Ezt olvasta már?

0

A virtuális világ a politikai kommunikációt is átalakítja

A nemzetközi kapcsolatok rendszere egyre inkább a virtuális térbe kerül át, a digitális diplomácia szerepe egyre jelentősebb - mondta a Milton Friedman Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.


hirdetés

Szatmári Péter hangsúlyozta, hogy a közösségi média ma már döntési fórum is egyben, a virtuális világban születő üzenetek világméretű konfliktusokat és megoldásokat generálhatnak. Hozzátette viszont, hogy Európa ezen a téren is lemaradt a világ más térségei mögött. Véleménye szerint a kontinens kommunikációs hagyományai konzervatívabbak, az itteni döntéshozók valószínűleg ezért nem ismerték fel időben a folyamat jelentőségét.

A korszerű tudásközösségek megteremtéséhez hozzátartozik a döntéshozatali folyamatok digitalizációja, az okos kormányzás megteremtése, Európának ezért komolyan kell vennie ezt a kihívást is - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Mennyi műanyaghulladéktól tudunk megszabadulni?

A cél csak a közel teljes hulladékmentesség lehet, és ma már erre is találunk példákat.

Balatoni nyaralónak álcázott templom

Soha nem lesz a tömegturizmus célpontja az 1982-ben épült révfülöpi templom, de mindig lesznek, akik megcsodálják a szépségét.

Vállalnád önként, hogy egyedül mész el nászútra?

Egy új trend szerint, az első házas utazást nem is együtt érdemes eltölteni. Unimoon, vagy solomoon névre hallgat a rendhagyó nászutazás.

Varga Mihály: A gazdaságvédelmi akcióterv két újabb pontja lépett hatályba

A kormány azért indította a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság eredményeit a lassuló európai gazdaságban is megőrizze

Sikeres délelőtt, olimpiai kvótás a 4x100 méteres vegyes vegyesváltó

Cseh László 200 méter vegyesen a legjobb idővel jutott elődöntőbe

Hat színpad és százhúsz fellépő várja a fesztiválozókat a Fezenen

A fesztiválon mások mellett fellép a kétszeres Grammy-jelölt amerikai Dream Theater és Thomas Anders a Modern Talkingból

A klímaváltozás miatt szinte mindenki allergiás lehet

Olyan területekre is hatással lehet az éghajlatváltozás, amire sokan nem is gondolnak.

Bangladesben fogják szétválasztani a magyar orvosok a fejüknél összenőtt sziámi ikreket

Az operáció akár 24 órán át is eltarthat. A gyerekek és édesanyjuk, valamint az egyik magyar orvos már elutaztak.

Mégsem jó a bambuszpohár?

Nem környezetbarát és ártalmas lehet az egészségre a papírpoharak környezettudatos alternatívájaként hirdetett bambuszpohár - közölte...

Új mesterségesintelligencia- központot nyit a Bosch

A Bosch bővíti tevékenységét a mesterségesintelligencia-kutatásának terén: a technológiák és szolgáltatások szállítója...

Különös kép készült Király Lindáról, így még nem láthattad

Az énekesnő munkával töltötte a hétvégét. Most azonban nem a színpadon bizonyított.

0

Sport

Szilágyi Áron: Nevetséges, hogy egy vb-döntőben a szabálykönyvet kell mutogatni

A világklasszis vívó semmit nem fog a zsűrire, de egyelőre még nem tud felhőtlenül örülni a vb-ezüstnek. Interjú.

Ez így nem mehet tovább - Csányinak elege lett: fontos szabályváltozásokról döntött az MLSZ

Budapest Fontos szabályváltozásokról döntött a Magyar Labdarúgó-szövetség, a jövő héten kezdődő NB I-es szezonban ismét pluszdíjazással honorálják a hazai, illetve a 21 éven aluli focisták szerepeltetését. A szövetség így tulajdonképpen egy év után visszahozza a fiatalszabályt és a légiósajánlást, kisebb-nagyobb változtatásokkal.

A Bayern Münchentől jöhet a Barcelona új sztárigazolása

Az ESPN információ szerint a Barcelona ismét napirendre tűzte a Bayern München első számú ballbekkjének szerződtetését.

Szerbia nem jutott vb-elődöntőbe a férfi vízilabdatornán

A már biztos olimpiai résztvevő délszlávok búcsúja átírja a tokiói kvóták kiosztásának forgatókönyvét is.

Dráma 200 gyorson: kizárták a győztest, Kozma így hetedik

Elsőre úgy tűnt, a számot a litván Danas Rapsys nyerte a kínai Szun Jang előtt, de a győztest kizárták.

Még a héten bejelentheti az ikon visszatérését a Barca

Komoly feladatot kaphat a csapat korábbi sztárja.

