Ezt olvasta már?


Az Ezüst szalag lesz az év első vitorlásversenye

Idén harmadszor rendezi meg június 6-7-én a Spartacus Vitorlás Egylet a nagyhajós mezőny egyik legizgalmasabb erőpróbáját, a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár éjszakai túraversenyt: az Ezüst szalag az év első hazai vitorlásversenye lesz.

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) május elején úgy döntött, hogy a versenyrendszer újraindítása a biztonsági kockázatok minimalizálásával, a fokozatosság elvét követve megtörténhet, és június 1-től lehetőség nyílik a hivatalos rendszerben versenyeket rendezni.

Beharangozó írásában a Spartacus emlékeztet, hogy az Ezüst szalagon eddig minden évre jutott izgalom: 2018-ban viharos szél, 2019-ben nagyon gyenge szellő, 2020-ban pedig a koronavírus járvány miatt bevezetett korlátozások okozhatnak fejtörést a résztvevőknek.

A versenyen az MVSZ ajánlásait maximálisan figyelembe veszik a rendezők: kizárólag a VIHAR rendszeren keresztül lehet nevezni, a parti rendezvények kötelező elhagyása miatt csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehet befizetni, parti nevezés nincs. A díjkiosztó elmarad, a díjakat - köztük az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, egy súlyos ezüst tálcát - később juttatja el a helyezetteknek a rendezőség.

Ami viszont változatlan: a rajt a Balatonföldvár előtti vízterületen lesz június 6-án szombaton 18 órakor és június 7-én vasárnap 14 óráig lehet érvényesen befutni. Az Ezüst szalag felkészülést is kínál a Kékszalagra, a mintegy 80 kilométeres távon fel lehet frissíteni az éjszakai hajóvezetés, navigáció és a hajón belüli kommunikáció trükkjeit.

A versenyen 2018-ban az AC45-ös katamarán nyert, Vándor Róbert kormányzásával, az erős szélben mindössze 3 óra 4 perc alatt tette meg a távot. Tavaly a New Black Jack Décision 35-ös katamarán győzött, a tízszeres világbajnok osztrák Roland Ga:blerrel a kormánynál. Ennek a csapatnak a gyenge szélben az előző évinél percre pontosan öt órával több idő kellett a célba éréshez.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Szombaton már hosszabb lesz a nappal, mint az éjszaka

Nyakunkon a tavaszi napéjegyenlőség, kezdődik a csillagászati tavasz, és vereséget szenved a sötétség.

A nemrég nevet változtatott Tisza Péter állítja, az indulás és a visszalépés is a saját döntése volt

Természetesen nem kaptam egy árva fillért sem azért, hogy elindultam – nyilatkozta a Népszavának.

Legnagyobb sztárja nélkül utazik Magyarországra a szlovén válogatott

Két NB I-es játékos is szerepel Bostjan Cesar szövetségi kapitány keretében.

Teljes sokk a Séfek Séfe stúdiójában: sokak kedvence búcsúzott a döntő hetében

Újabb drámát láthattak a nézők a Séfek Séfe hétfői adásában: egy népszerű karakter búcsúzott a műsortól.

Ámon Olivér driftelt az ALDI parkolójában – reklám lett a vége

Biatorbágy, 2026. 03. 16. – A rendőrök is megcsodálták a budapesti ALDI-parkolóban driftelőt. A lilán füstölgő gumik és a parkolón...

Vészesen fogynak az órák: ezen a határidőn múlik, hogy beleszólhat-e a választásba

Most dől el, ki voksolhat külföldről, holnap ugyanis lezárul a levélszavazás regisztrációs határideje.

A magyar színésznő lövöldözésbe került Mexikóban: szerencsén múlt, hogy ő megúszta

Szorcsik Vikinek megrázó élményben volt része Mexikóban.

Videózták, ahogy szenved egy nő a parkolóban, de megértjük

Bármennyire is megsajnáltuk a hölgyet – mert sajnáljuk –, valószínűleg sokan közülünk is előbb a telefonért nyúltak volna, és...

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

Gróf Dávid: A Ferencváros számára történelmi siker lenne a Braga kiejtése

A kapus a válogatottról, a cseresors kihívásairól és a politikai szerepvállalásáról is beszélt lapunknak.

0
0

Bulvár

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

Felmondott a szirénázó autóval siető tűzoltó, miután saját városa agyonbüntette

A rutinos lánglovag dühében a polgármester ajánlatát is elutasította.

Kiderült, mitől lesz egyre több fiatal vastagbélrákos

Meglepő helyről jött a felfedezés.

Az EU-ban átlagosan 1,9 százalékkal, Magyarországon 2,8 százalékkal csökkentek az ipari árak 2026. januárban

Az előző hónaphoz képest átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak 2026 januárjában az Európai Unióban, de – az energiaárak közel 8 százalékos visszaesése miatt – így is 1,9 százalékkal a

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

„Ingyen kaptam.” – Gáspár Evelin elárulta, honnan van az 526 ezres napszemüvege

Éles szóváltás alakult ki a közösségi médiában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Gáspár Evelin, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóreferense között. A vita tárgya egy márkás n

0