Ezt olvasta már?


Az ingatlanfejlesztők átmeneti intézkedéseket, új áfa- és illetékrendszert javasolnak

Átmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher növelést eredményező rugalmas áfa- és illetékszabályozást javasol a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a javaslatcsomagot a szervezet eljuttatta a kormánynak is.

Takács Ernő, az IFK elnöke hangsúlyozta, hogy az IFK szakmai javaslatai a lakásvásárlók, a piac és a költségvetés érdekeit egyaránt szem előtt tartják. Egyebek mellett ismertetik a lakásépítéseknél alkalmazott kedvezményes áfakulcs előnyeit, megszüntetésének hatásait és alternatív, konstruktív javaslatot is tesznek a kedvezményes kulcs 2019. év végi megszűnésekor egy átmeneti szabályozásra, illetve 2020-tól az illetékszabályok átalakítására, illetve az eladói illeték bevezetésére.

A kedvezményes áfakulcs 2019. végi megszűnésekor várható jelentős piaci káosz elkerülése érdekében – hasonlóan a 2009. évi áfaemeléskor alkalmazott intézkedésekhez – az IFK azt javasolja, hogy 2019. december 31-ig a földhivatalba benyújtott szerződéseknél a vételár megfizetéstől függetlenül 5% legyen a felszámított áfa. Egy ilyen átmeneti szabályozás mindenképpen segítene abban, hogy ne kerüljenek akár vásárlók ezrei olyan helyzetbe, hogy a megemelkedett áfával kelljen megfizetniük a vételárat az építőipari kapacitások szűkössége miatt kialakult esetleges késedelem miatt – emelte ki Takács Ernő, az IFK elnöke

Egy esetleges új, fokozatos adóteher növelést eredményező rugalmas áfa- és illetékszabályozás bevezetésével pedig biztosítani lehetne, hogy ne legyen azonnali drasztikus csökkenés a kínálatban és az értékesítésben, és az áfa emelése ne járjon együtt a szektorban az 5%-os áfa hatására már felépült fejlesztői, kivitelezői, anyaggyártói, tervezői kapacitások nagyon jelentős rombolásával. Az IFK világos, támogató jellegű átmeneti intézkedések mellett, tehát ésszerű mértékű, fokozatos közteher-emelést javasol, a lakáspolitikai céloknak megfelelő, célzott kedvezményekkel. Javasolják, hogy a közterheket ne egy lépésben, hanem előre meghatározott módon és fokozatosan növelje a kormány, így csak kis mértékben esne vissza a kereslet, illetve emelkednének az árak.

Az IFK véleménye szerint 2020 január 1-je után az új lakásokra vonatkozó adóteher (jelenleg 5% áfa + 4 % vevői illeték = 9 %) 14% mértékre emelése mellett biztosítható hosszútávon és stabilan a lakásépítések megfelelő szinten tartása. Mindez megvalósítható az 5%-os áfa fenntartása mellett egy új elem, eladói illeték bevezetésével, amelynek induló mértékét 5 %-ban javasolják meghatározni (5% áfa + 5 % eladói illeték + 4 % vevői illeték = 14 %).

Az eladói illeték emellett akár alkalmazandó lehetne minden olyan értékesítésre is, amely a használatbavétel előtt vagy azt követő 5 éven belül történik, így a plusz bevétel kizárólag a magyar államot illetné (szemben az áfabevételekkel, amelyet az EU-val meg kell osztani) és biztosítaná a rövidtávra spekuláló befektetők megadóztatását – hívta fel a figyelmet Takács Ernő.

Az IFK szerint érdemes lenne a vevői illetékek 2004-ben meghatározott 15 millió Ft-os értékhatárát is felülvizsgálni, hiszen az illetékkedvezmények újlakás esetén nagyon kevés esetben vehetők igénybe a jelenlegi árszintek mellett. Az illetékből pedig a családpolitikai céloknak megfelelően továbbra is kedvezményeket, visszatérítést lehetne adni.

Takács Ernő azt is kifejtette, amennyiben a kormányzat a 14 % közteher szintet tovább szeretné növelni, akkor azt 3-4 éves ciklusokban érdemes megtenni, átmeneti intézkedésekkel, de nem magasabb összteherszintre, mint 20 %.

