3000 teherautónak megfelelő szállítmányt, illetve 7000 tonna kartonpapírt jelent.

- Minden papír és karton, amelyet a LEGO gyártása és csomagolása során használnak fel, újrahasznosítható és a Forest Stewardship Council által igazolt.

A LEGO Csoport a fenntartható fejlődés jegyében az újrahasznosíthatóságra helyezi a hangsúlyt. A következő három területen látja a fejlődés lehetőségét.

 

Miből is áll a fenntartható anyag?

A LEGO Csoport úgy véli, hogy az új, fenntartható anyagoknak még kisebb ökológiai lábnyommal kell rendelkezniük, mint azoknak az anyagoknak, amelyeket felváltanak az olyan kulcsfontosságú környezetvédelmi és társadalmi hatásterületeken, mint például a fosszilis erőforrások felhasználása, az emberi jogok és az éghajlatváltozás.

 

Fenntarthatóság a LEGO Csoportnál

A WWF-fel való együttműködése a vállalat azon erőfeszítéseinek részét képezi, amelyekkel szeretné csökkenteni a termelés és a beszerzés során létrejövő szén-dioxid-kibocsátást, és ezzel is segíteni a klímaváltozás elleni globális fellépést.

A szélenergiába történő befektetésnek köszönhetően a LEGO kockák gyártására felhasznált energia mennyiségét megújuló energia előállításával egyenlítik ki.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

Többek között az űridőjárást monitorozza majd.

Kisétált a kórházból, azóta se találják a beteg férfit

Aggasztó eltűnés miatt mozdult meg a rendőrség Marosvásárhelyen. Egy 58 éves férfi önként távozott a kórházból, azóta pedig nyoma...

Ezek a növények szinte varázsszerként hatnak a kullancsok ellen – sokan nem is tudnak róluk

Egy békés délután a kertben pillanatok alatt rémálommá válhat a kullancsok miatt, de van egy egyszerű, természetes megoldás. Három...

Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat

A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással...

Szigorú ultimátumot adott Trump: azonnal lecsapnak Iránra, és azokra, akik fizetni mernek a Hormuzi-szoroson

Az Egyesült Államok újabb szankciókat vetett ki három iráni pénzváltó vállalatra és egy kínai olajterminálra. Washington eközben...

A Zalaegerszeg meglepő veresége után a Debrecen közelebb került a bronzéremhez

Megszakadt a Zalaegerszeg elképesztő hazai sorozata.

A nemzetközi sajtóban is hír volt a több gyanús, NER-hez köthető pénzmozgás

A Guardian forrásai szerint jelentős pénzmozgások indultak meg Magyarországról, főként közel-keleti államok neve merült fel.

Trump kiállt a Fehér Ház elé, és azonnali tájékoztatást adott Iránról

Miközben Donald Trump amerikai elnök ismét határozott és éles hangvételű kijelentéseket tett az iráni nukleáris programmal kapcsolatban,...

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Fontos változás jön a YouTube-on, minden felhasználót érint

Teljesen új élményekkel gazdagodik a legnépszerűbb videómegosztó.

Történelmi csúcson zártak az amerikai tőzsdék

A Wall Street főbb indexei emelkedéssel nyitottak pénteken. Ezzel folytatták az évek óta legnagyobb havi ralit, miután az erős vállalati...

0

Sport

Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai

Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.

„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után

A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.

Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta

Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.

Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk

Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő

A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

Az Arbeloával való vita véget vetett a klasszis madridi karrierjének

Nincs minden rendben a királyi gárda háza táján.

Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő

Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.

0
0

Bulvár

Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök

Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű

Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben

Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.

A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért

Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje

A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.

Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés

Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.

Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld

Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.

Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját

A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény

Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született

Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.

0