Ezt olvasta már?


Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi költségvetést

Az Országgyűlés pénteken elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter annak ismertetésekor a biztonságos növekedés büdzséjeként jellemzett.

A 2019-es költségvetést 128 igen szavazattal, 56 nem ellenében fogadták el a képviselők.

A pénzügyminiszter a törvényjavaslat korábban elmondta: jövőre a fegyelmezett gazdálkodás mellett is több jut a családok támogatására, a gyermekvállalás ösztönzésére, a munkahelyteremtésre, valamint a munkaerő megtartására, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére, a gazdaság fejlesztésére, de az ország határainak védelmére is. Jövőre 4000 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a költségvetés terhére, segítve a további gazdasági növekedést. 2019-ben mind az általános tartalék, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött biztonsági tartalék összege a másfélszeresére nő az idei évhez képest.

Az oktatásra 15 milliárd forinttal, az egészségügyre 101 milliárd forinttal, míg közbiztonságra és honvédelemre 156 milliárd forinttal többet biztosít a költségvetés. A tömeges bevándorlás kezelésére és a terrorellenes intézkedésekre 2019-ben az előző években megkezdett fejlesztések forrásain felül 40 milliárd forintos elkülönített keret szolgálja Magyarország biztonságát. A honvédség modernizálását célozza, hogy 2024-re 2018-hoz képest a GDP arányában megduplázódnak, nominálisan háromszorosára nőnek a honvédelemre szánt költségvetési források.

A kormány 4,1 százalékos GDP-bővüléssel számol jövőre 2,7 százalékos infláció mellett, és az ideinél alacsonyabb, 1,8 százalékos GDP-arányos hiánycélt tervezett.

A költségvetési törvény az államháztartás központi alrendszerének jövő évi bevételi főösszegét 19 580 milliárd 364,6 millió forintban, a kiadási főösszegét 20 578 milliárd 798,5 millió forintban állapította meg, a büdzsé hiányát 998 milliárd 433,9 millió forintban határozza meg, a kormányzati szektor uniós módszertan szerinti (ESA) deficitje a GDP 1,8 százaléka.

A büdzsé három részre tagolódik, a központi alrendszeren belül a hazai, nullszaldós működési költségvetés jövő évi kiadásai és bevételei 16 578 milliárd 886,5 millió forintra rúgnak.

A hazai felhalmozási költségvetés bevételi főösszege 1642,151 milliárd forint, kiadási főösszege 2 044,252 milliárd forint lett, hiánya pedig 402,101 milliárd forintot ér el.

A harmadik tétel, az európai uniós fejlesztési költségvetés 2019. évi bevételi főösszegét 1359,326 milliárd, kiadási főösszegét 1955,659 milliárd forintban, hiányát 596,332 milliárd forintban állapították meg.

A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény alapján az államháztartás 2019. december 31-ére tervezett adóssága 311,3 forint/euró, 275,1 forint/svájci frank és 264,8 forint/amerikai dollár árfolyam mellett 31 430,6 milliárd forint.

Az államadósság-mutató 2019. december 31-ére tervezett mértéke 70,3 százalék a GDP-hez mérten, az államadósság-mutató a 2018. év utolsó napján várható 72,9 százalékhoz képest az alaptörvényben meghatározott államadósság csökkenése követelményének eleget tesz.

Az eredeti javaslathoz képest történt módosítások közül az egyik legjelentősebb az, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által állami viszontgarancia mellett vállalt készfizető kezesség állománya 2019. december 31-én nem haladhatja meg a 750 milliárd forintot. Az eredeti javaslatban 100 milliárd forinttal kevesebb, 650 milliárd forint szerepelt. A növelést azzal indokolták, hogy a kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának elősegítése érdekében indokolt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. állami viszontgarancia mellett vállalható kezességállományának emelése.

Az elfogadott törvényben 14 milliárd 568 millió forintos, nullszaldós átrendezést hajtottak végre, a biztosítási adó összege ennyivel csökkent 67 milliárd 425,7 millió forintra, míg a baleseti adót ennyivel növelték 16 milliárd 968 millió forintra.

