Ezt olvasta már?

Orbán Viktor: A gyerekek nevelésének jogát senki nem veheti el a szülőktől

A pedofil törvénnyel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy nem tartja a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztetőnek. Emlékeztetett, hogy a jogszabály a 1...


A sejtmagok periódusos rendszerét építik fel biológusok

A sejtmagok periódusos rendszerét építi fel biológusok egy nemzetközi kutatócsoportja.


hirdetés

Százötven évvel ezelőtt Mengyelejev orosz kémikus alkotta meg a periódusos rendszert, melyben az elemeket atommagjuk tulajdonságaik alapján rendezte el. Ezen a héten egy biológuscsoport, amely az élet fáját tanulmányozza, a setjmagok új osztályozási rendszerét mutatta be - számolt be róla a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő lap.

A Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmány számos különálló munka eredménye. Ezek egyike a DNA Zoo, több tucat tudományos intézmény nemzetközi konzorciuma, melynek tudósai azon dolgoznak, hogy az akár több méter hosszú kromoszómákat annak alapján osztályozzák, hogyan férnek be az élet fáján elhelyezkedő különböző fajok esetében a sejtmagba.

"Akár férgeket, akár sünöket, tengeri csigákat vagy korallokat vizsgáltunk, mindig ugyanazokat a hajtogatási mintázatokat figyelhettünk meg" - mondta Olga Dudchenko, a tanulmány egyik vezető szerzője, a Baylor Orvosi Egyetem és a Rice Egyetem mikrobiológusa.

Végül rájöttek, hogy két általános sejtmagmodell változatait látják.

"Egyes fajokban a kromoszómák úgy rendeződnek, mint a nyomtatott újságok lapja, egyik oldalon a külső szegély, a másik oldal a félbehajtás. Más fajoknál minden egyes kromoszóma kis labdává gyűrődik össze" - magyarázta Dudchenko.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Szexuális erőszakkal vádolnak német katonákat - megszólalt a miniszter

Németország jó hírét veszélyezteti a litvániai incidens a német védelmi miniszter szerint.

Sosem találnád ki, kivel osztja meg az ágyát a szexszimbólum

A színésznő is beállt a nyári villantók sorába!

Bikinifelső nélkül napozott Diana hercegné unokahúga a francia tengerparton

Harry herceg és Vilmos herceg 28 éves unokatestvére nagyon élvezi a Riviérát.

Szombattól tűzgyújtási tilalom lép életbe az alföldi megyékben

Miután az ilyen időszakban szokásos esős időjárás elmaradni látszik, kifejezetten száraz időjárásra kell számítanunk, a fokozott...

Hátborzongató, ahogy az egész várost beszőtték a pókok - videó

Egy kisváros szívta meg azt, ahogy a pókok küzdenek az életükért.

Brutálisan megráncosodott és megőszült az énekesnő.

Stresszes lehetett ez az utóbbi időszak...

Magyar sztárok, akik nehéz körülmények közt, szegénységben nőttek fel

Carameléknél és Oláh Gergőéknél sokszor étel sem volt, de van, aki áram vagy meleg víz nélkül töltötte a gyerekkorát.

Éledezik az orosz légiforgalom, de lesznek új járványügyi szigorítások is 

Moszkva - A fővárosban pénteken abszolút rekordot ért el az újonnan kimutatott koronavírusos fertőzöttek száma.

Szlovák történészek be akarják tiltatni Skrabski Fruzsina új filmjét, amely a pozsonyi magyarok lemészárlásáról szól

Szlovák történészek be akarják tiltani a pozsonyi magyarok legyilkolásáról szóló dokumentumfilmet – erről ír a Mandiner. Skrabski...

Tokiói olimpia: szinte senki sem akarja, mégis megrendezik

A közvélemény nagyrésze ellene van, a japán orvosi társaságok is sorban szorgalmazzák törlését, miként a helyi sajtó is. A kormány...

Teherautó ütközött távolsági busszal, egy ember meghalt, húsz megsérült Mezőörsnél

A 81-es főúton Kisbér és Győr között egyelőre tisztázatlan okokból frontálisan ütközött egy teherautó és egy busz.

Sport

„Csak imádkozhatunk tehetetlenül, hogy velünk maradjon” – Kómába esett a Fradi-sztár felesége

Budapest — Kőkemény védő volt, emellett intelligens futballista. Talán ezért is szerették annyira a Fradi-szurkolók.

London helyett Budapesten lehet az Eb-döntő, ha az angolok nem változtatnak

Az UEFA nem a szurkolók, hanem a kiemelt vendégek miatt gondolkodik a drasztikus lépésen.

Óriási bírói hiba: érthetetlen, hogy a brutális könyöklés után miért nem kapott pirosat Lovren

A spanyol bíró a tizenegyest is csak utólag, a videóbíró segítségével ítélte meg.

Akár tíz évre visszamenőleg kideríthető, hogy korábban ki nyúlt tiltott doppingszerekhez

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója szerint a a kimutatási módszereket folyamatosan fejlesztik, és a levett doppingminták akár tíz évig megőrizhetők.