Az ágazat legnagyobb fejlesztőit tömörítő IFK szerint az 5%-os áfakulcs bevezetése 2016-ban sikeres döntés volt, hiszen a lakásépítések jelentős növekedését hozta, és hozzájárult ahhoz, hogy a kormány által is kitűzött, évi 30 ezer körüli új lakás épüljön országosan. Ezzel támogatta a gazdasági növekedést, a költségvetés bevételeit és a foglalkoztatottság, illetve az átlagbér növelését, illetve a CSOK-kal kombinálva a családpolitikai célok elérését. A kedvezményes kulcs növelte a kínálatot, így mérsékelte az áremelkedés ütemét is. Az új építésű lakások árának emelkedését (összhangban a használt lakások áremelkedésével) ugyanis nem az 5%-os áfa bevezetése, hanem a bérek és a gazdaság növekedése, a kamatok alacsony szintje, a korábban elmaradt vásárlások pótlása miatti jelentős kereslet okozta. Az 5%-os kulcs bevezetése lehetővé tette, hogy a kínálat jelentősen nőjön és így az árak emelkedése mérsékeltebb legyen mind az új-, mind a használt lakások piacán, mintha maradt volna a 27%-os áfa – sorolta az elnök.

A dokumentumban az ingatlanfejlesztők kifejtik egyebek mellett, hogy a lakásépítés új megrendelést adott ugyan az építőiparnak, de az építőipari kapacitáshiányt nem ez okozta, mivel az építőipari termelés mindössze 15%-át jelentik a lakásépítések.

Példaként említik a környező országokban sikeresen alkalmazott kedvezményes kulcsot, és megjegyzik, hogy Lengyelországban 8%, Szlovéniában 9.5%, Romániában 5% az áfa, és a szabályozás sok éve változatlan. Hasonlóan kedvezményes kulcs kerül alkalmazásra Nyugat-Európa több országában is.

Az IFK arra is felhívja a figyelmet, hogy a lakáspiac kisebbségét jelentő befektetői vásárlásoknak is jelentős gazdaságpolitikai haszna van, hiszen ezek révén bővül az albérleti piac kínálata, így az albérleti díjak emelkedése mérsékeltebb, másrészt ezen keresztül javul a munkavállalók mobilitása. A piaci alapú bérlakások építését a jogszabályi környezet fejlesztésével is lehetne támogatni. Megfelelő szabályozással pedig a rövidtávon ügyeskedők kiszűrése is lehetővé válik. Az áfa 27%-ra emelésével valójában pont az eddig rövidtávra befektetők jutnának extraprofithoz – hangsúlyozzák a fejlesztők.

Takács Ernő jelentős eredmények közé sorolta, hogy a piac növekedésével megindult a szakemberek hazaáramlása, nőttek az építőipari bérek a szektorban dolgozók száma jelentősen nőtt, és 10 éves rekordot megdöntve meghaladta a 300 ezret. Fontos lenne a külföldön dolgozó, hazatelepülésen gondolkozó szakemberek és a szakma iránt érdeklődő fiatalok számára is fenntartani a pozitív jövőképet – tette hozzá.

A jelentős (22%-os) mértékű áfaemelés ellen felhozott érvek között szerepeltetik az újlakások javuló energetikai tulajdonságait, és hangsúlyozzák, a magasabb áfakulcs ezt a kedvező folyamatot is lelassítaná, de visszalépést jelentene az építőipari kapacitások szükséges kiépülésének eddigi kedvező trendjében is.

2021-ben az IFK számításai szerint a kevesebb uniós projekt és (áfa emelés esetén) a kevesebb lakás projekt miatt, az építőipari termelés csökkenhet, és magasabb áfakulcs mellett a lakásépítés megrendelés állománya is csökkenni fog, mindez pedig az építőipari termelés 20%-os csökkenését okozhatja.

Az áfaemelés hatására mindezeken túl gyorsul a használtlakások árának emelkedése is, miközben a 27%-os áfa bevezetése esetén kb. negyedére-ötödére eshetnek vissza az új építésű lakásfejlesztések. Végezetül arra is kitérnek, hogy a bankrendszernek sem mindegy az áfa mértéke, hiszen a lakásépítési projektek többsége banki finanszírozásból épül. A 2020-ra átcsúszó projektek szerződései pedig az átmeneti rendelkezés hiányában kockázatot hordoznak.

