Ezt olvasta már?

0

A válság előtti szintre ugrott a megépült lakások száma

A lakásépítési kedv nem lanyhul, az év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer lakást adtak át, ez 28 százalékos növekedést jelent éves szinten.


hirdetés

● Idén 20 ezer új lakás épülhet, ami 8 éves viszonylatban rekordot jelentene, és azt mutatja, hogy a lakásépítések száma a válság előtti szintet közelíti.

● Kedvező hatással lehet a lakásépítésekre, hogy a kedvezményes lakásépítési áfa körüli bizonytalanság eltűnhet a piacról, így várhatóan 2019 után sem állnak le a lakásépítések.

Továbbra is fokozott lakásépítési kedv jellemzi a magyar piacot. Az év első kilenc hónapjában több mint 10 ezer lakást adtak át, ez 28 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest - derül ki az ingatlan.com KSH legújabb adatait feldolgozó elemzéséből. Az első háromnegyed évben közel 27 ezer lakás építésére adtak ki engedélyt, ez viszont 6 százalékkal elmarad az egy évvel korábbi adattól.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat kommentálva elmondta: “A lakásépítési engedélyek száma a szerény csökkenés ellenére még mindig magasnak mondható. A visszaesésben azonban szerepet játszhat, hogy az építők a már megkezdett beruházásokra koncentrálnak és újakat még nem terveztek a harmadik negyedévben. A vizsgált időszakban még bizonytalan volt a kedvezményes lakásépítési áfa sorsa, azóta viszont kiderült, hogy bizonyos feltételek esetén 2019 után is alkalmazni lehet az 5 százalékos lakásáfát. A 2019 végén szerkezetkész állapotú társasházak lakásaira is vonatkozik majd a kedvezményes áfakulcs, emiatt a következő negyedévben a lakásépítési engedélyek száma tovább emelkedhet.”

A kiadott új engedélyeket részletesen megnézve kiderül az is, hogy összesen 10 322 lakóépület építését tervezik az építtetők, ezt 1,2 százalékos emelkedést jelent. A háromnál több lakásos épületekre, vagyis a társasházakra kiadott engedélyek száma pedig 5 százalékkal közel ezer darabra nőtt. Emellett jelentősen, 33 százalékkal 5407 darabra emelkedett az eladási céllal megépült lakások száma, ez pedig arra utal, hogy az elmúlt években elindított beruházások sorra befejeződnek. A szakember hozzátette: továbbra is erőteljes növekedés látható a saját használatra épített lakóépületeknél, elsősorban családi házaknál, ezeknek a száma 25 százalékkal közel 4700-ra nőtt a harmadik negyedév végére.

Balogh László szerint az idén 20 ezer új lakást adhatnak át, ami 8 éves viszonylatban rekordot jelent, és azt mutatja, hogy a lakásépítések száma a válság előtti szintet közelíti. A lakáspiaci trendeknek megfelelően Budapest mellett a nagy vidéki városokban, megyeszékhelyeken épül a legtöbb új társasház.

 







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

20 év után drasztikus döntést hozott a Barátok köztről az RTL Klub

Szeptembertől csak délután és késő este lesz látható az RTL Klub sikersorozata.

Végleges döntést hozott, nem bírja tovább Koós János özvegye

Dékány Sarolta képtelen feldolgozni, hogy már soha többé nem láthatja férjét, ezért színpadra sem akar már állni.

Rossz hírt kapott a magyar fociválogatott

Szegény Nagy Ádám remek játékkal mutatkozott be Angliában, aztán bekövetkezett a baj.

Nem lesznek utazó voksok az önkormányzati választáson

Az átjelentkező szavazók a tartózkodási helyük jelöltjeire szavaznak majd.

Rossz életmóddal búcsút inthetsz az erekciódnak.

Az erekciós diszfunkció azt jelenti, hogy egy férfinak tartós gondja van a merevedés elérésével vagy fenntartásával.

Veszélyes lett a Rám-szakadék a hulló kövek miatt

Hulló kövei miatt veszélyes lett a Rám-szakadék - írta a szerdai Magyar Hírlap. A c

Trump lemondta a dániai látogatását

Donald Trump amerikai elnök kedden éjjel Twitteren bejelentette, hogy lemondja dániai látogatását. "Dánia nagyon különleges ország,...

