Ezt olvasta már?


A klímavédelem ügyét szolgálta a 30 milliós projekt

Április 30-án zárul a Tolna Megyei Önkormányzat másfél éves projektje, melynek keretében kidolgozták a Tolna Megyei Klímastratégiát, és meghatározták a megye elkövetkezendő évtizedeit.

A 30 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatás a klímavédelmet érintő célkitűzések, intézkedési tervek és elvégzendő feladatok meghatározását szolgálta. A „Klímavédelem és fenntarthatóság - klímastratégia kidolgozása és éghajlatváltozási platform létrehozása és működtetése - Tolna megyében” című, KEHOP- 1.2.0.-15- 2016-00009 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Kohéziós Alap finanszírozásával valósult meg.

A klímaszakértők által kidolgozott stratégiai terv integrálja a városi szintű konferenciák (10 db) és járási szintű workshopok (5 db), valamint a lakossági szemléletformálási akciók (15 db) során a megye lakosai által megfogalmazott véleményeket, észrevételeket is. A különböző rendezvényeknek köszönhetően összesen 2.352 főt sikerült elérni a projekttel. Ehhez hozzájárult a tavaly megtartott megyei civil workshop, az általános és középiskolások számára szervezett klímavédelmi vetélkedő, továbbá a zárókonferencia és a megyei önkormányzat eseményei, mint például a civilek napja, közgyűlés, értékhangoló illetve klímakonferencia.

A támogatásnak köszönhetően készült el négyféle kiadvány, többek között a projekt céljainak bemutatása érdekében. A dokumentumok a Tolna Megyei Önkormányzat honlapján is elérhetőek. A kiadványokon túl, a szemléletformálási célok elérésének, illetve a rendezvények lebonyolításának megkönnyítése érdekében különböző marketing eszközök beszerzésére is sor került a projektben. Így például két villamos energia termelő kerékpár, roll upok, reklámkockák is készültek. 2016. december 13-án megalakult a Tolna Megyei Éghajlatváltozási Platform is, amely a klímastratégia elkészítésének szakmai koordinálását segítette, és összesen hét alkalommal ülésezett.

(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Letaszítja a csúcsról a Kékest, itt az új név, Magyarország legmagasabb pontja lesz majd ez a csúcs?

Elképesztő változás van kilátásban a magyarországi földrajzi legek kapcsán.

Ingyenes közlekedés: nem csak az öregségi nyugdíjasoknak jár a kedvezményes utalvány

Az érintettek az utalvány birtokában díjmentesen utazhatnak, és kedvezményesen válthatnak vármegye- vagy országbérletet. Fontos...

Így végezték ki az utolsó templomos nagymestert

A templomosok legnagyobb bűne az volt, hogy a francia király tartozott nekik, és nem tudott fizetni.

Durva bírság jöhet a Tátrában – a fotó miatt is bajba kerülhetnek a magyarok

A tavasz beköszöntével minden évben turisták ezrei indulnak útnak, hogy megcsodálják a Tátra hegyvidéki rétjein nyíló lila...

Digitális árnyékunk az aszfalton: így szelídítheti meg a Google Térkép adatéhségét

A Google Térkép ma már több egy digitális atlasznál: életünk láthatatlan szervezője, amely ismeri a szokásainkat. Bár a navigációs...

Rákay Philip felesége is állami kitüntetést kapott

Kitüntették Rákay Philip feleségét, Wieber Orsolyát.

Ezek a legjobb ingázóvárosok Budapest környékén – rangsor

Azt vizsgálták meg, hogy az agglomeráció városai hogyan alkalmazkodnak a hibrid munkavégzés terjedéséhez, és mely települések...

Itt a kötelező rendszámcsere: több tízezer autóst érint, és nem lesz olcsó

Őszig több tízezer plug-in hibrid autó tulajdonosának kell lépnie, mert a jelenlegi zöld rendszám helyett fehér rendszám kerül az...

Vírusos szoftverek terjedtek a legnagyobb videójáték-webáruházban: ez a teendő, ha az ön gépe is károsult

Egy hacker vírusokkal teli játékokat terjesztett a Steamen keresztül, az áldozatok felkutatását végzi jelenleg is az FBI.

10+1 lesokkoló fotó, ami bebizonyítja, hogy mennyit változott a világ 20 év alatt - ilyen volt az Oscar-gála 2006-ban

Jöhet egy kis múltidézés? Lássuk mi történt az Oscar-gálán 20 évvel ezelőtt!

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Szoboszlai két új becenevet kapott a káprázatos gólja után

A magyar középpályás Luis Suárez rekordját is beállította a Tottenham elleni meccsen.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.