Takács Ernő az IFK szakértőire hivatkozva kifejtette: amennyiben 2019 után is fennmarad a kedvezményes áfakulcs - és a szervezet által javasolt, lépcsőzetes közteher-növelés valósul meg - 2022-ig évi 30 ezer közelében lehet ismét az épített lakások száma. Ezzel szemben, amennyiben 2020-tól ismét 27 százalékos áfa terheli majd az új lakásokat, 2022-ben az újonnan épített lakások száma alig haladja majd meg a 20 ezret. A lakásépítések számának visszaesésével pedig a költségvetésbe befolyó adók összege is csökken. Abban az esetben, ha a piac adóterhelése ismét megemelkedik, akkor a 2019-2022 közötti négy évben 20,5 milliárd forinttal több áfa, viszont 56 milliárd forinttal kevesebb személyi jövedelemadó és bérjárulék; 4,4 milliárd forinttal alacsonyabb társasági adóbevétel és 3,4 milliárd forinttal kevesebb egyéb adó befizetés folyik be a költségvetésbe. Így az áfakulcs megemelésének hatására 43,3 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel folyna be a költségvetésbe 2019-2022 között, mint amennyi abban az esetben folyna be, ha az áfakulcs változatlan maradna - ismertette.

A lakásáfa jövője körüli bizonytalanság, illetve a kormányzati bejelentés arról, hogy a kedvezményes kulcsot nem hosszabbítják meg, a KSH legfrissebb adataiban is tükröződött. 2018 I. félévében ugyan még 6517 új lakás épült, 30%-kal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma azonban csökkent, 18 066 volt, 8,9%-kal kevesebb, mint 2017 I. félévében. Az építendő lakások száma például Budapesten 27 százalékkal esett vissza.

Takács Ernő, az IFK elnöke hangsúlyozta, hogy az IFK szakmai javaslatai azt a célt szolgálják, hogy se a lakásvásárlók, se a piaci szereplők, se a költségvetés érdekei ne sérüljenek, ezért az ágazati szereplők remélik, szakmai párbeszédet kezdhetnek a kormánnyal egy átmeneti szabályozásról, illetve 2020-tól az illetékszabályok átalakításáról. Kiemelte: a fejlesztők bíznak abban, hogy esetleg egy köztes áfakulcs kialakításával elkerülhetővé válik a lakásépítés drasztikus visszaesése 2020-tól, pont attól az időponttól, amikor az EU források kifutása miatt a magyar gazdaság élénkítésére is szükség lehet.







0
0
0

hírek innen, onnan

PSG Ogli úgy átverte a Celeb vagyok, ments ki innen. műsorvezetőit, mint még soha senki

Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti beköltözésével indult a Celeb vagyok, ments ki innen! szeptember 27-ei, vasárnap esti adása. A két...

FAS: Magyar Péter egyre inkább showgyárat működtet a hatalomgyár helyett

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung Magyar Péter első néhány hónapját vizsgálja: a német lap szerint a Tisza-kormány gyorsan bontja...

Egy fekete Audi elütött egy 14 éves rolleres lányt, egy ott forgató tévéstáb kamerája mindent rögzített

Alig néhány órával korábban, szombat dél körül egy garázsban egy autó agyonnyomott egy három és fél éves kisfiút. A gdanski...

Lemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök

Lemondott Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap Belgrádban, hogy az október 25-i előrehozott parlamenti választáson...

Teljesen megújul a Westend tetőkertje: zöld oázissá alakítják Budapest ikonikus találkozóhelyét

Óriási zöldítési projekt kezdődik a Westendben: ezer négyzetméternyi burkolatot bontanak fel, hogy fákkal és méhlegelővel vegyék fel a...

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a...

888 angyalszám jelentése a bőségről, a sikerről és a lelki egyensúlyról

Mit jelent a 888-as angyalszám? A spirituális értelmezés szerint a bőséghez, a sikerhez és a lelki egyensúly megteremtéséhez kapcsolódik.

Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek

Két utcán élő macskát fogtak be az ebrendészet munkatársai Kiskundorozsmán egy lakossági bejelentés után - egy helyi állatbarát most...

Állva tapsoltak Ádám Szofinak: újabb elképesztő produkcióval tarolt a Sztárban Sztárban

Ádám Szofi az első élő adásban Amy Winehouse-ként már bizonyított, akkor mind a négy zsűritagtól maximális pontszámot kapott. A...

Űrvédelmi osztagot hozott létre a brit légierő

A világűrben egyre gyakoribbak a „felelőtlen és provokatív manőverek”, ez ellen védekeznek.

