A legszegényebbek költenék a legtöbbet a temetésükre
A magyarok közel fele másoktól várja, hogy kifizessék a temetését
Csak a magyarok harmada gondolja úgy, hogy teljesen saját magának kellene előteremtenie a temetésének költségeit, 44 százalékuk szerint ez mások, az állam, a hozzátartozók vagy az örökösök dolga. - Pécsi Napilap -
Mindez a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból derült ki.A 30 és 65 év közötti megkérdezettek 31 százaléka rendelkezik is már valamilyen megtakarítással temetési költségeinek fedezésére, a magyarok negyede viszont úgy érzi, soha nem is lesz lehetősége félretenni erre a célra. A legtöbb pénzt arányaiban a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók, valamint a falvak és a községek lakói költenék a temetésükre: előbbiek 47, utóbbiak 45 százaléka 250 és 500 ezer forint közötti összeget szánna erre a célra.
A 4Life Direct felmérésében[1] arra kereste a választ, hogy a magyarok hány százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással temetési költségeinek fedezésére, illetve kitől várják, hogy gondoskodjon saját eltemettetésük költségeiről.
A kutatás szerint a megkérdezettek 31 százaléka már rendelkezik megtakarítással – például a temetési költségeket fedező életbiztosítással vagy félretett összeggel – eltemettetésének költségeire, míg 43 százalékuk későbbiekben tervez ilyen céllal megtakarítani. A válaszadók több mint negyede (26%) – különösen igaz ez a budapestiekre (33%) – úgy látja, hogy nem is lesz lehetősége félretenni erre a célra. A temetés vidéki presztízsét mutatja, hogy a vidékiek 75 százaléka vagy rendelkezik már félretett pénzzel, vagy tervez félretenni, míg a budapestieknek mindössze a 67 százalékára igaz ez.
Azok, akik rendelkeznek megtakarítással vagy terveznek félretenni a temetkezésük költségeinek fedezésére, jellemzően 100-250 ezer (41%), illetve 250-500 ezer forintot (40%) szánnának erre a célra. A megkérdezettek 16 százaléka viszont 100 ezer forint alatti összegben gondolkodik.
Meglepő, de épp azok szánnának a legmagasabb arányban 250 ezer feletti összeget a temetésükre, akiknek a napi megélhetés is gondot okoz: a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozók (E ESOMAR státuszú) 47 százaléka legalább 250 és 500 ezer forint közötti összeget költene a temetésére, és mindössze 12 százalékuk válaszolta, hogy 50-100 ezer forint közötti összeget szánna erre. Ehhez képest a legmagasabb, A és B jövedelmi státuszú válaszadók 57 százaléka 250 ezer forint alatti összeget szánna eltemettetésére.
Szintén érdekes, hogy a községek és falvak lakói többet szánnak a temetésükre, mint a városiak: előbbiek 45 százaléka fordítana 250 ezer forint feletti összeget erre a célra, Budapesten ez az arány csak 37 százalék, míg a megyeszékhelyeken és egyéb városokban átlagosan 39 százalék.
A válaszadók közel fele úgy gondolja, hogy a temetkezési költségeit teljes mértékben másoknak (hozzátartozók, örökösök, állam) kellene állnia. Valamivel több mint felük vélekedik úgy, hogy a saját temetési költségeit legalább részben saját magának kell előteremtenie. 34 százalék nem is nevezett meg mást, vagyis teljes mértékben csak a saját feladatának tartja a költségek fedezését, 22 százalék másokkal (pl. hozzátartozókkal, az örökösökkel) osztozna a terhen.
A megkérdezettek harmada szerint a hozzátartozóknak illene (legalább részben) állniuk a költségeket, 40 százalékuk pedig az örökösökre korlátozná a terhet – elvégre ők öröklik a vagyont is, 7 százalékuk pedig az állam felelősségét is felveti a kérdésben. Összességében a magyarok 44 százaléka gondolja úgy, hogy a temetkezési költségeit teljes mértékben másoknak, a hozzátartozóknak, az örökösöknek vagy az államnak kellene állnia.
[1] A nagy elemszámú, kvantitatív kutatást a 4Life Direct megbízásából 2016 októberében a Trend International Market Research Kft. készítette. A minta a 30-65 éves felnőtt magyar lakosságra, régió, településtípus, életkor és nem szerint reprezentatív (N=1000).
hírek innen, onnan
Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben
A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások
Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.
Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó
A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe
A faluban még emlékmű is található
Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep
Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....
Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is
A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


