Ezt olvasta már?


A felsőoktatási felvételi keretszámok intézményi bontásban

A szeptemberben induló tanévben az alapképzésben teljes állami támogatás mellett 27.150-en tanulhatnak, további 15.550 diák részösztöndíjat kaphat. Jogi igazgatási területen alapképzésben Pécsett, Miskolcon és Szegeden lehet tanulni.

    Az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420, a felsőfokú szakképzésben 3500 lesz. Ez összesen 48.620 olyan diákot jelent majd, aki állami vagy részben állami támogatással tanulhat.

    A felsőoktatási intézményi keretszámokat és a kapcsolódó költségtérítéseket pénteken tették közzé, a diákok ennek ismeretében február 15-ig dönthetnek arról, mely intézménybe és milyen képzési formára jelentkeznek.

    Az alapképzésben teljes támogatással az agrár szakokon 1300-an, a bölcsészképzésben 2700-an, a gazdaságtudományi képzésben 250-en, az informatikai képzésben 3600-an, a jogi képzésben 200-an, a műszaki területen 8160-an, a művészeti területen 740-en, a művészetközvetítésben 350-en tanulhatnak. Az orvostudományi képzésekben 2800-an, a pedagógusképzésben 1600-an, a sporttudományokban 450-en, a társadalomtudományokban 1000-en, a természettudományokban 4000-en mélyülhetnek el.

    A részösztöndíjasok közül az agrárképzésben 100-an, az informatikai képzésben 4600-an, a műszaki képzésben 7600-an, az orvostudományi képzésben 100-an, a természettudományos képzésben 3150-en tanulhatnak.

    Jogász szakon egységes, osztatlan képzésben 50-50 hallgató folytathat tanulmányokat teljes támogatással a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, míg ebben a formában jogi igazgatási területen - alapképzésben - Miskolcon, Pécsett és Szegeden lehet tanulni.

    Intézményekre lebontva a Budapesti Corvinus Egyetemen összesen 625 állami hely lesz, ebből az agrárképzésben 300, a gazdaságtudományok terén 75, az informatikai képzésben 100. Részösztöndíjjal 200-an tanulhatnak majd.

    A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2730 teljes állami helyet kapott - ebből a műszaki terület 2200, az informatika 400, a gazdaságtudományok 30 helyet -, részben állami támogatással 2725-en folytathatnak tanulmányokat.

    A Debreceni Egyetem keretszáma 2660, ebből az agrárképzés 150, a bölcsészet 250, a műszaki képzés 570, az orvosképzés 640, a természettudományok 550 helyet kaptak. Részösztöndíjjal 1350-en tanulhatnak, ebből 440-en természettudományos képzésekben.

    Az ELTE-n 3410 állami hely van, ebből például a bölcsészeknek 1050, az informatikának 400, a pedagógusképzésre 530, a természettudományokra 1140 hely jutott. A résztámogatás 1400 helynek jár, ebből az informatika 500, a természettudományok 900, a jogi képzés 50 helyet jelent.

    A Miskolci Egyetem teljes kerete 1100, ebből 500 a műszaki, a részkeret 720 hallgató.

    A Nyugat-magyarországi Egyetem teljes kerete szintén 1100, ebből 220 az agrárképzési, 210 a pedagógusi, 200 a természettudományos keretszám, részösztöndíjjal 380-an tanulhatnak.

    Az Óbudai Egyetemen 1940 teljes állami támogatású hallgató lesz, ebből 1620-an műszaki vonalon tanulhatnak, részösztöndíjjal 1970 diákot lehet felvenni, ebből 1550 a műszaki.

    A Pécsi Tudományegyetem teljes állami kerete 2300, ebből 620 az orvosi, 340 az informatikus és 460 a természettudományos képzésben részt vevő hallgató, a részösztöndíjasok száma 1125 lesz.

    A Semmelweis Egyetem 1085 állami ösztöndíjat kapott és további 740 helyet egységes, osztatlan képzésben teljes támogatással.

    A Szegedi Tudományegyetem 2495 hallgatót vehet fel teljes támogatással, közülük 900 természettudományos, 230 orvosi képzésben vehet részt, 90 helyet kaptak a jogi, 270-et az informatikai területekre. A részösztöndíjasok száma 1235.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

Lehet tisztítani a vesét? Mutatjuk mit egyél, ha valóban támogatnád a szervet

A vesék egészségének megőrzésében a táplálkozás hangsúlyos, nem mindegy, hogy milyen tápanyagokat viszel be a szervezetedbe.

Tisza-kormány: fellélegezhetnek a devizahitelesek, és kiderült, mennyi pénzről mondanak le a képviselők

Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol várhatóan több részlet is kiderülhet az uniós források felszabadításához...

Brutális hőséggel indul a nap, de már a kanyarban a hidegfront – ekkor érkezik

A keddi időjárás továbbra is nyárias arcát mutatja, sok napsütésre és nyári melegre lehet számítani. A nap második felében ugyanakkor...

Generációváltást ígér az új elnök – kik lehetnek az Ökumenikus Segélyszervezet új kampányarcai?

Nagyon fontos, milyen értékeket képviselnek a szervezettel kapcsolatban levő ismert, híres emberek, és azok kompatibilisek-e a szervezet...

A kormány megtette az első lépést a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé

„Szeretnénk, ha a pedagógusok több szakmai lehetőség közül választhatnának” – mondta Lannert Judit oktatási miniszter.

Magyar Péter is felült a nyuszimotorra, alaposan kiosztotta volt barátját a Parlamentben

Magyarország miniszterelnöke semmirekellő, naplopó tolvajokról beszélt, régen volt már ilyen dühös.

Letarolták a mezőnyt a zalaiak: Molnár Tamás lett az ország legfelkészültebb erdésze

A 2026-os Év Erdésze Verseny országos döntőjét Molnár Tamás, a Zalaerdő Zrt. munkatársa nyerte. A szakmai megmérettetésen az erdészek...

Most érkezett: így változott a forint árfolyama

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Magyarország első unikornisa nem egy tech cég lett, hanem egy politikai startup

Kövesdi Gábor sorozatvállalkozó, közösségi finanszírozási szakértő írása. Magyar Péter az elmúlt két évben többször is...

Üzent a devizapiac: mutatjuk, hol tart most a forint

Minimálisan mozdult csak a magyar fizetőeszköz kedd reggelre.

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0