Ezt olvasta már?


A tavaszi aszály miatt kevesebb volt idén a kanalasgémfióka

A tavaszi időszakot sújtó aszály miatt a legtöbb vízimadárfaj, köztük a kanalasgémek is rossz költési szezont zártak - tájékoztatta a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az MTI-t.

Magyarország második, 1975-ben alapított nemzeti parkjának igazgatósága 2003 óta kíséri fokozott figyelemmel, hogy mi történik a kanalasgémekkel az országban és a vonulási útvonalaikon. Az elmúlt három évben hat fiatal és hat öreg kanalasgém kapott GPS-jeladót a hátára, ami új eredményeket szolgáltatott a kutatásnak.

A jeladós vizsgálatok megerősítettek azt a korábbi feltételezést, hogy a kedvezőtlen években a kanalasgémek egy jelentős része neki sem kezd a fészkelésnek. A kanalasgémek őszi vonulása jellemzően augusztus vége és október eleje között zajlik, akkor elsősorban Tunézia és Olaszország vizes élőhelyeire húzódnak, de kis százalékban átrepülik a Szaharát is és a Száhel-öv vizes élőhelyein telelnek. Az utóbbi években Magyarországon is sikeresen áttelelt néhány példány.

Pigniczki Csaba, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre, a hazai kanalasgém-kutatás koordinátora szerint előfordult az is, hogy a tavasszal még Magyarországon azonosított példányok júniusban már délnyugat felé tartottak és Olaszországban figyelték meg őket. Ezek az esetek kivétel nélkül száraz, aszályos években fordultak elő.

A szakember szerint ennek a hátterében az áll, hogy a kanalasgémek jellegzetes formájú csőrükkel csak a "lábalható", 40 centiméternél sekélyebb vizekben tudnak táplálkozni, képtelenek a száraz területeken pockot, gyíkot vagy sáskát fogni, mint azt a fehér gólyák, nagy kócsagok, szürkegémek teszik. Az olyan száraz, aszályos időszakok, mint amilyen 2020 tavasza volt, különösen súlyosan érintik a Kárpát-medencei állományt.

A kanalasgémek egy kedvezően vizes fészkelési időszakban a gémtelep 10-15 kilométeres körzetében táplálkoznak és akár heteken át ugyanazt a területet keresik fel. Ezzel szemben idén az aszály miatt szinte minden nap új helyen próbáltak zsákmányt szerezni, több esetben nagy távolságokat, gyakran legalább 40 kilométert kellett megtenniük, hogy megfelelő vizes élőhelyen próbálkozhassanak élelmet keresni. Sokszor bukkantak fel a táplálkozó madarak szokatlan helyeken, így kacsaúsztatókon, kisebb kubikgödrökön, csatornaszakaszokon vagy éppen kisebb záportározón, amely városi belterületen található. Júniusban országszerte nagyobb esők voltak, de az így kialakult vizek idén már nem segítették a kanalasgémek fiókanevelését, létfenntartását, mivel ezek a vizek táplálékállatban szegények.

Az idei költési időszakban három jeladós, öreg kanalasgém sorsát nyomon követve azt tapasztalták, hogy bár elkezdtek fészkelni, de végül feladták azt, tojásaikat vagy kis fiókáikat sorsukra hagyták a táplálkozási nehézségek miatt.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei szerint a vízimadár-állományokat leginkább a téli és a tavaszi vizek megőrzésével lehet segíteni, ugyanis ezekben sok vízi gerinctelen élőlény, továbbá kétéltűek és adott esetben a halak is megtalálják a szaporodásukhoz szükséges életfeltételeket. A táplálékállatokkal teli vizek nemcsak a kanalasgémek fiókanevelését segítik, hanem más fajoknak is kedvezőek.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Sztrájk jöhet az oktatásban még az áprilisi választások előtt – a PDSZ egyeztetne a kormánnyal

Még az áprilisi parlamenti választások előtt sztrájkot hirdethet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ): ha a kormánnyal...

Nvidia: az adatközpont az űrbe megy, jönnek az önállóan cselekvő szoftverek

Az amerikai chipgyártó e héten zajló konferenciáján záporoznak a sci-fibe illő bejelentések. Az autonóm programokhoz globális méretű...

NB II: Tíz meccs után távozott a kieső helyen álló csapat vezetőedzője - hivatalos

Az utolsó előtti helyen álló klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a vezetőedzővel közös megegyezéssel szerződést bontottak. 

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az...

Szijjártó Péter: Hagyjuk a színházat, még ma nyissák meg a Barátság kőolajvezetéket

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Ursula von der Leyen által a Barátság kőolajvezeték helyreállítására ajánlott...

Oscar-afterparti: 146 millióért egy asztal, Dior-ruhákhoz pizza, 10 000 orchidea és 1000 üveg tequila – Így buliztak a sztárok

A legexkluzívabb eseményekre továbbra is csak meghívóval lehet bejutni, és meglepő, de az eseményeken a csúcsgasztronómia és a...

Begyújtotta az rakétákat az OTP, jó hír jött a Barátság-vezeték felől

Továbbra is nagy volatilitás figyelhető meg a tőzsdéken a közel-keleti háború kapcsán, elsősorban az olajár emelkedése és ennek...

Magyar Péter: A bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót

A Tisza elnöke tételesen cáfolta Toroczkai László vádjait, és reagált a Nemzeti Meneten kifeszített ukrán zászlóra is.

A YouTube titkos munkásai: tinik, akik akár évi 30 millió forintot is megkeresnek a szobájukból

A YouTube és a közösségi média világa mára egy gyorsan fejlődő, összetett iparággá vált, aminek háttérben egy új generáció...

Azonnali technikai és anyagi támogatást ajánlott fel az EU a Barátság kőolajvezeték helyreállítására

Az ukránok el is fogadták a felajánlást, azt viszont még nem tudni, hogy ez pontosan mit is jelent a gyakorlatban.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0