Tüntetéshullám után lemondott a szerb elnök: a miniszterelnöki székből tartaná meg a hatalmat

A távozó államfő pártja miniszterelnök-jelöltjeként indul az október 25-i parlamenti választáson. A voksolás kiírását több hónapos...

0

Sport

Piros lapért kiált a Szoboszlaiék párbaját végignéző ex-játékvezető

Sokkal erélyesebben kellett volna megfékeznie a balhét az angol bírónak Budapesten.

Szoboszlai meglökte az ukránt, aztán a haját kezdte igazgatni - imádta a jelenetet a The Sun

Szoboszlai Dominik meglökött egy ukrán játékost a pénteki nemzetek Ligája-találkozó végén kitört balhé során, majd lazán elsétált és megigazította a haját – a jelenetet a legismertebb brit bulvárlap sem hagy

Soha nem látott szakadék a magyar labdarúgásban, a problémára továbbra sincs megoldás

Az NB I iránti érdeklődés továbbra is messze elmarad az MLSZ elvárásaitól.

Luka Modric örök, felállva tapsolta a horvát zsenit Prága közönsége

A Wembley-ben az angol védelmi hibák és Harry Kane kihagyott büntetője sokba kerültek.

Súlyos sérülés miatt szakadt félbe a meccs: "Valami nincs rendben a fejekben" - keményen kritizálta csapatát a klubelnök

Több mint fél órára félbeszakadt a Sajóbábony VSE és a Parasznya SE megye I-es mérkőzése, miután a hazaiak egyik játékosa súlyos arc- és fejsérülést szenvedett, és mentővel kórházba kellett szállítani. A v

NL: Több nagy fordulatot is hozott az angol-spanyol rangadó; nyertek a horvátok és a szlovákok

Így alakultak a Nemzetek Ligája szombat 20.45-ös mérkőzései az A-, a B- és a C-divízióban.

Két támadót is itthon hagyott Rossi az északír meccs előtt: "Ez nem edzőtábor, hanem kórház"

A magyar labdarúgó-válogatott Jurek Gábor, Tóth Rajmund és Szalai József nélkül utazott el vasárnap Belfastba, ahol hétfőn Észak-Írország ellen lép pályára a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi nyilatkozott a talá

NL: Az írek kapusa bojkottál - kiderült, megrendezik-e a debreceni mérkőzést

A keret jelentős többséggel a pályára lépés mellett döntött, miközben Gavin Bazunu kapus személyes meggyőződésére hivatkozva visszalépett a mérkőzéstől.

0
0

Bulvár

Tíz percet kaptak az előző kormánytól, és azzal érveltek, hogy Pintér Sándor felelőssége lesz, ha megint meghal egy gyerek

Az Anafilaxiás Allergiásokért Egyesület két alapítója elárulta, miért haragszanak az előző kormányra, és milyen áttörést sikerült elérniük az újjal.

Toroczkai tárt karokkal várja a cigányokat és a zsidókat, de Zelenszkijéket megállítaná

Toroczkai László a Mi Hazánk tisztújító kongresszusán bejelentette: tárt karokkal várja a cigányokat és zsidókat a pártban, miközben Zelenszkijéket azonnal megállítaná.

Hollywood ünnepelt filmsztárjából prostituált lett: 39 évesen, teljesen lecsúszva halt meg a gyönyörű színésznő

Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében is ritk

Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Péter a tojásdobálással megzavart szolnoki fórumán

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert Szombaton Szolnokon; a miniszterelnök a szigorúbb vagyonadóról, a katáról és a tervezett gyárról is beszélt. A Többszázalékos vagyonadót helyezett kilátásba Magyar Pé

Vég-kiárusításba kezdett a Lidl: a bolti átlagár harmadáért vásárolhatsz be ezekből a csemegékből

A Lidl központilag szerzi be az árut, így a harmadáras akció valószínűleg a legtöbb hazai diszkontüzletében elérhető. Érdemes nyitott szemel járni!

„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott

A Magyar Péter elleni fizikai támadások aggodalomra adnak okot, és még időben szigorítani kellene a miniszterelnök védelmén.

Bóka János: Már a jövő héten megindul a hajtóvadászat

Politikai leszámolásnak nevezte a Mandiner, a Terror Háza Múzeum és az Alapjogokért Központ körül zajló eseményeket a Fidesz frakcióvezetője.

Rendkívüli döntés: árplafont vezetnek be a gázolajra és benzinre a lakosságnak a töltőállomásokon

A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.

0