Az állatok félnek a robbanásoktól
Az állatvédők közleményben hívják fel a felelős állattartók figyelmét, hogy szilveszter közeledtével fokozottan óvják kedvenceiket a petárdázások kellemetlen következményeitől.
A robbanáskor hirtelen keletkező nagyerejű fény- és hanghatások sokkszerűen érik a szabadon lévő állatokat. A kutyák az ilyenkor elszenvedett halláskárosodás, szemsérülések, esetleges égési sérülések, vagy epilepsziás roham hatására rémülten menekülni kezdenek, megszokott környezetükből kiszabadulnak és elkóborolnak, vagy közlekedési baleset áldozatai lesznek.
Ezért a Vigyél Haza Alapítvány fokozott óvatosságra inti az állattartókat szilveszterkor és az azt megelőző napokban. "Engedjék be a házba, lakásba kutyáikat Szilveszter napján este hat és reggel hat óra között, az utcán csak pórázon sétáltassák kedvencüket és lehetőleg ne, vagy csak kevés időre hagyják egyedül őket. Tegyenek a kutyákra bilétával ellátott nyakörvet vagy vásároljanak számukra mikrochipet állatorvosuknál, és lehetőség szerint próbáljanak megoldást keresni arra, hogy az egyébként kertben, szabadban élő kutyák is biztonságban tölthessék a szilvesztert" - kérik az állattartók közreműködését az alapítvány munkatársai.
A Noé Állatotthon Alapítvány külön telefonszámot üzemeltet az érintett időszakban és folyamatosan fogadja az állatukat elvesztők és a becsületes megtalálók bejelentéseit, így segít visszajuttatni otthonaikba a világgá szaladt kedvenceket.
A 06-70-635 0780-as számon január 1-jén estig, január 2-tól este hat óra után várják a telefonos bejelentéseket, illetve éjjel-nappal fogadják az sms-üzeneteket, vagy a j.zsuzsa@gmail.com e-mail címen is lehet segítséget kérni.
Fontos, hogy az üzenetek tartalmazzák az elvesztés vagy megtalálás helyét, idejét, az állat fajtáját, méretét, becsült korát, nemét, különös ismertetőjelét, illetve azt, volt-e rajta nyakörv, biléta, illetve az elvesztő, vagy a megtaláló elérhetőségét.
Az alapítvány felhívja a megtalálók figyelmét, hogy az állatotthonok, alapítványok, egyesületek szilveszterre általában olyan mértékben túlzsúfolttá válnak, hogy a petárdázás során bejelentett állatokat már nem áll módjukban befogadni, ezért fontos, hogy megtalálják az eredeti gazdákat.
Az elveszett állatok gazdáinak az állatvédők javasolják, hogy érdeklődjenek az önkormányzattal szerződésben álló ebbefogónál vagy a gyepmesteri telepen, illetve a helyi állatvédő szervezeteknél.
MTI
hírek innen, onnan
Megint lefejezték a dunavecsei Szűz Mária-szobrot
Legutóbb 2023 szilveszterén egy román férfi fejezte le a szobrot mérgében, miután összeveszett a feleségével.
7,2-es UV-B sugárzás is lehet vasárnap
Vasárnap a Dél-Dunántúlon nagyon erős, a figyelmeztetési kritériumot meghaladó UV-B sugárzás várható – közölte a HungaroMet. A...
Magyar Péter: Orbán túszul ejtette a Fideszt
A miniszterelnök szerint a Fidesz elnöke úgy beszélt, mint az Mszmp főtitkára, és ugyanoda löki a pártját is.
A Balatontól Antalyába - elindult az első charter járat
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország...
Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették
A pszichológia történetét hajlamosak vagyunk néhány ikonikus név köré rendezni, mintha a tudomány fejlődése kizárólag nagy hatású...
Csak a levegőben jött rá az EasyJet egyik járatának pilótája, hogy rossz kifutópályáról szállt fel
Nem jelezte a légiforgalmi irányításnak, hogy egy másik szakaszról kell indulniuk.
Milliókat kerestek a TikTokon, de elfelejtettek adózni – lecsapott a NAV
Két ismert magyar tartalomgyártónál tárt fel adóelkerülést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság szerint a TikTokon és...
Magyar Péter miatt megszólalt Gulyás Gergely a vitnyédi menekülttáborról, váratlan magyarázatot adott
A frakcióvezető újságírói kérdésre reagálva osztott meg információkat.
Súlyos vastagbélgyulladást okozhat a visszahívott szalámi – Nehogy fogyassz belőle.
A Dulano Artländer szalámi visszahívásáról döntött a Lidl, mivel STEC baktérium jelenléte gyanúja merült fel. Az intézkedés a...
Sport
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel
Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...
Horváth Éva még többet mondott a válásáról: hiába vannak Balin a fiai, nem megy vissza
Horváth Éva jelenleg Magyarországon van, és már nem is tervez visszamenni Balira.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


