Az osztrákok többsége nem akar menekülteket befogadni az uniós áthelyezési program keretében
Az osztrákok mintegy hetven százaléka nem akar menekülteket befogadni az európai uniós áthelyezési program keretein belül, a válaszadók mindössze 21 százaléka helyeselné a befogadást - derül ki az Österreich című osztrák lap által hétfőn közölt felmérésből. (Pécsi Napilap)
A vizsgálatot március végén végezte a Research Affairs kutatóintézet 600 ember megkérdezésével. A vizsgálatban részt vevőknek feltett kérdés arra vonatkozott, hogy Ausztria Görögországból és Olaszországból átvegyen-e 1900 menekültet.
Tavalyelőtt született uniós megállapodás arról, hogy a migrációs nyomásnak kitett országokból 160 ezer menekültet osztanak el a tagállamok között. Eddig 15 ezer embert helyeztek át ilyen formában az EU-n belül. Ausztriának mintegy kétezer menekültet kellene befogadnia Görögországból és Olaszországból
Múlt héten Christian Kern osztrák kancellár levélben kérte az Európai Uniót az ország álláspontjának megértésére, miszerint Ausztria nem akar menekülteket fogadni az áthelyezési program keretein belül. A szociáldemokrata kormányfő szerint azonban az illegálisan érkezők ellátásával Ausztria ezt a kötelezettségét gyakorlatilag már teljesítette.
Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja úgy nyilatkozott: számítanak arra, hogy Ausztria befogadja a menekülteket; Avramopulosz ezt "erkölcsi, politikai és jogi kötelességnek" nevezte.
Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy Ausztria teljesen kivonná magát az áthelyezési program végrehajtásából. A szociáldemokrata miniszter indoklása szerint Ausztria "elegendő humanitárius segítséget nyújt" és az országban uniós viszonylatban nagyon magas a menedékkérelmi eljárások száma. A javaslattal a néppárti belügyminiszter, Wolfgang Sobotka is egyetértett.
Az Österreich által vasárnap közölt másik felmérésben a kancellár és Sebastian Kurz külügyminiszter, a jelenlegi legnépszerűbb osztrák politikus kompetenciáit hasonlították össze. Eszerint a kancellár által folytatott menekültpolitikában 15, a kül- és uniós politikában húsz százalék bízik, míg hatvan százalék szerint Kurz menekültügyi és külpolitikai lépései hozzáértőbb intézkedések.
hírek innen, onnan
Döbbenetes külsejű üstökös tanúja lehetsz áprilisban: ekkor kémleld az eget
Szemkápráztató égi jelenségnek lehetsz a tanúja.
Kihívások közepette is hasított az Audi Hungaria, ám idén nagy fordulat jön
Költségvágás, létszámcsökkentés és egy új korszak előszobája rajzolódik ki Győrben.
Hamilton és Russell is örülne egy kínai csapatnak a Forma-1-ben
A Kínai Nagydíj előtt ment híre, hogy a BYD fontolóra vette egy komoly motorsportos program indítását. A Bloomberg szerint a nagyobb...
Rekordon a román üzemanyagár
Romániában történelmi csúcsra emelkedett az üzemanyag ára.
Játszótér vagy versenypálya lett a szántóföld? Brutális károkat okoznak a felelőtlen quadosok
Csak egy kör, mégis milliós a kár! A gazdák türelme elfogyott a felelőtlen quadosok és terepjárósok miatt. Miért nehéz megállítani a...
Drogos ámokfutó Tatabányán: Szilvió elsírta magát, amikor a gyászoló szülők fájdalmát hallgatta
Nem múlik a gyászoló családok fájdalma.
Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra
Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.
Lisa Kudrow őszintén beszélt az öregedéshez való viszonyáról és a botoxról
Lisa Kudrow őszintén beszélt a szépségiparhoz és az öregedéshez való viszonyáról. A színésznő elárulta, hogy valószínűleg végleg...
A Kétarcú Konyhája: receptnek álcázott propaganda jelent meg a Mindmegette oldalán hirdetésként
Kijevi csirke külső támogatással, álruhás töltött paprika, hamisgulyás – csak néhány a szürreális receptek közül.
Aranybudi: Magyar Péter elszámoltatná Matolcsyt
A közpénztolvajok felelősségre vonását ígérte.
Ez sima lett: évek óta tartó megosztottság után ezúttal egyhangú volt a Bank of England kamatdöntése
A Bank of England (BoE) egyhangú szavazással változatlanul, 3,75 százalékon hagyta az alapkamatot. A jegybank egyúttal jelezte, hogy kész...
Pete Hegseth: Ma az Egyesült Államok az eddigi legnagyobb csapással sújtja Iránt
Sajtótájékoztatót tart az amerikai hadügyminiszter.
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal
Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Megvan a BL-negyeddöntők mezőnye, ezeket a meccseket láthatjuk a nyolc között
Komoly rangadók jönnek a nyolc között.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Bulvár
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról
A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása
A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő
Figyelmeztetést adtak ki a milliók által szedett gyógyszerről, amely hosszú távon több kárt csinál, mint hasznot
Még a leszokás is veszélyes.
Lázár János csúnyán elszólta magát, elmarad a választás április 12-én?
Lázár János furcsa dolgot mondott a választással kapcsolatban.
Vérfagyasztó bejelentés Iránból, ezt teszik a Hormuzi-szorossal, az egész világ megremegett emiatt
Egyre aggasztóbb hírek érkeznek a Közel-Keletről.
„Nincs más út” – drasztikus lépésre szánta el magát Robert Fico Volodimir Zelenszkij miatt
Meghúzzák a nadrágszíjat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


