Ezt olvasta már?


A magyar válogatott győzött és tovább őrzi veretlenségét

Kedd este barátságos mérkőzésen lépett pályára Marco Rossi együttese. A magyar válogatott Koszovó ellen 2-0-ra győzött és továbbra is őrzi immár 14 meccses veretlenségét.

 

A kedd koraesti kezdés nem a legideálisabb egy futball mérkőzésre szurkolói szempontból. Munkanap, ráadásul a hét második napján. Ennek ellenére a Törökország elleni mérkőzéshez hasonlóan közel telt ház, vagyis majdnem 60 ezer néző énekelte a Himnuszt a kezdés előtt. Az utcán ugyan lehetett Koszovó és albán zászlós fiatalokat látni, de a vendégszektor üres maradt, bent pedig nem tűntek már fel ezek.

Közel hatvanezren szurkoltak Koszovó ellen a magyar válogatottnak a Puskás Arénában

A második félidőben két gólt lőtt a magyar válogatott

A találkozó elején nagy lendülettel kezdett a magyar válogatott. Helyzetek is adódtak a mieink előtt, azonban nem sikerült ezekből betalálni. A félidő második részére visszaesett a lendület, a vendégek is bátrabban kezdtek játszani.

A hangulatra nem lehetett panasz, a Carpathian Brigade vezetésével ismét remek atmoszférát teremtettek a fanatikusok.

Ezt a második félidőben hálálta meg a válogatott. Szoboszlai az 58. percben talált be, igaz, a gólhoz némi szerencse is kellett, ugyanis egy koszovói játékoson megpattant a lövése. A mérkőzés aztán a 86. percben dőlt el végleg, amikor Lang passzát Nagy Zsolt váltotta gólra!

Elképesztő veretlenségi sorozat

A nemzeti csapat tizennégy mérkőzés óta nem talált legyőzőre. Ez pedig önmagában is megsüvegelendő teljesítmény. Utoljára 2022 szeptemberében szenvedett vereséget Marco Rossi együttese, akkor Olaszország győzött 2-0-ra a Puskás Arénában.

Azóta 14 találkozón 25 gólt lőttünk, 11-szer kapitulált a védelmünk, 10 győzelem mellett pedig 4 mérkőzés végződött döntetlennel.

A veretlenségi sorozatban ráadásul egy Eb selejtező is szerepel, amit úgy abszolvált a magyar válogatott, hogy Szerbiát is oda-vissza verte. A csapat a nyári Európa bajnokságig még két alkalommal lép pályára, június 4-én Dublinban Írország ellen, június 8-án pedig Debrecenben Izrael válogatottját fogadjuk.

Magyarország−Koszovó 2–0 (0–0)

Puskás Aréna, 56 000 néző.

Vezette: Hategan (román)

Gólszerző: Szoboszlai (58.), Nagy Zs. (86.)

Magyarország: Dibusz − Lang, Dárdai M., Szalai A. − Bolla (Nego, 68.), Nagy Á. (Schäfer, a szünetben), Styles (Vancsa, 84.), Nagy Zs. (Mocsi, 88.) − Gazdag (Kleinheisler, a szünetben) Szoboszlai − Ádám M. (Varga Barnabás, a szünetben). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Koszovó: Muric − Vojvoda, Am. Rrahmani, Aliti, Rrudhani (Hadergjonaj, 71.) − Idrizi (Loshaj, 83.), V. Berisha (Al. Rrahmani, 83.) − Zhegrova (Bytyqi, 64.), Muslija (Celina, 64.), Rashica − Muriqi (Rashani, 64.). Szövetségi kapitány: Franco Foda







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

A 2030-as években elolvadnak Németország utolsó gleccserei

Németországban mára mindössze négy gleccser maradt fenn, ám ezek is egyre gyorsabban olvadnak, a 2030-as években minden jel szerint az...

Szijjártó Péter: Magyarország tovább küzd az olcsó orosz energiahordozókért

A kormány készen áll arra, hogy a jövőben is harcoljon az olcsó orosz kőolajért és földgázért, és továbbra sem fogadja el, hogy...

Iránt még ma „történelmi méretű” légicsapás érheti az amerikai hadügyminiszter szerint

Az Egyesült Államok „az eddigi legnagyobb légicsapás-sorozattal” sújtja Iránt – mondta a Pentagon csütörtöki...

Hegseth szerint a „hálátlan” Európa köszönettel tartozik Trumpnak az iráni háborúért

A védelmi miniszter úgy véli, az Egyesült Államok „döntő győzelmet fog aratni” Iránban.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Kiránthatják a szőnyeget a forint alól, ha a Fidesz nyeri a választást

Komoly gyengülés jöhet áprilisban, ha az ellenzéki győzelemre fogadó befektetők becsukják az ajtót.

Rákkeltő anyagot találtak egy teában – azonnal visszahívták a boltok polcairól

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság fontos figyelmeztetést adott ki egy széles körben használt gyógynövénytermékkel...

Azonnal ellenőrizd az iPhone-odat: brutális kémprogram terjed, százmilliók lehetnek óriási veszélyben

Kiberbiztonsági kutatók egy új, Darksword névre keresztelt iPhone-kémprogramot azonosítottak.

Kiszivárgott képeken a Brabus pusztító, nyúlánk kupéja

Azt már most tudjuk, hogy a különleges modell a márka történelme előtt tiszteleg.

Mindent bevet a Ferrari azért, hogy lenyomja a Mercedest

A Ferrarinál még nem opció, hogy csak jövőre nyerjen vb-címet. A maranellóiak a kényszerszünetben izmosítanának a motoron és a...

Keményen kritizálták az uniós vezetők Orbánt a vétó miatt, a finn kormányfő szerint elárulta őket, és „fegyverként használja Ukrajnát a választási kampányában”

Az uniós miniszterelnökök többsége bírálta Orbán Viktort a Barátság kőolajvezeték miatti vétója okán a csütörtöki csúcsra...

Kis fa, nagy hatás – ezek a fák teljesen megváltoztatják a kerted, még kis helyen is

A legtöbben azt hiszik, hogy egy igazán látványos kerthez nagy fák kellenek. Széles lombkorona, gyors növekedés, árnyék – ez tűnik...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0