Ezt olvasta már?


A horvát kormány lefoglalt három, orosz oligarchához köthető luxusjachtot

A horvát kormány lefoglalt három luxusjachtot a fiumei és a közép-horvátországi betinai és skradini kikötőben - jelentette a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön. Horvátország először blokkolta a vagyonát olyan orosz milliárdosoknak, akik az Európai Unió szankciós listáján szerepelnek az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború miatt.

 

A fiumei kikötőben tartózkodó Royal Romance nevű luxusjacht értéke 180 millió dollár, és a lap szerint Viktor Medvedcsuk, ismert ukrán üzletemberé, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként tartanak számon. A másik két hajó tulajdonosáról nincsenek információk.

Egy szlavón bródi (Slavonki Brod) cég számláját is zárolták a hatóságok. A Djuru Djakovic termoenergetikai létesítmény Kft. tulajdonosa, Alekszej Mordasov, az egyik leggazdagabb orosz - írta a lap.

Hozzátette: megbízható források szerint Zágráb még három hajót tervez lefoglalni, valamint további hat orosz érdekeltségű vállalat számláját zárolni.

A lap tudomása szerint a pénzügyminisztérium próbál Brüsszellel egyeztetni arról, hogy a Horvátországban tevékenykedő, orosz érdekeltségű vagy tulajdonú cégek hogyan tudnának tovább működni.

"A szankciók célja nem az, hogy megszűnjön az vállalkozás, amely nem kapcsolódik közvetlenül az orosz tulajdonoshoz, hanem, hogy számára elérhetetlenné tegyék a gazdasági erőforrások, illetve a magántulajdon használatát" - mondta egy meg nem nevezett horvát forrás a lapnak.

 

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Van egy testrésze a macskádnak, amihez csak akkor nyúlhatsz, ha igazán szeret

Ez a testrész nem más, mint az orra, ami rendkívül érzékeny a ragadozó ösztönök miatt. Ha egy cica hagyja, hogy itt megérintsd, azzal a...

Nem csak Sarolta hercegnőt ünnepelték 11. születésnapján, új taggal is bővült a királyi család

A walesi hercegi pár egy nappal a hercegnő szülinapja előtt mutatta be a barna spániel kölyköt. A kutyus, Ottó éppen tegnap lett egyéves.

„Irtózatos fájdalmai voltak” – megrázó részletek láttak napvilágot a Szomszédok legendás színésznőjének utolsó éveiről

Szívszorító részletek derültek ki a Linda és a Szomszédok ikonikus sztárjáról. Schubert Éva utolsó évei komoly fájdalmakban teltek.

5,7-es erősségű földrengés rázta meg Japánt

Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

Mindenki temette a Trónok harcát, de az HBO most nagyot húzott

A Sárkányok háza sikeresen vitte tovább a Trónok harca örökségét, új korszakot nyitva Westeros történetében.

Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Rost Andreát és Radnai Márkot

Az operaénekest a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztosnak kéri fel. A Tisza alelnöke pedig egy új, a társadalmi párbeszédet...

Vitézy Dávid: Lázár János utolsó döntéseivel 280 milliárd forint uniós forrást kockáztat

A leendő közlekedési miniszter egy posztban bírálta Lázár Jánost a Debrecen–Nyíregyháza és a budapesti körvasút tenderének...

Beintettek a magyar autósok az államnak, csődöt mondott a nagy áremelés

Tavaly 35 százalékkal drágultak az egyéni és egyedi rendszámtáblák Magyarországon. A forgalom az áremelés után bezuhant, amivel senki...

Radnai Márkot és Rost Andreát is kormánybiztosnak nevezte ki Magyar Péter

Emellett létrehozzák a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet.

Elhunyt a Forma-1 legendája

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Alex Zanardi autóversenyző, paralimpiai bajnok sportember.

5 álomszép, kevésbé ismert európai strand, amiért megéri útnak indulni

Fedezd fel Európa kevésbé ismert strandjait, ahol a nyugalom és a természet közelsége vár. Ezek a helyek különleges élményt nyújtanak,...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0