Agyevő amőba okozta egy 29 éves férfi halálát Wacóban
Furcsa fertőzésben halt meg egy 29 éves férfi, amelyet a Naegleria fowleri, az úgynevezett agyevő amőba okozott az amerikai Járványvédelmi és Megelőzési Központok texasi Wacóban indított vizsgálata szerint. A férfi azt követően betegedett meg, hogy egy texasi víziparkban járt.
A gyászjelentés szerint Fabrizio “Fab” Stabile-t szeptember 21-én - egy nappal azután, hogy elsődleges amoebás agyvelő- és agyhártyagyulladást diagnosztizáltak nála - agyhalottnak nyilvánították az Atlantic City Medical Center orvosai. A GoFundMe oldal, amelyet Stabile barátai és családja hoztak létre, hogy felhívják a figyelmet az elsődleges amoebás agyvelő- és agyhártyagyulladásra (röviden PAM-re), azt írja, hogy Stabile első tünetei szeptember 16-án délután jelentkeztek, amikor intenzív fejfájásra panaszkodott, amely annyira kínozta, hogy fájdalomcsillapítókat szedett be majd lefeküdt pihenni. Több jelentés is megerősíti, hogy néhány nappal azelőtt, hogy hazatért volna látogatást tett a BSR Cable Park Surf Resort-ban, amely egy vízipar Wacóban.
| A 29 éves Fabrizio Stabile |
A fiatalember másnap azután rohant be a kórházba, hogy nem tudott koherensen beszélni és az ágyból is alig tudott kikelni. Stabile fejfájása, láza, zavartsága és agyi duzzanata mind arra utaltak, hogy valamilyen bakteriális meningitisze, azaz agyhártyagyulladása - az agyat körülvevő membrán súlyos és gyakran életveszélyes gyulladása - van. A meningitiszt számos baktérium, vírus vagy parazita okozhatja, ezért ahhoz, hogy a legjobb kezelés meghatározhassák majd elkezdhessék, azonosítani kell az agyhártyagyulladásért felelős organizmust. Ezt az azonosítást az agy-gerincvelői folyadékból vett minta elemzésével végzik. Azonban az akut meningitisz tüneteit produkáló betegeket azonnal antibiotikummal és gyulladáscsökkentőkkel kezdik el kezelni, míg az agy-gerincvelői folyadék laborvizsgálata folyamatban van.
A GoFundMe oldal szerint: “Sajnos Fabrizio szervezete nem reagált ezekre a kezelésekre és az állapota nagyon gyorsan romlott. Számos baktérium és vírus okozta betegséget teszteltek, de az eredmények vagy negatívak lettek vagy nem voltak kellőképpen meggyőzők, így hatástalannak bizonyultak.” Végül szeptember 20-án Fabrizio agy-gerincvelő folyadékja pozitív eredményt mutatott a Naegleria fowleri amőbára, ami egy olyan ritka fertőzést eredményezett, amelyet csupán 143 alkalommal diagnosztizáltak az Egyesült Államokban az elmúlt 55 évben. A GoFundMe oldal folytatta Fabrizio történetét miszerint a legborzalmasabb forgatókönyv bontakozott ki a baráti és családi kör szeme előtt miután megtudták, hogy ez a fajta fertőzés 98%-os halálozási arányt mutat.
A Fabrizio Stabile Alapítvány GoFundMe oldala ITT érhető el. Már több mint 25 ezer dollárt sikerült összegyűjteniuk.
Az agyevő amőba (Naegleria fowleri) mikroszkópikus nézete
A Naegleria fowleri vagy másnéven agyevő amőba a természetben a világ minden táján előfordul általában meleg, édesvíztestekben, és olyan medencékben és melegfürdőkben is megtalálható, amelyet nem kezeltek eléggé kémiailag, ergo nem tisztították őket megfelelően. Annak ellenére azonban, hogy minden vízben szinte jelen van, mi emberek szeretünk úszni. Az elsődleges amoebás agyvelő- és agyhártyagyulladás esetei hihetetlenül kevés számban fordulnak elő és messze állnak tőlünk, hiszen az amőba ártalmatlan, hogy ha az emésztőrendszeren keresztül jut be a testünkbe (például: amikor véletlenül lenyeljük a vizet fröcskölés, evezés vagy úszás közben).
