Ezt olvasta már?

Orbán Viktor: A gyerekek nevelésének jogát senki nem veheti el a szülőktől

A pedofil törvénnyel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy nem tartja a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztetőnek. Emlékeztetett, hogy a jogszabály a 1...


Az önerős napelemes beruházásoknál 2023 végéig marad a szaldó elszámolás

Az önerőből megvalósított napelemes rendszert telepítők 2023. december 31-ig szerződhetnek szaldó elszámolásban az áramhálózati cégekkel, ugyanakkor a beruházást állami támogatással megvalósítók esetében ezt idén július 1-jétől felváltja a bruttó elszámolás - közölte az Innovációs és Technológiai Mi


hirdetés

A június 30-ig üzembe helyezett, állami támogatás igénybevételével telepített háztartási méretű kiserőművek még szaldó elszámolásban maradhatnak.

A bruttó elszámolási rendszerben szaldó nem képezhető, a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia mennyiségét külön-külön állapítják meg.

A tárca tájékoztatása szerint a bruttó elszámolás bevezetésének alapvető indoka, hogy racionalizálja a napelemes rendszerek működésének következtében felmerülő költségeket. A szaldó elszámolás keretében ugyanis a háztartási méretű kiserőművek díjmentesen részesülnek a hálózati szolgáltatásokból, a felmerülő költségeket nem a napelemes rendszerek üzemeltetői fizetik meg, hanem az összes fogyasztó.

A rezsicsökkentés eredményeinek megőrzése érdekében a cél az, hogy szaldó elszámolás és tőketámogatás együttesen ne legyen alkalmazható. A tőketámogatásban részesülő kedvezményezettek már bruttó elszámolásban működtessék rendszereiket, ezzel részt vállalva az általuk okozott költségek megtérítésében, úgy, hogy csökkenjen a hálózati tarifák költségterhe - hangsúlyozta az ITM.

A bruttó elszámolás bevezetésének további indokaként említette a minisztérium, hogy a vonatkozó európai uniós irányelv szerint a 2023. december 31. után létesített háztartási méretű kiserőművekre már egyébként sem nyújtható majd szaldó elszámolás. Helyette a hálózatból vételezett, valamint a hálózatba táplált energiát és az ahhoz kapcsolódó költségeket külön-külön kell elszámolni, azaz bruttó elszámolást kell alkalmazni.

A szaldó elszámolás teljes körű kivezetésének kötelezettsége 2023. december 31. után terheli Magyarországot. Ezután állami támogatás igénybevétele nélkül sem lehet új háztartási méretű kiserőművet szaldó elszámolással telepíteni.

Az idén július 1-jén bevezetendő szabályozás fokozatos átmenetet képez a hatályos és a 2024. január 1. napjával hatályba lépő szabályozás között - jelezte a tárca, hozzátéve, hogy a bruttó elszámolás alkalmazásával felértékelődik a helyben termelt villamos energia helyben történő azonnali elfogyasztásának jelentősége.

 







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?






hírek innen, onnan

Grand Slam-bajnok ellenfelet győzött le az egyik legtehetségesebb fiatal teniszező

Félbeszakadt az egyik negyeddöntő a londoni füves pályás tornán.

Magyarország büszkélkedhet hamarosan a világ leghosszabb csúszdájával?

Eplény — Hamarosan hazánk büszkélkedhet a világ leghosszabb csúszdájával! A nyár folyamán ugyanis egy másfél kilométer hosszú...

Soros György durván beszólt Orbánnak, jött is rá a válasz

Magyarország vezetője az illiberális demokrácia feltalálójának szerepében tetszeleg, de a legtöbb ember a maffiaállam megalapítójaként...

10 szexuális hangzású településnév, ami mindig mosolyt csal az arcunkra

Sikátor, Sonkád és Rinyaújnép csak néhány ezek közül: most mutatunk párat azok közül, amelyek szexuális hangzással rendelkeznek.

Draghi: nagy hibát követ el, aki nem veszi fel a második oltást

A védőoltás második dózisának felvételére szólította fel az olaszokat Mario Draghi miniszterelnök péntek este, miután a vakcinázási...

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. kötelező vételi ajánlatot tesz a CIG részvényeire

Benyújtották a Magyar Nemzeti Bankhoz felügyeleti jóváhagyásra a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. kötelező nyilvános vételi...

Áthajtott a piroson a taxis, és nekirongyolt egy Citroennek Budapesten: a tűzoltók feszítővágóval mentették ki a sofőrt – fotók

Durva baleset történt Budapesten, a 18. kerületi Margó Tivadar utcánál. A balesetet egy civil taxi okozta, amely áthaladt egy piroson....

Megállapodást írtak alá a V4-ek a vasúti közlekedés fejlesztéséről

A vasúti közlekedés fejlesztéséről és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon képviselendő közös álláspontok kidolgozásának...

Mellbevágó: egy 13 éves kislányt akart megerőszakolni a pedofil taxisofőr

Egy nyilvános parkba próbálta kicsalogatni a pedofil taxisofőr a kislányt, hogy ott megerőszakolhassa.

Foci Eb: Ön tudta ezeket az érdekességeket a franciák focikirályáról? Sok mindenért rajong Kylian Mbappé

Budapest – A világ legértékesebb, leggyorsabb és egyik legjobb futballistáját, Kylian Mbappét kell megállítaniuk a magyar válogatott...

