Baja hőse
Lassan hagyománnyá válik évente megválasztani a város hősét. Az amve.hu szervezésében olyan bajai személyt keresnek a díjra, aki csendben, feltűnés nélkül a munkáját végezve a közjóért is tesz. Idén hat jelöltre lehetett voksolni.
Hal Melinda pszichológus-közgazdász, a Bajai Szent Rókus Kórház munkatársa vehette át ezévi munkájáért a díjat. Több mint ezren szavaztak rá, köztük nagymamája is, aki a díjátadóra is elkísérte. Támogatói között ott voltak az egészségügyi és szociális ágazat dolgozói, pedagógusok és a páciensei is. Elárulta: szeretné, ha ez a díj is hozzásegítené ahhoz, hogy megvalósítsa élete nagy álmát, egy mentális egészségközpont létesítését a városban:
- Olyan közösségi teret szeretnék létesíteni, amely a munkahelyi és iskolai zaklatások áldozatai számára nyújt segítséget és támogatást, akár egészségügyi, akár pszichológiai, akár jogi területen, ugyanakkor a szórakoztatás és a mentális fejlődését lehetőségét is kínálja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


