Ezt olvasta már?


Augusztus végéig több mint 1300 esetben riasztották a tűzszerészeket

A nyáron több mint 450 rendőrségi bejelentés érkezett a tűzszerész ügyeletre és augusztus végéig már több mint 1300 esetben riasztották feltételezett robbanóeszköz miatt a tűzszerészeket - írta a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede kedden a Facebook-oldalán.

Augusztusban több mint 170 esetben vonultak ki a tűzszerész katonák különböző típusú robbanóeszközökhöz, 52 bejelentés soron kívüli intézkedést igényelt. Az elhúzódó aszály miatt a folyókon és állóvizekben kialakult szokatlanul alacsony vízállás is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen sok volt a bejelentés - jelezték.

Bejegyzésükben ismertettek néhány augusztusi esetet is. Veszprémben, az Egyetem utcában egy 500 kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak, sikeresen eltávolították a bomba orr- és fenékgyújtó szerkezeteit, amelyeket a helyszín közelében meg is semmisítettek. A hatástalanított bombatestet a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították, ahol később megsemmisítik.

A főváros XII. kerületében, az Eötvös úton egy építkezésen került elő 203 milliméteres szovjet gyártmányú rombológránát, az állapotfelmérés miatt százméter sugarú körben lezárták a területet. A nagy űrméretű, második világháborús tüzérségi robbanóeszközt kilőtt, de szállítható állapotban találták. A katonák elszállították a robbanóeszközt, majd még aznap megsemmisítették az arra kijelölt robbantási területen.

Szombathelyen egy családi háznál emésztőgödör ásása közben találtak több mint 150 darab 82 milliméteres szovjet aknavetőgránátot. A világháborús eredetű aknavetőgránátok össztömege megközelítette az 500 kilogrammot.

Esztergomban, a Mária Valéria hídtól mintegy száz méterre a Duna medrében egy második világháborús, 76 milliméteres szovjet repeszromboló lőszer került elő, amelyet elszállítottak.

Nyergesújfaluban két világháborús robbanóeszköz, 7,5 centiméteres német páncéltörő gránát került elő, egymástól néhány száz méterre a Duna medréből. Ezeket is elszállították és megsemmisítették.

Gárdony külterületén földmunkák közben 10 darab 76 milliméteres szovjet tüzérségi repeszlőszert és egy 12,7 milliméteres gyalogsági lőszert találtak - ismertettek néhány esetet legutóbbiak közül.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Szép-kártya újra felpörgetheti a hazai turizmust

A tavalyi nyári szezonban csaknem 10 milliárd forintot költöttek a K&H Szép-kártya birtokosai, miközben a magyarok több mint fele az idén...

Megverték az utcán a 24.hu főszerkesztőjét, Pető Pétert, több arccsontja eltört

Egy trolimegállóban minden előzmény nélkül ütötték és rugdosták. Az indíték nem derült ki, „nem kizárt, hogy éppen csak az...

Ezeket az ételeket soha ne rakd a hűtőszekrény ajtajába!

Azt hitted, rendben van a hűtőd? Lehet, hogy éppen most mérgezed magad és a családodat!

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, arccsonttörést szenvedett

Pető Péterre hétfőn támadt rá egy férfi egy budapesti trolimegállóban.

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy...

Most örüljünk a napos időnek, mert jön az eső

25 fokos meleg érkezik, de jövő héten az eső is elér minket.

Meghalt Alex Zanardi autóversenyző

Egész életét súlyos balesetek kísérték.

Orvosi vizsgálatok tárták fel az ókori egyiptomi múmiák rejtett titkait

A múmiák vizsgálata ma már nem csupán régészeti érdekesség. Inkább egyfajta találkozási pont az orvostudomány, a történelem és a...

Radnai Márk közéleti kormánybiztos lesz

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

0