Ezt olvasta már?


Az MSZP ne provokálja a vidéken élő embereket

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Darányi Ignác Terv megvalósításában látja az egyedüli garanciát arra, hogy a mezőgazdaság területén bekövetkezzen a régóta indokolt generációváltás.

Arra kérik az MSZP agrárpolitikusait, hogy ne provokálják "hazug megtévesztő nyilatkozataikkal" a vidéken élő embereket. Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Harangi Fülöp, a szervezet vidékért munkacsoportjának vezetője az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: támogatják a terv megvalósítását, amely a múlt káros hagyományait felszámolva az egyedüli garancia arra, hogy a mezőgazdaság területén bekövetkezzen a régóta indokolt és várt generációváltás. Ezáltal minden esély megvan arra, hogy a vidék nem elöregedni, hanem fiatalodni fog és megszületnek azok gyermekek, akik a jövőt jelentik a vidéki Magyarországnak - mutattak rá.

A terv képes arra, hogy megteremtse a lehetőséget a fiatal gazdák támogatására, indulási feltételeik biztosítására, amelynek következtében a vidéken élő fiatalok vonzó jövőképet találnak agrárvállalkozásaik fejlesztésére. Kitértek arra, hogy az uniós csatlakozás óta hazánk folyamatosan újabb és újabb területeken szembesült azokkal a problémákkal, amelyeket a rendszerváltás előtti években örökölt Magyarország. Ezek közül az egyik legsúlyosabb, hogy az ismert történelmi okok miatt nem alakulhattak ki a több generáció óta működő klasszikus családi gazdaságok, aminek következtében a mai napig nincsen elfogadott normája a családi gazdaságok továbbadásának.

Másrészt az agrárium hosszú éve óta nem tudott vonzó területté válni az új nemzedék számára, köszönhetően "a Gyurcsány-Bajnai korszak neoliberális ámokfutásának", amely tudatosan ellehetetlenítette a hazai mezőgazdaságot, emiatt a fiatalok inkább menekültek a gazdaságból, mint hogy maguk is növénytermesztésbe vagy állattenyésztésbe kezdjenek. A kereszténydemokrata politikusok az MSZP agrárpolitikusait arra kérik, vegyék tudomásul, hogy vidéken agrárbéke van, és senki nem kér azon "kártékony politikából", amelyet a magyar vidék 2010-ben az ország kétharmadának részeként elutasított.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Tarjányi Péter: Ősszel súlyos válság jöhet, senki sem érdekelt a békében

Minden felülír a geopolitikai érdek, és ez egyre nagyobb veszélyt jelent.

Százmilliókat fizethetnek be ezek a települések a költségvetésbe

A Közlönyben megjelent, kinek mennyit kell perkálnia a helyi iparűzési adóbevétel többlete alapján.

Vegyszert juttatnak a felhőkbe a jégkár ellen Magyarországon: kiderült, mennyire káros

Az Országos jégkármérséklő rendszer (Jéger) lényege, hogy a jégkárok csökkentése érdekében talajgenerátorokkal ezüst-jodidot...

Újra megnyílik Budapest egyik legkülönlegesebb strandja – belépőt sem kell fizetni

Már javában zajlanak az előkészületek, hogy ismét megnyisson a dunai szabadstrand a fővárosban.

Vitézy Dávid drámai bejelentést tett: az 5900 kilométernyi vasútvonal jelentős részén folyamatosak a problémák

Vitézy szerint Magyarországon arra sem volt forrás az elmúlt években, hogy a meglévő pályák állapotát fenntartsák.

A nyolc piros lap árnyékában: Verekedések és botrányos végjáték a brazil-amerikai meccsen - videó

Botrányba fulladt a Brazília-Egyesült Államok női barátságos labdarúgó-mérkőzés Fortalezában.

Vitézy Dávid bejelentette: a parlament előtt a terv, amivel hazahoznák az uniós forrásokat

Hivatalosan is benyújtotta a kormány az Európai Bizottságnak a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervet...

Súlyos mellékhatása lehet egy, az álmatlanság ellen is használt hatóanyagnak

Ausztrál kutatók szerint a kvetiapin nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszert használók hiába nem érzik magukat fáradtnak, valójában...

Több tízezer magyar autós járhat nagyon rosszul. Még 20 nap és...

Fontos lépni és nem is olyan nehéz a megoldás.

Jön a következő kormányszóvivői tájékoztató

Ezúttal csütörtökön tartják a tájékoztatót.

Donald Trump: „Csaknem két tucat tankhajót juttattunk át a Hormuzi-szoroson”

Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül.

0

Sport

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0