A háztáji gazdálkodás megerősítését sürgetik
A növekvő élelmiszerárak miatt a háztáji gazdálkodás támogatását és megerősítését sürgeti az LMP. A párt képviselője, Szabó Rebeka pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy az önellátás növelése a nagyarányú vidéki munkanélküliséget is csökkentheti.
Az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának tagja - aki a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásaira hivatkozva elmondta, hogy az elmúlt egy hónapban közel három százalékkal nőttek az alapvető élelmiszerek árai - kijelentette, hogy újra fel kell lendíteni a kiskerti zöldségtermesztést és a háztáji baromfigazdálkodást.
Fontosnak nevezte azt is, hogy elinduljanak a szociális földprogramok, amelyek során az önkormányzatok olyan területekhez jutnak, amelyeken foglalkoztathatják a munkanélkülieket. Hozzátette, a városokban élők pedig csatlakozhatnak a közösségi kertmozgalomhoz.
A politikus egyúttal felszólította a kormányt, ne akadályozza meg, hogy az alacsony jövedelműek "legalább az önellátásukat biztosítsák" és hárítson el minden akadályt az elől, hogy saját termékeiket legalább a termelői piacokra el tudják juttatni. Emellett kérte, hogy ezek az élelmiszerek megjelenhessenek a közétkeztetésben. Végül azt javasolta, hogy a kabinet komplex, célzott és valós vidékfejlesztési pályázatokkal támogassa az önkormányzatok munkáját.
mti

- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Az átalakítások iránya helyes, csak a tempó lassú
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Melegfront miatt lehetünk figyelmetlenebbek
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Tájékoztató a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap működéséről
- Felhívás nevelőszülőkhöz
- Felhívás önkéntes jogvédő szolgáltatás nyújtására


