Ezt olvasta már?

0

Az várható, hogy Dobrev Klára és Márki-Zay Péter küzd meg a második fordulóban

Dobrev Klára: „Az tudja legyőzni Orbán Viktort, aki a legkeményebben dolgozik érte”

A DK miniszterelnök-jelöltje arra reagált, hogy a Momentum szerint az általuk támogatott Márki-Zay Péter a legesélyesebb Orbán legyőzésére.


hirdetés

Csütörtökön délután a Momentum egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Fekete-Győr András pártelnök többször is azt mondta, azért döntöttek így, mert úgy vélik, a hódmezővásárhelyi polgármesterrel van a legnagyobb esély leváltani Orbán Viktort.

Márki-Zay Pétert támogatja a Momentum az előválasztás második fordulójában,Fekete-Győr András pártelnök úgy véli, a hődmezővásárhelyi polgármesterrel van a legnagyobb esélyük legyőzni Orbán Viktort.

Dobrev Klára - akit a legfrisebb közvéleménykutatások a legesélyesebbnek tartanak az előválasztási győzelemre - nem sokkal később olyan posztot tett közzé Facebook-oldalán, amelyben minden bizonnyal Fekete-Győr kijelentésére reagált.

"Az tudja legyőzni Orbán Viktort, aki a legkeményebben dolgozik érte. És én a kemény munkában hiszek. Ezért járom megállás nélkül az országot. És ezért megyek most vissza hozzátok a megoldásokkal. Mert nem taktikázással, hanem az emberekkel kell foglalkozni. Hiszen a politika rólatok szól" - írta.

 

A DK miniszterelnök-jelöltje meg van győződve róla, hogy "2022-ben nem lesz elég győzni, kormányozni is tudni kell", és "a győzelem kormányváltás, a kormányzás rendszerváltás lesz".

 

Márki-Zay Péter: Karácsony bejelentésén én is ott leszek holnap

 

A kormányváltásért minden áldozatra képes vagyok, de mindent kielemezve arra jutottak, hogy ha ő visszalép, azzal Dobrev Klárát segítették volna, aki nem tudta volna megnyerni Orbán Viktorral szemben a választást, mondta el Márki-Zay Péter az Atv Egyenes Beszéd című műsorában, majd Karácsony Gergelyt idézve hozzátette:

Megérkezett a villamos.

Márki-Zay folyamatosan megbízható adatoknak nevezte azokat a felméréseket, amelyek szerint ő nyerne a második fordulóban jobban, ha Karácsony visszalépne, és megvásárolt kutatásoknak nevezte azokat, amelyek szerint ez fordítva történne.

Márki-Zay Péter elmondta, hogy nagyon büszke Dobrev Klára eredményére, és arra, hogy Magyarország nyitott a női politikusokra. Szerinte Orbán Viktor egy többszáz millió forintos kampányt épített fel arra, hogy a magyarok reflexből elutasítják Gyurcsány Ferencet. Szerinte ezért Dobrev Klára, minden kiválósága ellenére, a lottóötös Orbán Viktor számára.

Egyetlen dolog változott, nem rántottam félre a kormányt.

– mondta el Márki-Zay Péter arra, hogy korábban azt mondta, ha Karácsony Gergely nem hajlandó visszalépni, ő félre fogja rántani a kormányt. Azt is elmondta, hogy szerinte már nem neki kellett félrerántania a kormányt.

 

Végül elmondta, hogy ő is ott lesz azon a bejelentésen, amelyen Karácsony Gergely valószínűleg bejelenti a visszalépését.

 

Sajtóértesülések: Karácsony pénteken visszalép Márki-Zay javára

Egy csütörtök esti közlemény szerint Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter pénteken délelőtt 10 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak Budapesten, a Kossuth téri József Attila-szobornál.

Sajtóértesülések szerint a Párbeszéd, az LMP és az MSZP által támogatott miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely visszalép az előválasztás második fordulójától, mégpedig Márki-Zay Péter javára. A hírt először az Ugytudjuk közölte, nem sokkal később pedig a Hvg.hu írt arról, hogy a visszalépést pénteken reggel jelenti be a főpolgármester. A 24.hu-hoz ugyanilyen értesülések jutottak el, az ügyben hivatalosan hírzárlat van.

24.hu, szeretlekmagyarország, nlcs







0

hírek innen, onnan

L.L. Junior válik

Azt mondja, lelkileg kivéreztették egymást a feleségével.

Ez nem zöldség: árnyékkedvelő ültetnivalók

Bár általában a napfényt keressük és tartjuk fontosnak, de a kiegyensúlyozott konyhakertben árnyék is akad. Újabb árnyékkedvelők.

Kiégett a kertben a fű? Ne pánikolj, itt a megoldás.

Még rendszeres öntözés mellett is megbarnulhat a fű...

ENSZ-főtitkár: Évtizetedek óta először fenyeget nukleáris összecsapás veszélye

Antonio Guterres a hirosimai atomtámadás emlékülésén járt.

Tom Holland is Budapesten van

Zendayával sétálgatott, videó is készült róluk.

Ez a jóképű férfi volt Marilyn Monroe első férje: emiatt ment tönkre a házasságuk

A legendás színésznő, Marilyn Monroe háromszor ment férjhez, de állítólag James Doughertyt szerette a legjobban.

Pályát tévesztett a paksi tűzoltó, a Formula–1-ben lenne a helye

Úgy manőverezik a szolgálati járművel, hogy a legprofibb autóversenyzők is megirigyelnék.

