Ezt olvasta már?


A magyar vállalkozásoknak jól jött a segítség

A gazdaság újraindulása pozitív változásokat hozhat a cégek életében.

Addig is azok számára, akik a koronavírus-járvány következtében likviditási nehézségekkel küzdenek, a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá konstrukció hatékony megoldást nyújthat. A K&H Banknál a gazdaság mielőbbi helyreállítása érdekében eddig 33 milliárd forint értékű szerződéskötés történt, amelyeknél a forgóeszköz finanszírozás és refinanszírozás a legnépszerűbb hitelcél.

 

A korlátozások feloldásával párhuzamosan fokozatosan újraindul a gazdaság, a koronavírus hatása azonban nem múlt el nyomtalanul, és részben még tovább érezteti magát. „A vírusjárványnak két alapvető következménye érezhető most a cégek pénzügyeivel kapcsolatban. Egyrészt folyamatos költségracionalizálásra van szükség az eddig kiesett bevételek kompenzálására, másrészt a megrendelések volumene továbbra sem állt még teljesen vissza. A likviditási nehézségek áthidalására jelenleg az egyik legnépszerűbb konstrukció a Magyar Nemzeti Bank által indított NHP Hajrá, hiszen a jelenleginél alacsonyabb és fix kamatot tud biztosítani, akár hosszabb futamidőre” – nyilatkozta Hodina Péter, a K&H Vállalati értékesítési igazgatóság vezetője.

 

A legnépszerűbb hitelcélok: forgóeszköz finanszírozás és refinanszírozás

 

„A K&H aktívan szeretne hozzájárulni a gazdaság újraindításához, ezért az elsők között csatlakozott az NHP Hajrá programhoz. Azt tapasztaljuk, hogy kedvezőbb feltételei révén nagy az érdeklődés az NHP Hajrá iránt, ennek köszönhetően eddig már mintegy 33 milliárd forintnyi ügyletet szerződtünk a program keretében. Az igénybevevőknél nem beszélhetünk tipikus megoszlásról a vállalkozástípusok között. Talán valamivel több a mezőgazdasági és élelmiszeripari cég, de nem nagy a különbség. Ami a termékeket illeti, a refinanszírozás és a forgóeszköz finanszírozás egyértelműen a legnépszerűbb, azonban beruházások finanszírozására irányuló ügyféligények is egyre gyakoribbak már. A hosszabb futamidejű, nagyobb volumenű beruházási hitelek terén az ügyfelek egy része még kivár, hiszen túl nagy a bizonytalanság, inkább a középtávú beruházási hitelek hajtják a növekedést” – foglalta össze a tapasztalatokat Hodina Péter.

mmonline.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Zelenszkij: Oroszország az év végéig napi 800-ra akarja növelni a támadások során bevetett drónok számát

Arról is beszélt, hogy Putyinék milyen tapasztalatokat szereztek a háború alatt és az miként lehet hatással a világra.

Választási kisokossal készül április 12-ére a Political Capital

Bemutatják a magyar választási rendszert, és tájékoztatnak az ügyintézésről, határidőkről.

Apa és fia félholtra vert egy férfit Csörögön, az egyik támadó még szökésben van

Súlyos bántalmazás miatt indított nyomozást a rendőrség Pest vármegyében, miután egy apa és fia támadt rá egy férfira. Az ügy...

Kiélezett vita várható az e heti uniós csúcstalálkozón

Vétózással fenyeget Orbán Viktor és Robert Fico az Ukrajnának szánt, 90 milliárd eurós uniós kölcsön ügyében – erről fog szólni...

Az iráni háború júniusra akár 45 millió embert taszíthat súlyos éhínségbe

Több tízmillió ember kerülhet akut éhezésbe, ha az iráni háború júniusig elhúzódik – derül ki az ENSZ Világélelmezési...

Élő emberi agysejtek Doomot játszanak - kezdhetünk aggódni?

Egy Petri-csészében nevelt agysejtek megtanultak a Doommal játszani, egy muslica agyát pedig feltöltötték egy szimulációba. Két...

Miért tilos kitépni az ősz hajszálakat?

Az első ezüstös hajszál felfedezése sokunk számára kisebb sokként ér fel, és a kezünk szinte önkéntelenül nyúl a csipesz után, hogy...

Orbán Viktor utolsó nagy csatája

Könnyen lehet, hogy a csütörtöki EU-csúcs lesz az utolsó a magyar miniszterelnöknek, aki az elmúlt 16 évben hatalmasat újított az uniós...

Nem vicc: V10-es dízelmotort fejleszt a Rolls-Royce

Bár vészesen közeledik április elseje, ez nem egy áprilisi tréfa: az angolok által fejlesztett alapvetően dízelüzemű motor nagyon is...

Megint bezárattak egy klubot, ezúttal Szeged egyik legrégebbi diszkóját

Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt a rendőrség egy hónapra bezáratta Szeged és az ország egyik legrégebbi szórakozóhelyét, a 35...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

0