Sport

„Csak imádkozhatunk tehetetlenül, hogy velünk maradjon” – Kómába esett a Fradi-sztár felesége

Budapest — Kőkemény védő volt, emellett intelligens futballista. Talán ezért is szerették annyira a Fradi-szurkolók.

London helyett Budapesten lehet az Eb-döntő, ha az angolok nem változtatnak

Az UEFA nem a szurkolók, hanem a kiemelt vendégek miatt gondolkodik a drasztikus lépésen.

Óriási bírói hiba: érthetetlen, hogy a brutális könyöklés után miért nem kapott pirosat Lovren

A spanyol bíró a tizenegyest is csak utólag, a videóbíró segítségével ítélte meg.

Akár tíz évre visszamenőleg kideríthető, hogy korábban ki nyúlt tiltott doppingszerekhez

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója szerint a a kimutatási módszereket folyamatosan fejlesztik, és a levett doppingminták akár tíz évig megőrizhetők.

Budapestre jönnek a hollandok, megvan az első kieső is

Az osztrákoknak meg kell verni az ukránokat a biztos továbbjutáshoz.

Újabb hírek Dzsudzsák Balázs átigazolásáról

Bódi Ádám és Ugrai Roland marad Debrecenben.

Eriksen-ügy: botrány tört ki Írországban egy tévés szakkomentátor otromba megjegyzése miatt

A Dánia-Belgium meccsen megemlékeztek Christian Eriksenre. Az ír Ronnie Whelan a tévében olyan megjegyzést tett, ami után elszabadult a pokol.

Meghalt a Juventus legendás futballistája

Giampiero Boniperti soha nem játszott másik klubban.

Foci Eb: Bognár György végleg lekerült a képernyőről az Eriksen-botrány után

Budapest — Bognár György nélkül folytatódik a labdarúgó-Európa-bajnokság a Magyar Televízióban.

Csúnyán összevertek egy szurkolót a biztonsági őrök a magyar-portugál meccs után az Erzsébet téren - videóra v...

Verekedés volt az Erzsébet téren a magyar-portugál Eb-meccs után. Garázdaság gyanúja miatt nyomozást indítottak, egy férfit gyanúsítottként kihallgattak a nyomozók, ugyanakkor a csoportosan elkövetett garázdaság

A sportág, amit a magyar válogatottnak fájó lesz nézni az olimpián

A sportág, amit a magyar válogatottnak fájó lesz nézni az olimpián

0

Bulvár

Ő volt az egyetlen ember, akit Hitler igazán szeretett: utolsó napjaiban is magánál tartotta anyja, Klara Pölz...

Klara Pölzl, azaz Klara Hitler és fia között hihetetlenül szoros volt a kapcsolat. Az asszony mindent megtett, hogy boldoggá tegye imádott fiát.

Lecserélik a Dacia emblémáját, nem fogja elhinni, milyen lesz az új

A fiatalok körében is vonzóvá akarják tenni a márkát.

Ha lejár a védettségi igazolvány, fizethetünk

Az oltási kampány beragadásakor a csapból is az folyt a kormánymédiában, hogy az oltás utáni antitest-szám nem minden, attól még meglehet az immunitás. Az immunitás éppenséggel meglehet, de a védettségi igazolv

Döbbenetes jóslat: ez lesz a Magyarország - Franciaország meccs végeredménye egy tudós szerint - tuti, hogy ne...

Az adatmágus az összes Európa-bajnoki mérkőzésnek megjövendölte az eredményét. Nézzük, mennyi jóslata jött be eddig!

Most lesznek bajban az oltatlanok - Szlávik János figyelmeztetése

Az indiai (delta) koronavírus-variáns enyhe tünetes betegeken keresztül komoly veszélyt jelenthet az immunológus szerint.

Most van csak igazán nagy gond a Balaton partján

Jönnek végre a vendégek, csak nincs, aki kiszolgálja őket a tó környéki éttermekben.

blogmorzsák

A Csedzsu-sziget idős sellői

A haenyeo közösséget, Dél-Korea szabadtüdős búvár nagymamáit nagy megbecsülés övezi.

Egy jól sikerült trükk

Igen ravasz szakemberei vannak ennek az óriási cégnek.

F1: Bottas is megszólalt esetleges kirúgásáról

Bottas nem tudta kikerülni a kínos kérdést a Francia Nagydíj sajtótájékoztatóján.

„Beszőrösödött” Kim Kardashian Lamborghini Urusa

Keressük a szavakat, de erre nehéz mit mondani.

Mennyiből lehet megélni Magyarországon?

Annak jártunk utána, amire olyan sokan keresik a választ, de nem mindenki van tisztában a sa­játjával sem.

Kiboríthatja a Bugattit a titokzatos milliárdos

Olyat tervez tenni a 8 millió eurós autó kapcsán, ami gyakorlatilag példátlan és nagyon rossz néven veheti a gyár.

Hogyan vetettem le az SNI státuszt a gyerekről

Egy idő után már nincs szükség rá.

Ilyen lehet a vonatozás jövője

Egy start-up olyan elképesztő ötlettel állt elő, aminek Budapest is a részese lehet!

Kampány és homofóbia

Olyan ez, mintha én megtilta­nám a macskámnak, hogy ugasson.

Meleg lesz

„Nem árt utána olvasni a dol–goknak, és nem csupán a vezér napiparancsait tanulmányozni.“

Szexualitás a náci Németországban

Hitler az árja "fajjal" akarta benépesíteni birodalmát, ennek érdekében pedig drasztikus intézkedéseket hozott.

Anyu, hozd a tankot!

Még tart a fegyveramnesztia a cseheknél.

0