Az agyevő amőba, ahogy éppen neurális szövetet fogyaszt
A PAM ehelyett akkor üti fel a fejét, amikor az agyevő amőba az orr és az orrmelléküregek (arcüreg stb.) belső szövetével kerül interakcióba. Innentől kezdve a mikroorganizmus követi a szaglóidegeket az agyba, ahol elkezdi fogyasztani és felzabálni a neurális szövetet, amelynek következtében gyorsan szaporodásnak indul, majd megöli a gazdatestét.
| A folyamat, amely révén az amőba a vízből az agyba kerül |
Az egykori PAM-áldozatokat, úgy szállták meg ezek az agyevő amőbák, hogy úszás közben víz ment fel az orrukba vagy szennyezett víz került valamilyen módon az orrüregükbe. Ez történhet olyan módon is, hogy nem megfelelően tisztított vízzel mossuk ki az orrunkat. A fertőzés megelőzése érdekében az amerikai Járványvédelmi és Megelőzési Központok az javasolja, hogy csak tisztított vizet használjunk a megfázás esetén alkalmazandó orrüregtisztító Neti-kannákhoz és annak különböző fajtáihoz, valamint használjunk orrcsipeszt vagy tartsuk összeszorítva orrunkat mikor úszunk.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Régészek 400 éves levelet tártak fel: Megerősítette egy legendás király létezését
Elképesztő híreket hoztak nyilvánosságra!
Orbán Viktor az orosz befolyásolás lehetőségéről: A kibercsalásnak nem az a lényege, hogy nem kell odamenni, ahol a hatást kiváltod, hanem otthonról is lehet?
Bayer Zsolt megkérdezte Orbánt, hogy van-e még értelme az EU-ban maradni, mire ő azt mondta: nem tud magabiztos igennel válaszolni.
Ezt csináld a tojással főzés előtt, és szinte magától leválik majd a héja
Sokak számára ismerős a bosszúság, amikor a főtt tojás héja darabokban válik le, és a fehérje fele is vele jön. Pedig létezik egy...
Orbán a Bayer showban silány mesének nevezte a választások orosz befolyásolását
A miniszterelnök tudomása szerint a csalás az egyébként is valami kiber dolog, amihez nem is kell Magyarországra jönni.
Magyar Péter: Nem szabad lebecsülni az ellenfelet, mert mindenre képesek a hatalomért, lopott szajréért, a szabadságukért
Ha nem követ el választási csalást, a kormány áprilisban bukik – saját szempontjukból bizakodóak a Tisza Párt szavazói, akik Magyar...
Íme a tökéletes gyakorlat! Napi 15 perc, és megszabadulhatsz a kötényhastól
Csupán csak ezt kell tenned!
Megölték Irán egyik legfontosabb emberét – Izrael pillanatok alatt iktatta ki
Irán tovább és tovább gyengül.
Egy török kisvárosban dőlt el a kereszténység legnagyobb ünnepének sorsa
A húsvét a kereszténység legnagyobb és legősibb ünnepe, a megújulás és a feltámadás szimbóluma. A barkaszentelés, a hímes tojások,...
Felfoghatatlan: tragikus hirtelenséggel elhunyt egy honvédtisztjelölt Budapesten
Szomorú hír érkezett.
A kamera buktatta le őket: hétéves gyermeket bántalmaztak brutálisan a szülei
A biztonsági kamera buktatta le őket.
Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten
A saját autóval közlekedők száma mégsem csökken.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Körvonalazódik a megoldás? Irán egyetlen feltételhez kötötte világbajnoki részvételét
A közel-keleti ország már tárgyal a FIFA-val.
„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről
A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.
Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak
A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.
Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa
Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.
Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között
A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.
370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre
Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.
Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről
Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.
Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt
Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete
A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.
Bulvár
Elindult a pánikvásárlás? Valamire készülnek a magyarok, óriási a kereslet a gázpalackok iránt
Kilőtt a kereslet Magyarországon.
Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány
Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.
Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít
Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.
Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”
Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?
Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson
Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész
Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kényes titokra derült fény: meleg lehet Irán új vezetője, ezen Donald Trump is meglepődött
Többen csatlakoztak az elnök reakciójához.
Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra
A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.
Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak
Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


