Ezt olvasta már?

0

A jövő héten is változékony lesz az idő

A jövő héten is változékony lesz az idő: fagyra, napsütésre, esőre is számítani lehet. A hideg hétkezdet után melegszik az idő, többfelé 20 fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.


hirdetés

Hétfőn északkeleten, keleten napos idő várható, de nyugaton is fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap. A Dunántúl nyugati tájain helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek, és kisebb eső, zápor néhol előfordulhat. A leghidegebb órákban mínusz 2 és plusz 7 fok között, napközben 9-15 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden sok napsütés várható, csapadék nem lesz. A Dunántúlon megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 3, a maximumhőmérséklet 11-16 fok között alakul.

Szerdán napközben északkeleten változóan, másutt gyengén felhős idő lesz, majd estétől északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és akkor ott már eső, zápor is lehet. A Dunántúlon olykor megerősödik, majd este a Kisalföldön néhol viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 2-8 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken gyengén fagyhat. A legmagasabb hőmérséklet 15-21 fok között valószínű.

Csütörtökön több helyen várható eső, zápor, majd északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A leghidegebb órákban 7-12 fok lesz. Napközben 13-18 fokig melegszik a levegő.

Pénteken északon átmenetileg megnövekszik a felhőzet és ott helyenként eső, zápor is lehet, másutt gyengén felhős, napos időre lehet számítani. A szél megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-10, a legmagasabb hőmérséklet 14-20 fok között alakul.

Szombaton hajnalban kialakulhatnak ködfoltok. Napközben napos, csapadékmentes idő várható, a szél viszont megélénkül, néhol megerősödik. A minimumhőmérséklet 3-9, a maximumhőmérséklet 17-22 fok között valószínű.

Vasárnap hajnalban is lehetnek ködfoltok. Napközben napos, száraz idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 4-10, a legmagasabb hőmérséklet 17-23 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Filmvadász május 6: Találd ki, melyik szereplő van a képen.

Te mi mindent tennél meg a családodért?

Dilemma a fővárosban: Véglegesíthetik a nagykörúti biciklisávot?

Egy hónappal ezelőtt olyan fejlesztésbe kezdtek a fővárosban, amiről sokan nem hitték, sokan pedig nem akarták elhinni, hogy valaha...

Elhunyt férjéről készít szobrot Szilágyi István özvegye

Jolika néni néhai férjéről, Szilágyi Istvánról mintáz szobrot, hogy elárverezhesse. Forrás: Nők Lapja Café: Elhunyt férjéről...

Mire fognak emlékezni a gyerekeink a koronavírusból?

A koronavírus-járvány senkire nem volt tekintettel: nemtől és kortól függetlenül mindannyiunk életét felborította. De elgondolkoztál...

Mire ügyeljünk fogászati kezelés után?

A fogászati kezelés utáni teendőkről minden esetben kérdezzük meg kezelőorvosunkat.

Jövőre már 132 milliárd forintot költenek a Budapest-Belgrád vasútra

Idén közel 70 milliárd forint volt a terv, de ennél többet költenek a gazdaságvédelmi alapból.

Brutális összegeket tesznek zsebre a celebek - Ennyit visz haza a tíz legjobban kereső sztár

Kyle Jenner volt a legjobban kereső celeb az elmúlt egy évben derül ki a Forbes friss listájából. A top 10-ben főként sportolók...

1,364 milliárdos uniós támogatásból, lovas szabadidőközpont készül a fenékpusztai majorságban

A Festeticsek egykori ménesét és a lótartást bemutató szabadidőközpontként születik újjá Keszthely határában a fenékpusztai...

Németh Krisztián örül, hogy a DAC-nál Bernd Storck lesz az edzője

A dunaszerdahelyi klub tulajdonosa, Világi Oszkár rendkívül boldog, hogy sikerült a német edzőt szerződtetnie.

Bernd Storck: Dunaszerdahelyen BL-körülmények vannak

A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya a nemzetközi kupaindulásról

Gyilkosság Dobrádon

Egy fiatal nő az áldozat.

Ezt mondta ki a bíróság Szilágyi István fiáról

Szilágyi István fia szerint EZ történt a tragikus napon.

Sport

Megrázó hír: súlyos betegségben elhunyt a legendás magyar vízilabdázó, zeneszerző, üzletember

Elhunyt Gém Zoltán, az egykori vízilabdázóból lett zenész, énekes, zeneszerző, a BVSC vízilabda-szakosztályának legendája.

Vagy Lázár János lesz a teniszszövetség elnöke, vagy be lehet csukni a boltot

A közgyűlés előtt ugyanis egy jelölt áll majd mindenképp: vagy Lázár, vagy Bardóczky.

Abban bíztam, ennél előrébb járunk, de az MLSZ döntésének üzenete nagyon rossz

A Fradi légiósa kiállt George Floyd mellett, aki belehalt egy rendőri intézkedésbe az Egyesült Államokban, de az MLSZ figyelmeztette. Most erről nyilatkozott a BBC-nek, és nem túl hízelgő a magyarokra nézve.

Új kapust talált a Fradi focicsapata - videó

Aggódhatnak Dibusz Dénesék?

Az MLSZ tudomásul veszi, ha szankcionálják a kupadöntőn történteket

A tízezer néző közül nem mindenki tartotta be az előzetesen elvárt óvintézkedéseket.