A reformáció 500. évfordulójának méltó megünnepléséért felelő alapítvány 2017. október 29-én avatta fel Budapest XVI. kerületében az évfordulóra készített emlékművét. A beruházás második ütemében építik ki a parkterületet, a játszóteret, a parkolókat és a nézőteret, a törvény az ehhez szükséges 395 millió forint forrást biztosítja.

A kormányzati struktúraváltással összefüggésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Bethlen Gábor Alap mint költségvetési fejezet közötti átcsoportosítást is tartalmazza az elfogadott költségvetés. Ennek alapján a Határtalanul! program támogatását célzó 5 milliárd 645,1 millió forint működési kiadás és 21 millió forint felhalmozási kiadás a minisztériumtól az alaphoz került át.

A fővárosi kerületekben még meglévő, belterületi szilárd burkolat nélküli, így például földutak szilárd burkolattal történő ellátására 10 milliárd forintot szánnak. A kormány 2018 márciusában határozott a fővárosi kerületek, valamint a budapesti agglomerációs települések belterületi, még ilyen burkolattal nem rendelkező útjainak szilárd burkolattal történő lefedéséről, ezt legkésőbb 2022. december 31-ig kell befejezni.







0
0
0

hírek innen, onnan

Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást

„Egyetértettünk abban, hogy a korábban megkötött (hároméves) bérmegállapodást a makrogazdasági körülmények és tényadatok...

Etikátlan lenne bónuszt fizetni a HUN-REN vezetőinek az államtitkár szerint

Horváth Péter arról is beszámolt, hogy Stipsicz András kinevezése átmeneti.

„Anya, azt hiszem, megfáztam” – az orvos elárula, hogyan készítheted fel a gyerek szervezetét az őszi időszakra

Az iskolakezdéssel egyik napról a másikra megváltozik a gyerekek napirendje.

Molnár Áron nyíltan nekiment Magyar Péternek: kemény lépést követel Orbán Viktor ellen az elszámoltatási ígéretek miatt

Nyílt levélben sürgetik a volt miniszterelnök elszámoltatását Molnár Áron színész-aktivista a közösségi oldalán közzétett nyílt...

Bődületes kapushiba okozta Haalandék vesztét Portugália ellen, a görögök történelmi győzelmet arattak Németországban

Az ír bojkott elmaradt Debrecenben, de a szigetországiak így is nyertek Izrael ellen.

Nemzetek Ligája: Sokk Németországban, Izrael 12 perc alatt bukta el viharos meccsét Debrecenben - videó

Klopp hazai bemutatkozása vereséggel zárult a német válogatott kispadján, Portugália viszont újabb győzelmet aratott a Nemzetek...

Drámai pillanatok a stúdióban: valaki kiesett, nem folytathatta a Sztárban Sztár műsorát

Vasárnap este ismét megtelt a Sztárban Sztár stúdiója, a versenyzők pedig a második élő adásban is alaposan megdolgoztatták a zsűrit....

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai szeptember utolsó és október első napjaiban?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a szeptember...

Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt

Ezekben 27-en vesztették életüket, de egyelőre egy elkövetőt sem sikerült elfognia a hatóságoknak. Egyre nagyobb gondot jelentenek az...

Mindig kifogástalan illatod lesz, ha beveted ezt a 6 trükköt

Kíváncsi vagy, mi a titka azoknak, akiknek mindig fantasztikus az illata? Akik a legnagyobb kánikulában is üdén illatoznak, mintha most...

Török Gábor rámutatott Magyar Péter elhamarkodott reakciójára: erre szánta el magát az éjszaka közepén az ügyészség

Provokáció és fricska a vádhatóság részéről A Legfőbb Ügyészség egy időben kezdeményezte Magyar Péter, valamint...

0

Sport

Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető

Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.

Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás

Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.

Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun

Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy

Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége

A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.

Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök

Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v

Visszatért a Liverpoolban, Szoboszlai mellett tarthatja a Real Madrid kiszemeltjét

Még nem sikerült új szerződést kiharcolnia Liverpoolban, nem úgy, mint a vele szinte egyszerre érkező Szoboszlai Dominiknek. 

Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"

A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá

0
0

Bulvár

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.

Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő

Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná

Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.

„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott

A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.

Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből

A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!

Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé

Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat

Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.

Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon

A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

A nagymamád is viselte, most újra menő: a frog fastening kabát lesz az ősz slágere

Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új életre kelt,

0