A mohácsi csata által érintett település maradványait találták meg
Megtalálták az 1526-os mohácsi csata által érintett - Brodarics István krónikájában Földvár néven említett - település maradványait Majs keleti határában a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) régészei - mondta el Bertók Gábor régész az MTI-nek a helyszínen tartott bejárás előtt pénteken.
A mohácsi ütközet kutatásának egyik alapvető problémája, hogy a történeti források szemtanúk beszámolóin alapulnak, így azok nem adnak teljes rálátást az eseménysorra, a történészek által megrajzolt csatatérképek között nincs két egyforma - közölte a JPM korábban az MTI-vel.
A JPM, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), valamint a fémkeresők és biztonságtechnikai eszközök értékesítésével foglalkozó Detect Max Hungary Kft. immár 2016 tavasza óta hadszíntérkutatás módszereivel, régészek irányítása mellett fémkeresősök közreműködésével keresi az ütközet központi helyszínét.
Bertók Gábor a kutatás új eredményéről elmondta, hogy Brodarics István történetírása szerint a korabeli Földvár településen zajlott "a csata egyik kulcsfontosságú összecsapása". Az egykori Földváron nehézgyalogság harcolhatott és a török ágyúk egy része is az akkori falu környékén helyezkedett el.
A fellelt korabeli település közeléből mintegy 200, zömmel a 16. századból származó hadilelet került elő a fémkeresős kutatásoknak köszönhetően. Köztük a magyar seregekkel szövetséges lengyelek pénzérméit is. "Kiemelendő a leletek közül még falu nyugati vége közelében előkerült két I. Szulejmán-arany valamint egy 16. századi vaseszközlelet, amely feltehetően a falu lakói által a csata előtt elrejtett eke alkatrészeit és mellette egy bárdból állt. Emellett százas nagyságrendben találtak nyílhegyet, egyéb puska- és tüzérségi lövedék maradványait, és egy golyóöntő formát is találták meg az érintett területen" - sorolta a leleteket a régész.
Hozzátette, hogy a település azonosításához fémkeresők és a térképforrások használatán túl a 2009-ben megkezdett kutatási projekt keretében lézerszkennerrel végzett légi és kézi magnetométeres felmérést, valamint felszíni leletgyűjtést is végeztek. Mindezek eredményeként sikerült azonosítani Majs keleti határában egy korabeli egyutcás települést, ahol harminc méteres közönként összesen nyolc, mintegy 35 négyzetméter alapterületű házra, portára utaló jeleket találtak - mondta.
A kutatás távlati, az ütközet 500. évfordulóig kitűzött céljairól Bertók Gábor elmondta, hogy Földvár megtalálásával várhatóan könnyebb lesz behatárolni a mohácsi ütközet központi helyszínét és a több tízezer ember maradványait rejtő - jelenleg ismeretlen elhelyezkedésű - tömegsírok helyeit is azonosítani tudják majd. Egyúttal azt is jelezte, hogy ehhez megfelelő anyagi támogatásra is szükség lesz, mivel az eddigi kutatásokat kisebb pályázati forrásokból, valamint a résztvevők önkéntes munkája segítségével valósították meg.
Az 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csatában a 25 ezer fős magyar serege került szembe az Oszmán Birodalom mintegy 60 ezres haderejével. A magyarok vereségével az ország három részre szakadt és 150 évig tartó török hódoltság következett.
hírek innen, onnan
Lengyelország nem küld katonákat Iránba
Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek...
Meghökkentő Real-gólok, Arsenal-bombák, és PSG-kiütés a Bajnokok Ligájában
A Real jó eséllyel a Bayernnel játszik a negyeddöntőben, az Arsenal a norvég Bodønek ötöt vágó Sportinggal találkozik.
Orbán Viktor Egerben is ellátta a fiatalokat néhány életvezetési tanáccsal
A miniszterelnök országjárásának második állomásán nem sikerült teljesen megtölteni a Dobó István teret, pedig ezt az eseményt is...
Lakóautókat gyártó cég 50 munkahelyet teremt Nógrádban
Az európai piac egyik vezető szereplője a cég.
Irán megerősítette Ali Laridzsáni halálát
Az iráni nemzetbiztonsági tanács titkárával célzott támadás végezhetett.
Régészek 400 éves levelet tártak fel: Megerősítette egy legendás király létezését
Elképesztő híreket hoztak nyilvánosságra!
Orbán Viktor az orosz befolyásolás lehetőségéről: A kibercsalásnak nem az a lényege, hogy nem kell odamenni, ahol a hatást kiváltod, hanem otthonról is lehet?
Bayer Zsolt megkérdezte Orbánt, hogy van-e még értelme az EU-ban maradni, mire ő azt mondta: nem tud magabiztos igennel válaszolni.
Ezt csináld a tojással főzés előtt, és szinte magától leválik majd a héja
Sokak számára ismerős a bosszúság, amikor a főtt tojás héja darabokban válik le, és a fehérje fele is vele jön. Pedig létezik egy...
Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
A miniszterelnök tudomása szerint a csalás az egyébként is valami kiber dolog, amihez nem is kell Magyarországra jönni.
Magyar Péter: Nem szabad lebecsülni az ellenfelet, mert mindenre képesek a hatalomért, lopott szajréért, a szabadságukért
Ha nem követ el választási csalást, a kormány áprilisban bukik – saját szempontjukból bizakodóak a Tisza Párt szavazói, akik Magyar...
Íme a tökéletes gyakorlat! Napi 15 perc, és megszabadulhatsz a kötényhastól
Csupán csak ezt kell tenned!
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