Kibrusztolta a vb-elődöntőt a Märcz-csapat is, Varga Dénes törött ujjal lőtt bombagólt

10-9-re győzte le Ausztráliát a magyar férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntőben.

Újabb botrányos vb-címet nyert a kínaiak doppingoló nemzeti hőse

Milák Kristóf félelmetes idővel, elsőként jutott a 200 pillangó döntőjébe, Kenderesire szétúszás vár.

Távozott a Barcelonától az új Messinek kikiáltott focista

A 16 éves holland csodatini sokkal több pénzt kap a PSG-től.

0

Bulvár

Ezért ne igyuk tejjel a kávét

Kevesen tudják, de a bőr hónapról hónapra megújítja magát. Testünk legnagyobb szerve, és rengeteg fontos feladata van: véd a kórokozóktól, a környezeti hatásoktól és a fizikai behatásoktól is.

Megtalálták a fegyvert Orbánék legyőzéséhez, már el is indult a védekezés

Állítólag kikutatták a magyar kormány agytrösztjei, hogy veszélyeztetheti a Fidesz hatalmát a zöld politika megerősödése. Eközben Európa fejlettebb régióban rohamosan törnek előre a környezetvédő pártok. Úgy tűnik, a hagyományos baloldal legjobb válasza az lehet erre, ha összeolvad a zöldekkel.

Műtét előtt megfulladt a kórházban Ferenc

Felesége szerint az intézmény hibázott.

Naponta két evőkanál ebből, és fénysebességgel eltűnnek a plusz kilók

Persze az egészséges táplálkozás nagyon fontos, de ez kiegészítésként tökéletes.

Ezért látunk ennyi luxusautót Budapesten

Dübörög a magyar autópiac: három év alatt másfélszeresére nőtt a kereslet az új autók iránt, amelyekből idén 160 ezer is forgalomba állhat.

Olyan lopott autót fogtak a magyar rendőrök, ami ritka, mint a fehér holló

Egész Európában alig van ilyen kocsi, résen voltak a rendőreink.

Berki Krisztián nagyon berágott Rónai Egonra, kirohant a stúdióból

Berki Krisztián egy inget egyszer vesz föl, utána kidobja többek között ez derült ki a főpolgármesterjelölt Egyenes beszéd-beli szerepléséből.

Megdöbbentő hiba, több százezer autó gyulladhat ki bármikor

Óriási visszahívást jelentettek be, Ön is érintett?

Kiderült, melyik a legveszélyesebb és legbiztonságosabb megye Magyarországon

Az adatokból az is látszik, hogy Budapesten belül melyik kerületben a legnagyobb a bűnözés, legalábbis a lakásbetörések tekintetében.

blogmorzsák

Tíz idegesítő dolog Németországban

Minden országnak van negatív oldala is. Mi az a 10 dolog, ami a leginkább zavar egy Németországban élő magyart?

A nép hangja - Gondolatok a „templomjárókról”

„A templomjárók! Őket, ha lehet, kerülöm. Ők azok, akik engem eltávolítanak a hittől.“

5 kérdés, amit tegyél fel magadnak, mielőtt felmondasz

Egy felmondás nem jelenti automatikusan azt, hogy minden jobb lesz.

Miért nem tudunk műanyagok nélkül élni?

A műanyagmentes július nevű kezdeményezésbe sokan vágtak bele lelkesen, de közülük jó néhányan buktak el.

A munkahelyi pletyka kezelése

A rossz munkahely egyik legfőbb ismérve az állandó pletyka jelenléte.

Néha trágár, néha elegáns: ez a DLRM

A banda hobbipiálós-utcazenés-csövezős-vándorlós baráti társaságból nőtte ki magát a magyar stoner-grunge szcéna meghatározó szereplőjévé.

Meddig tart még a franciák átka a Tour de France-on?

Bő három évtizede várnak már a franciák, hogy honfitársuk megnyerje hazájuk háromhetes körversenyét. Elérkezett az idő?

Vége az adásszünetnek! – televíziózás 1989-ben

A Magyar Televízió és a hazai televízi­ó­zás különös, páratlan időszakát élte meg 1989-ben. Végleg vége az adásszünetnek!

Mire elég a tanári fizetés?

Szerény összegek repkednek az interneten. Te mennyit tartasz reálisnak?

A South Park rászáll a kannabizniszre

A South Park alkotóinak nem a legalizációval van bajuk, hanem az elvtelen profitéhséggel.

Kipróbáltuk a fagyit, amiről most mindenki beszél

Varázslat! Tíz perc múlva is gömb!

Szerelemtől az álmokig, Amerikától a jelenig

Hollywood menni rock n’ roll?! – Thirty Seconds to Mars karriertörténet.

0