Kiadták a figyelmeztetést: ezeken a megyékben erős szél és jégeső várható

Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti.

Fidesz nélküli rendkívüli ülést tart az Országgyűlés a katatörvény miatt

Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés az ellenzéki pártok kezdeményezésére, a katatörvény miatt.

Tényleg a tenger hullámait halljuk vissza a kagylókból?

Ha a füledhez tartasz egy kagylót a strandon, olyan, mintha a tenger zúgását hallanád vissza belőle. De mi történik ilyenkor valójában?

Koronavírus: négyszázezernél is többen kapták el a fertőzést egy nap alatt a világban

Az elhunytak száma 24 óra alatt 226 fővel nőtt meg a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A fertőzési adatok nem feltétlenül tükrözik a...

Sport

Videón a labdarúgó NB I újabb tömegverekedése

A szombat esti Debrecen-Kecskemét meccsen estek egymásnak a játékosok.

Hasba rúgta terhes barátnőjét a német válogatott focista

A Dortmund játékosának könnyen véget érhet a pályafutása.

Csak jobb jöhet: tüntetés, sokatmondó CR-reakció, hazai United-vereség

A Manchester United 2–1-es vereséget szenvedett a Brightontól az Old Traffordon a Premier League első fordulójában.

˝Öt vagy hat Bajnokok Ligáját akarok nyerni a Real Madriddal˝

A brazil támadó a szerdai UEFA-szuperkupa előtt adott interjút.

Szoboszlaiék csapatába igazol a Chelsea-nél megbukott sztárfocista

Sajtóhírek szerint már mindenben megegyeztek a felek.

Micsoda küzdés: kettővel égett a csapat, mégis felállt a padlóról

Nagyot küzdött a Brentford a Leicester City otthonában, s végül 2–2-es döntetlent ért el.

Egyre kilátástalanabb helyzetben az Újpest

Az Újpest csak kapufáig jutott,

Célba érkezése után meghalt egy 47 éves férfi a szlovák kerékpáros és futóversenyen

A férfit megpróbálták újraéleszteni a helyszínen, de sem sikerült megmenteni az életét.

A Mezőkövesd játékosa szájba rúgta a Kisvárda focistáját - videó

Az osztrák Philipp Schmiedlt már a második NB I-es meccsén kiállították.

Az MTK megnyert meccset szórakozott el az NB II-ben

Bognár György csapata negyedórával a vége előtt még két góllal vezetett.

Megőrülnek a Barca-rajongók Lewandowski ronaldinhós trükkjeiért – videóval.

Parádés trükkökkel mutatkozott be Robert Lewandowski új klubja, a spanyol Barcelona drukkereinek. Bár a lengyel világsztár futballistát senkinek sem kell bemutatni, a Bayern Münchentől igazolt csatár így is kitett mag

0

Bulvár

Na most van baj: borzalmas hír jött Ukrajnából

Az orosz erők augusztus elején aláaknázták az Zaporizzsjai Atomerőmű 1. energiablokkjának turbinatermét, valamint a létesítmény környékét is – írja a 168.hu a The Insider nyomán. 

"Kiugrottam az autóból, elszaladtam egy bokorhoz és elbújtam, mintha pisilnék" - Henry Kettner könyvet írt gye...

A Farm VIP korábbi szereplője szeretné, ha az emberek látnák, hogy a youtuber is ember.

Meghökkentő adatok, Európa éllovasa lett Magyarország

Az elmúlt hét évben az EU országai közül Magyarországon volt a legnagyobb áremelkedés a lakáspiacon. Az idén az első negyedévében az új lakások ára éves szinten 19 százalékkal, míg a használt lakások 20 szá

Vlagyimir Putyin betegebb, mint gondoltuk: az elnök bizarr dolgot tett az ukrán hírszerzés szerint

Kirjrilo Budanov vezérőrnagy szerint az orosz elnök betegségét és rossz egészségügyi állapotát már több alkalommal is megpróbálta leplezni a nyilvánosság előtt, ám ez nem sikerült neki, ugyanis a férfi szerint

Járhatatlanná vált az M7-es autópálya

Egy autó kigyulladt, ütközés is történt, több kilométeres a kocsisor.

Ezt tedd ha megcsíp a darázs

Sokakat sokkolt a hír, hogy szerdán egy férfi belehalt a darázscsípésbe Szentendrén. Szerdán egy szentendrei piacon egy zöldséges alkalmazottját csípte nyelven egy darázs. Az 56 éves férfi életét a közeli orvosi

Veszélyben érzik Magyarország uniós tagságát, népszavazást kezdeményeznek

Az EP-képviselő szerint a kormány hozzáállása miatt nemcsak az uniós forrásoktól eshetünk el.

Nagyüzemben mentették az embereket a Balatonból

Tizenegy embert mentettek ki a vízirendőrök szombaton.

Döbbenetes felvételek Ukrajnából: karóra tűzhették az oroszok egy ukrán katona fejét

Felkavaró képeket tett közzé a luhanszki terület kormányzója.

Hiába a tankolási korlátozások, napokon belül elfogyhat az üzemanyag

A kritikus helyzet miatt további megszorítások jöhetnek a magyar kutakon.

blogmorzsák

Súlyos hátrányokkal járhat a fatüzelés

Ne várjon senki csodát még egy száz kilós, csempés vaskályhától sem a fűtőteljesítményt és a gazdaságosságot illetően.

A Visegrádi Együttműködés jelenlegi kilátásai

Mit hoz a jövő a Visegrádi Együttműködés országaira? Széthúzás vagy reményteli jövő. Béke vagy pusztító háború?

0