A szlovák Slovan Bratislava átlépne a magyar NB I-be

A pozsonyi klub vezérigazgatója szerint a magyar NB I profibb, és nagyobb az érdeklődés, mint Szlovákiában.

Legyőzte a koronavírust, de az edzésen meghalt a fiatal birkózó - Döbbenetes részletek az Eb-ezüstérmes Tóth B...

Budapest Felfoghatatlan és megrázó Tóth Bendegúz (22) halála. Az Esmtk válogatott birkózója hirtelen rosszul lett klubja csütörtöki, szabadtéri edzésén. Az U23-as Eb-ezüstérmes sportolót hiába próbálták azon nyomban újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.

˝A Liverpoolban sokkal könnyebb futballozni, mint a Unitedben˝

Kielemeztük a világ legdrágább védőjét, aki még nem léphetett pályára a válogattban.

Elhunyt a BVSC vízilabda-szakosztályának legendája

Hosszan tartó súlyos betegség után 66 éves korában csütörtökön elhunyt Gém Zoltán, aki négy évtizeden át szolgálta a BVSC-Zugló vízilabda-szakosztályát.

Dzsudzsák Balázs újra csapatot keres

Az al-Ain nem tart igényt a magyar labdarúgó szolgálataira, akinek hamarosan lejár a szerződése.

0

Bulvár

Melyik magyar város főtere van a képen? Felismered egyetlen fotóról?

A magyar városokat egy képről nem könnyű feladat megismerni.

A 6 legjobb házi szer levéltetvek ellen: irtják őket, de a gyerekre nem károsak

Ha idejében lépsz, megmentheted a növényed a levéltetűk pusztításától.

Bereczki Zoltán és Bata Éva szerelmére is hatással volt a karanténidőszak

Bereczki Zoltán szerelméről vallott Bata Évával több mint egy éve együtt vannak

Már szinte ingyen kapják a villanyautót a németek

A feltüzelt németek 67%-a ennek ellenére sem választana elektromosat. A teljes anyag Már szinte ingyen kapják a villanyautót a németek címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Balázs.

Itt a friss nyári horoszkóp: ez vár rád a következő három hónapban

Mit tartogat számodra az idei nyár? A bolygók állása előrevetíti a következő három hónap történéseit, és az idei évben sokakat érnek nagy változások. Nézzük, melyik csillagjegy tölti izgalmas kalandozással, munkával, vagy forró szerelemmel a nyarat.

Szexi fotót posztolt az Exatlon sztárja: A rajongóknak elakadt a szava

Az Exatlon Hungary harmadik legjobb férfi versenyzője olyan fotót posztolt közösségi oldalára, melytől elakadt rajongóinak szava!

Sosem hallott részletek derültek ki Latinovits Zoltán haláláról

Gyógyszerek is közrejátszhattak abban, hogy végzett magával.

A színésznő már 12 évesen terrorizálta kollégáit: fokozódik a botrány Lea Michele körül

Lea Michele már gyerekkorában is bántó módon viselkedett másokkal.

Csúnyán összetörte magát a népszerű énekesnő

Balesete után posztolt fotót az arcáról

Az amerikai indiánok háromféle nemet ismertek el

Csak aztán jöttek a keresztény európai hódítók, akik rájuk erőltették a nemi szerepeket az indiánokra.

blogmorzsák

Miért hasznosak a legyek és a szúnyogok nekünk, embereknek?

A legyek és szúnyogok betegségeket terjesztenek, csípnek, belerepülnek mindenbe. De vannak hasznos tulajdonságaik is.

Rocksztárok, akiknek fájt az adózás

A Beatles és világhírű kollégáik dalban mondták el véleményüket a hivatalról, amelynek a pénzükre fájt a foga.

Új-zélandi torta

Ezt a tortát a délutáni ötórai teázáshoz szokták fogyasztani.

Felnőni macerás

Miért ne maradhatnánk inkább gyerekek? Avagy miért is nem vágyunk a szüleink életére.

Napok alatt lett milliárdos

Ha az ember 3,2 milliárd dollárral távozik, az kissé megédesíti a keserű pirulát.

Fekete víz partján álltam

Vándordal Brassótól Brüsszelig – sokunk életét meghatározza a távolság.

Boriskola / Borvidékek: 7 perc az egyik leghíresebb borvidéken

Franciaországban van, de simán előfordulhat, hogy a védjegyévé vált borral már magyar palackban is találkoztál. Mi az?

Nekünk csak a pekingi kacsa püspökfalatja jut

Jeszenszky Géza és Szent-Iványi István írása magyar-kínai kapcsolatokról.

Kitúrta a VT-Arriva az M6 L.O.G. Kft-t a BKK tenderéből

Újabb buszjáratok kiszervezés folyik Budapesten, ami nagyon sokba fog kerülni nekünk!

Nem a történelmi Magyarország felbomlása volt tragédia

Trianonban az igazi tragédia az, hogy a dunai népeknek nem sikerült közös egyetértéssel létrehozni a nemzetállamaikat.

Te hova dobod a befőttes üveget? És a tetejét?

Nálad is sorakoznak az alsó polcon az üres befőttesüvegek? Mi legyen a sorsuk? Kidobod a háztartási szemét közé?

0