Baján már járt a Nagyszakállú
Télapó, Mikulás, Weichnachtsmann vagy Father Christmas. Jöhet december 6-án reggel, vagy 5-én este, olykor késik, néha pedig hamarabb érkezik. Decemberben minden szerda és szombat délelőtt Baján jár. Szabó Richárd 100 csomagnyi ajándékkal készült a kisebbeknek és nagyobbaknak.
„A szeretet, az adni akarás öröme és a gyerekek őszinte mosolya ösztönzött a segítségnyújtásra. Azt gondolom, fontos, hogy már a kisebbek is érezzék, hogy jó jót tenni másokkal, fontos, hogy segítsük, támogassuk egymást. Így némi tartós élelmiszerért és egy rajzért vagy színezőért cserébe csokoládét, édességet adunk az adakozóknak. Az összegyűjtött tartós élelmiszereket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bajai Csoportjának december 15-én adjuk át és ők fogják szétosztani olyan gyermekes családok között, akiknek szüksége van a segítségre .”-nyilatkozta Szabó Richárd.
Az esemény támogatói Szabó Richárd, a hajósi Gyermek és Ifjúsági Horgász és Szabadidő Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bajai Csoportja.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


