Ezt olvasta már?


A bajai illegális hulladéklerakásról tartottak megbeszélést

Tisztább Bajáért címmel tanácskozást tartottak a bajai városházán a napokban.

A megbeszélésen az önkormányzat tisztségviselői mellett felszólalt Bátori Magdolna nyugalmazott pedagógus, a Szemétfogócska elnevezésű szemétgyűjtő esemény kezdeményezője is.

Jelen volt mások mellett Ferenczi József, a Városrendészeti Iroda vezetője, dr. Pálfi Péter, a Bajai Járási Ügyészség vezetőhelyettes ügyésze, dr. Szenoradszki Endre, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatalának hivatalvezetője, Horváth Róbert rendőr alezredes, a Bajai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője is.

 

A résztvevők az ülésen megvitatták többek között, hogy a környéken melyek a legérintettebb területek az illegális hul­ladéklerakás szempontjából, illetve, hogy milyen jogi vonatkozásai és lehetséges jogi lépései vannak az illegális lerakók felszámolásának. Szó esett arról is, hogy milyen módszerekkel és eszközökkel lehetne fellépni a szemetelés ellen, továbbá a megfelelő tájékoztatás fontosságát is hangsúlyozták. A résztvevők úgy vélték, az ille­gá­lis­hul­ladék-kezelésre megoldást nyújthat a júliustól induló Hulla­dékgazdálkodási Hatóság, mely jogilag intézkedhetne az ilyen jellegű esetekben.

baon.hu







0
0
0

0
0
0
0