Bács-Kiskun megyében 12 projekt megvalósulását támogatja a Tesco
Lezárult a Tesco helyi civil szervezetek közösségi kezdeményezéseit támogató „Ön választ, mi segítünk” programja. Az áruházlánc a szervezetekre érkezett szavazatok arányában 400, 200, illetve 100 ezer forinttal támogatja a pályázókat.
A győztes projektekről a Tesco vásárlói döntöttek, akik a vásárlások után kapott zsetonnal szavazhattak a számukra legszimpatikusabb kezdeményezésre. Az áruházlánc vásárlói a Bács-Kiskun megyében megvalósuló projektekre összesen 171 046 zsetont dobtak be, a legtöbbet az Autista Gyermekekért Egyesület gyűjtötte.
A Tesco számára fontos, hogy támogassa azokat a közösségeket, ahol vásárlói és munkatársai is élnek. Ezért is hirdette meg már negyedik alkalommal „Ön választ, mi segítünk” programját, melyen kisebb helyi szervezetek nyerhetnek egyenként 400, 200, illetve 100 000 forintos támogatást közösségépítő, környezetszépítő, illetve fejlesztő, felzárkóztató projektjeik megvalósításához. A program áruházi szavazási szakaszában az áruházlánc vásárlói ezúttal összesen 168 szervezet kezdeményezésére adhatták le voksukat, ebből 12 megvalósítását tervezik Bács-Kiskun megyében. Az egy hónapos szavazási időszak alatt a vásárlók országszerte összesen közel 3 millió zsetont dobtak be, melyeknek köszönhetően a Tesco összesen 40 millió forinttal támogatja a kezdeményezések megvalósulását.
A szervezetek idén is változatos témájú, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, Bács-Kiskun megyében a legtöbb szavazatot az Autista Gyermekekért Egyesület gyűjtötte, összesen 56 817 darabot. A Tesco támogatásának, valamint a vásárlók szavazatainak köszönhetően Bács Kiskunban például több településen is a fiatalok szellemi és testi fejlődését segítő versenyeket, sporteseményeket és változatos családi programokat szervezhetnek, diákok szakmai fejlődéséhez szükséges tanüzemet fejleszthetnek, az autista gyermekek megismerkedhetnek életvitelüket segítő digitális programokkal, valamint természetvédelmi kezdeményezések is megvalósulhatnak.
Az „Ön választ, mi segítünk” programra országosan ezúttal is több száz civil szervezet pályázott, melyek közül az áruházlánc független szakmai partnere, a Magyar Adományozói Fórum által felkért szakértők választották ki a továbbjutókat, majd a vásárlók szavazták meg a nyerteseket. A Tesco vásárlói május 7. és június 4. között voksolhattak a számukra legszimpatikusabb szervezet programjára. Országosan a budapesti Arena Plaza áruházban dobták be a legtöbb zsetont, Bács-Kiskun megyében pedig a kecskeméti Izsáki úti hipermarket vásárlói támogatták legaktívabban a közösségépítő kezdeményezéseket.
„Az „Ön választ, mi segítünk” pályázat eddigi négy fordulójában országosan 338 helyi közösségépítő program megvalósulását támogattuk több mint 100 millió forinttal. Öröm látni évről évre, ahogy a Tesco által nyújtott támogatás segítségével megvalósuló kezdeményezések milyen sokféle módon segítenek a helyi közösségeknek. Szeretnénk, ha még sokáig velünk maradna az „Ön választ, mi segítünk” program, hogy még több összetartó lakóközösség, egészséges életmódot folytató család, és korszerűen berendezett óvoda és iskolaudvar megvalósulásához járulhassunk hozzá” – mondta el Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
Bővebb információ a www.tesco.hu/kozosseg weboldalon található.
Hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes!
A Tesco 206 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki friss élelmiszerrel, közel 20 000 munkatársat foglalkoztat Magyarországon, és ezernél is több helyi szállító számára nyújt üzleti lehetőséget. Az értékteremtés megjelenik társadalmi szerepvállalásában is, amiben a helyi közösségek fejlesztésére, támogatására helyezi a hangsúlyt. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület platina fokozatú támogatójaként már 139 áruházából adja át napi rendszerességgel az élelmiszerfelesleget. 2014 szeptemberétől 2018. februárig összesen több mint 4,7 milliárd forint értékben, több mint 11 500 tonnányi termékkel támogatta a rászorulókat. Élelmiszer-mentő programja 2016-ban Felelős együttműködés kategóriában elnyerte a Magyar Üzleti Felelősség Díjat. 2016-ban hagyományteremtő céllal elindított „Ön választ, mi segítünk” országos pályázata, amely során vásárlói szavazzák meg, hogy közösségükben milyen programokat támogasson a Tesco, az elindítás évében Leginnovatívabb támogatói program kategóriában a Magyar Adományozói Fórum Társadalmi Befektetések Díjának fődíjasa lett. Több éve stratégiai partnere a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, így hátrányos helyzetű családokat felkaroló, fiatalokat fejlesztő kezdeményezéseket, adománygyűjtő vagy véradó programokat is támogat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