Arany középút híján kihullik a sport a kamaszok életéből - Nehézségek és lehetőségek

Hiába lenne rá égetően nagy szükségük, sok kamasz szinte alig mozog. A baj forrását azonban nem biztos, hogy az ő kelletlenségükben...

Német dzsihadisták gyermekeit szállították vissza Németországba

A dpa értesülése szerint egy két- és egy négyéves kislányt, valamint egy hétéves fiút vittek haza az al-Hol észak-szíriai...

Önkormányzat 2019 - Szombaton kezdődik a hivatalos kampány

A szavazást megelőző 50. napon kezdődik az önkormányzati és nemzetiségi választás hivatalos kampánya a választási eljárási törvény...

A hitel és a casco együtt jár az autónál

A nagycsaládosok számára július óta elérhető állami autóvásárlási támogatás jótékony hatással lehet casco piacára is -...

Önkormányzati választás: szombaton indul a kampány

Ekkortól lehet majd jelölteket ajánlani.

0

Sport

Új fejezet nyílt Shane Tusup életében - Fotót is közölt a nagy pillanatról

Az edző Instagramon örökítette meg visszatérése utáni első munkanapját.

A Juventus ajánlata a PSG-nek Neymarért: 100 millió euró és Paulo Dybala

Úgy tűnik, a Juventus is jegyet váltott a nyár legmenőbb átigazolási bulijába.

Ikreknek adott életet az olimpiai bajnok magyar sportoló

Óriási hírt jelentette be közösségi oldalán Szász-Kovács Emese!

Magyar fociszurkolókra támadtak mérkőzés után Szerbiában - ketten kórházba kerültek

Temerin A szerb labdarúgó-bajnokság első osztályába feljutó Topolya csapatának magyar szurkolói váltak a hazai drukkerek célpontjává.

Hol fog játszani a Barcelonától kölcsönvett Coutinho a nélküle is erős Bayern Münchenben?

Három lehetőség is adódik a brazil támadó középpályás előtt.

A Manchester United 45 millió fontos jobbhátvédje gyorsan letette a névjegyét új csapatában

Aaron Wan-Bissaka pazarul játszott első két PL-mérkőzésén az MU-ban.

Ismét megsérült a Barcelona világbajnok támadója

Ousmane Dembélé megsérült. Újra.

Nincs kifogás, a főtábla a cél: 1,3 milliárdot érhet a Fradinak az El-csoportkörbe jutás

Budapest A dicsőség mellett anyagilag is jövedelmező lehet a nemzetközi kupamenetelés a Ferencváros számára!

Kvitova: "Abban a borzalmas pillanatban minden esélyemet elveszthettem volna a teniszre"

A kétszeres wimbledoni bajnok vallomása a támadás utáni visszatérésről.

A BL-elődöntős Ajax nem tudta legyőzni Thomas Doll csapatát, otthon kapott ki a Kolozsvár

Gól nélküli döntetlen játszott az Apoel az Ajax Amszterdammal a Bajnokok Ligája playoffkörében.

A 16 éves Zombori Gábor világbajnoki csúcsot úszott

Zombori Gábor olimpiai A szintet jelentő 3:46.06 perces eredménnyel megnyerte a 400 méter gyorsot a Duna Arénában zajló junior úszó-világbajnokság keddi nyitónapján. Ezzel ő az egyik magyar úszó, akinek megvan a tokiói induláshoz szükséges eredménye.

0

Bulvár

Nagyon szomorú hírt közölt a magyar énekes: feladta a harcot

"Üdv mindenkinek, egy újabb élet reményében."

Álrendőr állított félre egy autót, de egy valamire nem számított

Biztos nem erre a végeredményre számított.

Ezek a gyomorrák korai tünetei

A gyomorrák az egyik leggyakoribb daganatos betegség a világon, mely főleg a hatvan év felettieket érinti. Sajnos, sokszor túl későn ismerik fel és kezdik kezelni, mert a korai stádiumban ritkán jár együtt tünetekkel.

