A foltos szalamandra az év kétéltűje 2019-ben
A foltos szalamandrát választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya az év kétéltűjének 2019-ben - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
A foltos szalamandra a legnagyobb és leglátványosabb farkos kétéltű. Hasa általában szürke, háta és oldala fényes fekete, amelyet világos- vagy sötétsárga foltok tarkítanak. A középhegységi jellegű, hűvös klímájú erdők lárvanevelésre alkalmas vizei közelében él. Legnagyobb állománya az Északi-középhegységben található a Börzsönytől a Zemplénig, 200-300 méteres tengerszinttől felfelé. A foltos szalamandra Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint - olvasható a szakosztály közleményében.
Mint írják, a szalamandrát közvetlenül fenyegeti a lárvák kifejlődéséhez szükséges tiszta vízű források, lassú folyású patakok számának fogyatkozása. Élőhelyeinek szárazodása csökkenti fennmaradásának esélyeit. A tarvágások a kifejlett szalamandrák párás mikroklímájú élőhelyeit számolják fel. A lárvalerakáshoz készülődő, lassú mozgású nőstények tavasszal fokozott veszélynek vannak kitéve az egyre sűrűbb úthálózat miatt. Korábban a szalamandrát előszeretettel gyűjtötték terráriumi tartás céljából is, ez manapság már nem jellemző.
A foltos szalamandrára leselkedő legfőbb veszélyt a világszerte több helyen felbukkanó szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans) jelenti, ami a kétéltűek globális kereskedelmén keresztül jutott el Európába. A kórokozó az állatok testfelületén elszaporodva fekélyeket okoz, a bőr hámlásnak indul és az állat rövid időn belül elpusztul.
Bár Magyarországon ez a betegség eddig nem jelent meg, a kórokozó terjedésének megállítása érdekében 2017 júliusa óta tilos a szalamandrafélék (Salamandridae) és a szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae) bármely fajának, valamint a koreai hasadékszalamandrának (Karsenia koreana) forgalmazása, tartása és tenyésztése. Ezen fajok 2017 júliusa előtt beszerzett egyedei életük végéig még megtarthatóak, de szaporításuk már illegálisnak minősül - hívja fel a figyelmet a közlemény. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya.
A szakosztály rendkívül fontosnak tartja a kórokozó terjedésének megakadályozását, ezért minden hobbiállattartót arra kér, hogy tartózkodjon a potenciális hordozók tartásától. A gomba víz útján és az állattartáshoz használt segédeszközökön megtelepedve is kijuthat a szabadba, beláthatatlan természeti károkat okozva.
Az Év kétéltűje program keretében az szakosztály 2019-ben az ország több régiójában tervez felméréseket az esetleges gombafertőzés korai észlelése érdekében, valamint szórólappal, poszterrel, vándorkiállítással, kirándulásokkal és iskolai előadásokkal is segíteni akarja a lakosság ismereteinek bővítését a foltos szalamandrára vonatkozóan.
A kampányt az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata támogatja.
hírek innen, onnan
Kéne ez a furcsa Lambo 16 millióért?
Érdemes megjegyezni, hogy egy része rendszeresen víz alatt van.
Pilates, erősítés és egy turmix: ez a 60 éves Cindy Crawford fitnesztitka
A modell heti 4-5 alkalommal edz, és tudatosan keveri a mozgásformákat. Azt mondja, így mindig a teste jelzéseire tud figyelni és nem unja...
Megszólalt a győri polgármester az azbesztszennyezésről
Pintér Bence arra a feltételezésére reagált, hogy egész Nyugat-Magyarország érintett lesz ebben.
Közölte a helyreigazítást az Index a nem létező Tisza-adóról szóló lejárató cikk miatt, Magyar Péter nem elégedett
Az Orbán-kormány 8,3 milliárd forint közpénzt költött a nem létező adócsomagra épített nemzeti konzultációra. Magyar Péter leendő...
20 évvel ezelőtti fotó látott napvilágot: Felismerhetetlenül nézett ki akkor Molnár Anikó
Ma már szőke hajával azonosítják, de volt idő, amikor Molnár Anikó egészen más külsővel hódított – egy régi fotó most újra...
Most jött a döbbenetes hír a szúnyoginvázió kapcsán
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szerint idén már több szerencsénk lesz az árvaszúnyogokkal.
Teljes útlezárás: motoros és autó karambolozott Heves megyében
Kisnána és Domoszló között történt a baleset.
Magyarok is utaztak a kirándulóbuszon, amelyik felborult Dobronyán, sok a sérült
Horvátországból Lengyelországba tartott a16 utast szállító kisbusz, közülük volt, aki könnyebb, volt, aki súlyosabb sérüléseket...
Magyar Péter is beszédet mond az MTA 200. közgyűlésén
A hétfői ünnepi ülés után tisztújítást is tart a tudományos akadémia, ami után Krasznahorkai László is felolvasást tart.
XIV. Leó pápa elítélte a sajtószabadság megsértését
XIV. Leó pápa a sajtószabadság világnapja alkalmából elítélte a médiaszabadság világszinten tapasztalható megsértését, és...
Zoe Kravitz és Harry Styles két esküvőt terveznek - Bennfentesek szerint már a babáról is beszélgetnek
A két sztár egy londoni és egy New York-i ceremóniát is tervez alig egy hónappal az eljegyzésük után. Források szerint a pár a...
Ennyibe kerül idén a hamburger és a gulyás a MÁV balatoni étkezőkocsijában
Május 1-jétől újraindult az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest és Keszthely közötti Balaton InterCity-járatokon. A gulyásleves ára...
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Az ukrán–orosz döntő vége: hátraszaltózás, pezsgőzés és közös sírás
Pályafutása legnagyobb sikerét érte el a tinédzserként még nagyobb tehetségnek kikiáltott teniszező.
Bulvár
Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire
Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


