Ezt olvasta már?


A Magyar Bankholding ügyfeleinek két százaléka igényelte a moratórium meghosszabbítását

A Magyar Bankholding három tagbankja, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport moratóriumban lévő lakossági és vállalati ügyfeleinek mintegy két százaléka igényelte a törlesztési moratórium meghosszabbítását október 1-jét követően, elsősorban gyermeknevelésre és jövedelemcsökkenésre hivatkozva - közölte a bankcsoport szerdán az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: csak a tényleges pénzügyi nehézséggel küzdőknek javasolják a moratóriumban maradást, mivel a türelmi idő csak a kölcsön visszafizetésének elhalasztását jelenti, ám az időközben felhalmozott kamatot később meg kell fizetni.

Ginzer Ildikó, a Magyar Bankholding standard kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese a közleményben emlékeztetett arra, hogy a meghosszabbítást már csak október 31-ig lehet kérvényezni; azok az ügyfelek, akik addig nem nyilatkoznak a maradásról, automatikusan kikerülnek a moratóriumból.

A közlemény szerint a három pénzintézet összesített, moratórium alatt álló hitelállománya 2021 januárja és júniusa között közel 261 milliárd forinttal esett vissza. A tagbankok által nyújtott lakossági hitelek 33,3 százaléka esetén éltek az adósok a fizetési haladék igénybevételével 2021. június végére, míg ez az érték 2020 végén még 41,6 százalék volt. Hasonló változás érzékelhető a vállalati hitelek esetén: míg 2021 júliusáig a vállalkozások 21,8 százaléka maradt a törlesztési moratóriumban, 2020 végén a cégek 28,4 százaléka élt a fizetési moratórium lehetőségével.

A Magyar Bankholding azt is közölte: a teljes lakossági és vállalati hitelállománya 2021 első hat hónapjában közel hat százalékkal, azaz 298 milliárd forinttal emelkedett.

A Magyar Bankholding Zrt. hazai tulajdonú pénzügyi holdingtársaság, amely a Budapest Bank Zrt., az MKB Bank Nyrt. és a Takarék Csoport fúziójának megvalósítását célozza. A társaság 2020. december 15-én kezdte meg tényleges működését, miután a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában a három hitelintézmény meghatározó tulajdonosai a banki részvényeiket a közös holdingtársaságba apportálták.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben...

Súlyosan bántalmazták a 24.hu főszerkesztőjét, fényes nappal támadták meg

Világosban történt az eset a XIII. kerületben, Pető Péter többszörös arccsonttörést szenvedett. 

A fagy és az aszály dacára érkeznek a molyok és a gombák

Időszerű közterületi teendőket foglal Zsigó György a legújabb növényvédelmi felhívásában. A levéltetvek, a molyok és a gombás...

Retus és filterek nélkül mutatta meg magát bikiniben a 68 éves Sharon Stone, imádjuk bátorságáért

Bikinis fotóval lepte meg követeit az Instagramon Sharon Stone. A 68 éves színésznőt a medence mellett fotózták: a feltöltött képhez nem...

Ez a csillagjegy az, aki mellett mindig bizonytalannak érzed magad

Vannak olyan párosítások, amelyek kiegyensúlyozottá tesznek, míg más csillagjegyekkel való találkozás néha inkább bizonytalanságot hoz.

Vitézy Dávid szerint vasútfejlesztési tendereket vont vissza Lázár János az elmúlt napokban

A leendő közlekedési miniszter megjegyezte, ezáltal a rövidesen hivatalba lépő kormány újabb 280 milliárd forint uniós forrásvesztés...

Az ablakok akár egy évig is tiszták maradnak - Tisztításkor elég, ha néhány csepp olcsó adalékot adunk a vízhez

Az ablakpucolás – valljuk be – nem éppen a kedvenc házimunkák közé tartozik. Ki szeretne székre állni, küzdeni, hogy minden sarkot...

Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztosi feladatot kap Magyar Pétertől

Magyar Péter a közösségi oldalán jelentette be a hírt, hogy Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét az emberséges és működő...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0