Budapestre jönnek a hollandok, megvan az első kieső is

Az osztrákoknak meg kell verni az ukránokat a biztos továbbjutáshoz.

Újabb hírek Dzsudzsák Balázs átigazolásáról

Bódi Ádám és Ugrai Roland marad Debrecenben.

Eriksen-ügy: botrány tört ki Írországban egy tévés szakkomentátor otromba megjegyzése miatt

A Dánia-Belgium meccsen megemlékeztek Christian Eriksenre. Az ír Ronnie Whelan a tévében olyan megjegyzést tett, ami után elszabadult a pokol.

Meghalt a Juventus legendás futballistája

Giampiero Boniperti soha nem játszott másik klubban.

Foci Eb: Bognár György végleg lekerült a képernyőről az Eriksen-botrány után

Budapest — Bognár György nélkül folytatódik a labdarúgó-Európa-bajnokság a Magyar Televízióban.

Csúnyán összevertek egy szurkolót a biztonsági őrök a magyar-portugál meccs után az Erzsébet téren - videóra v...

Verekedés volt az Erzsébet téren a magyar-portugál Eb-meccs után. Garázdaság gyanúja miatt nyomozást indítottak, egy férfit gyanúsítottként kihallgattak a nyomozók, ugyanakkor a csoportosan elkövetett garázdaság

A sportág, amit a magyar válogatottnak fájó lesz nézni az olimpián

A sportág, amit a magyar válogatottnak fájó lesz nézni az olimpián

0

Bulvár

Ő volt az egyetlen ember, akit Hitler igazán szeretett: utolsó napjaiban is magánál tartotta anyja, Klara Pölz...

Klara Pölzl, azaz Klara Hitler és fia között hihetetlenül szoros volt a kapcsolat. Az asszony mindent megtett, hogy boldoggá tegye imádott fiát.

Lecserélik a Dacia emblémáját, nem fogja elhinni, milyen lesz az új

A fiatalok körében is vonzóvá akarják tenni a márkát.

Ha lejár a védettségi igazolvány, fizethetünk

Az oltási kampány beragadásakor a csapból is az folyt a kormánymédiában, hogy az oltás utáni antitest-szám nem minden, attól még meglehet az immunitás. Az immunitás éppenséggel meglehet, de a védettségi igazolv

A királynő sosem találkozhat Harry és Meghan kislányával Diana volt inasa szerint

Erzsébet királynő sosem alakíthat ki mély kapcsolatot Harry gyerekeivel.

Döbbenetes jóslat: ez lesz a Magyar-ország - Franciaország meccs végeredménye egy tudós szerint - tuti, hogy n...

Az adatmágus az összes Európa-bajnoki mérkőzésnek megjövendölte az eredményét. Nézzük, mennyi jóslata jött be eddig!

Most lesznek bajban az oltatlanok - Szlávik János figyelmeztetése

Az indiai (delta) koronavírus-variáns enyhe tünetes betegeken keresztül komoly veszélyt jelenthet az immunológus szerint.

Pfizeresek, figyelem! Újabb változásról döntött az operatív törzs

Péntektől ismét 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását.

Most van csak igazán nagy gond a Balaton partján

Jönnek végre a vendégek, csak nincs, aki kiszolgálja őket a tó környéki éttermekben.

blogmorzsák

Oroszország gasztronómiája

A hatalmas területű ország konyhája pont olyan sokszínű és változatos, mint az ország maga.

Korrupciós botrányok sora rázza meg Bulgáriát

Sorra derülnek ki a korábbi, jobboldali kormány kétes ügyei, Brüsszel pedig hallgat.

Ha a dob meg a basszus szól, rögtön megyek

Irie Maffia, latin buli, költői üvöltözés és okos elektronika - új magyar zenék.

„Beszőrösödött” Kim Kardashian Lamborghini Urusa

Keressük a szavakat, de erre nehéz mit mondani.

Mennyiből lehet megélni Magyarországon?

Annak jártunk utána, amire olyan sokan keresik a választ, de nem mindenki van tisztában a sa­játjával sem.

F1: Kiderült, mi okozta valójában Verstappenék vesztét

Újabb részletek árult az F1 gumibeszállítója a két héttel ezelőtti defektekről.

Kiboríthatja a Bugattit a titokzatos milliárdos

Olyat tervez tenni a 8 millió eurós autó kapcsán, ami gyakorlatilag példátlan és nagyon rossz néven veheti a gyár.

Ilyen lehet a vonatozás jövője

Egy start-up olyan elképesztő ötlettel állt elő, aminek Budapest is a részese lehet!

Kampány és homofóbia

Olyan ez, mintha én megtilta­nám a macskámnak, hogy ugasson.

Meleg lesz

„Nem árt utána olvasni a dol–goknak, és nem csupán a vezér napiparancsait tanulmányozni.“

Szexualitás a náci Németországban

Hitler az árja "fajjal" akarta benépesíteni birodalmát, ennek érdekében pedig drasztikus intézkedéseket hozott.

Egy jól sikerült trükk

Igen ravasz szakemberei vannak ennek az óriási cégnek.

0