A nap képe: nagyon messzire ment Merkel Sopronból

A német kancellár tegnap délelőtt még Sopronban ünnepelte a Vasfüggöny leomlásának harmincadik évfordulóját, majd begyújtotta a rakétákat, és még ugyanazon a napon Reykjavíkban landolt.

Belehalt az igazoltatásba egy autós

Váratlanul összeesett a sofőr, a rendőrök ellen vizsgálat indult.

Emészthetetlen az ország tortája

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének egyik hallgatója elkészítette az Ország - alternatív - Tortáját. Az összetevők kormánybarát újságok.

A mostani kánikula után egy még nagyobb jön

Szerdán ugyan érkezik egy kis hidegfront, a délkeleten élők alig érezhetnek belőle majd valamit, a hétvégén azonban ismét sok napsütésben lesz részünk. Szombaton és vasárnap országos kánikula vár ránk, délutánonként 30-35 fokos maximumokkal írja az idokep.hu. Az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat, a hőmérséklet délután 31 és 35 fok között várható. Az előrejelzés szerint kedden túlnyomóan derült lesz az ég, csak az északnyugati, északi tájak felett lehet némi felhőzet. Napközben napsütéses idő várható. Csapadék az ország döntő részén nem valószínű, csak Sopron térségében lehet egy-egy zápor vagy zivatar. Északnyugaton helyenként megélénkül az északias szél. Hajnalra 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szerdán több...

Bekeményít a Lidl, katasztrófa a kiskereskedelemben

A Lidl tudatosan készíti fel brit beszállítóit az esetleges megállapodás nélküli brexit utáni helyzetre, amikor egyik napról a másikra jelentős vámot kell fizetniük a termékeik EU-ba juttatása után. Eközben az Egyesült Államokban tovább folytatódik a kiskereskedelem "apokalipszise".

Teszt: sikerül felismerned a filmet egyetlen képkockából?

Vajon sikerül mindegyik filmet felismerned? A tesztből kiderül, mennyire figyelsz a részletekre!

Látunk mindent a víz alatt is: Rubint Rella nem szégyenlős, olyat mutatott, hogy hónapokig emlegetjük majd - f...

Szuper szexi fotót posztolt a magyar modell, Rubint Rella közösségi oldalára.

Fonálféreg a sárgarépában?

G. Csaba kérdése: Hogyan tudok védekezni sárgarépában a fonálférgek ellen?

blogmorzsák

12 slasher, amit látnod kell!

Kevésbé ismert, vagy alulértékelt darabok a tini kaszabolós filmek rajongóinak.

Dalban mondanak híreket

Fura projekt a PASO billentyűsétől.

Trükkök a tökéletes nokedlihez: a szakácskönyvek nem írják

Ha még ti sem csináljátok csuklóból a nokedlit, akkor ez az útmutató nektek szól.

Miért irtják a brazilok az őserdőjüket? Bolondok?

Tényleg a szűklátókörűség diadala az erdőirtás?

A Ku-Klux Klán megalakulása

Az egyik legrégebbi "hate groupot" minden bizonnyal 1866-ban tavaszán, Tennessee-ben alapította hat háborús esküszegő lázadó.

Miért jó, hogy öregszünk?

Miért éri meg egy élőlénynek meghalni olyan hibákból, amiket valószínűleg a több millió éves evolúciós folyamat kiküszöbölhetett volna?

Alkotmány ünnep, légierővel

Idén teljes Magyar Légierő bemutatkozhatott a Duna felett. Rengeteg fotó következik!

Antall József intelmei

A nagybeteg miniszterelnök épp ma 26 éve tartotta utolsó nyilvános beszédét.

A legelső Dűne-játék, ami majdnem kaszát kapott

A francia Cryo műve ma is csodálatos, de nehezen született meg. Egy ideig párhuzamosan készült a Dune II-vel.

"Keserédes" út a királyi Operába

Az Út a királyi Operába című életrajzi film a hírnévhez vezető útról is beszámol – méghozzá kegyetlenül őszintén.

Végre ismét Brutal Assault!

Közép-Európa egyik legszínvonalasabb extrém metal fesztiválja idén is kitett magáért. Beszámoló az első napról.

72 bátor ember

Te repülőre mernél ülni közvetle­nül egy kényszerleszállás után? Az Ural Airlines gépének 72 utasa pontosan ezt tette.

0