Bajkó Edina kapta a Versünnep Fesztivál fődíját
Bajkó Edina versmondó kapta a Versünnep Fesztivál fődíját a Nemzeti Színházban megrendezett döntőn, a győztes Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep elnevezésű alkotását és 300 ezer forint jutalmat kapott - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. - Pécsi Napilap -
hirdetés
A vasárnapi döntőn 14 produkció versenyzett a különböző díjakért és elismerésekért, az elődöntők márciusban zajlottak - olvasható a közleményben, amely felidézi: a versenyzők mellett a rendezvényen fellépett Földes László Hobo előadóművész, dalszerző, Lovasi András dalszerző, énekes, Földes Eszter színművész, valamint a 2016. évi Versünnep Fesztivál diákseregszemléjének két győztese és két "szenior" versmondó, Gyulányi Eugénia és Szabó Ildikó.
A Versünnep Fesztivál zsűrijének elnöke Márta István zeneszerző, tagja Juhász Judit, az MMA szóvivője, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, valamint Ráckevei Anna és Szarvas József színművész volt.
A Versünnep Alapítvány professzionális előadók kategóriájának győztese a L'Aura Band lett, a zenekar Nemes István Péntek éjjeli álom című festményét, valamint 50 ezer forint pénzjutalmat vihetett haza. A zenekar nyerte el a közönség különdíját is - Rádóczy Gyarmathy Gábor Garabonciás című alkotását, melyet a művész és a Forrás Művészeti Intézet ajánlott fel.
A legjobb képző- és filmművészeti pályamunka nyertese Kocsis Tünde, valamint Hári Hajna és Rapkay Teréz, akik 50-50 ezer forint pénzjutalmat kaptak.
A fődíjat elnyert Bajkó Edina vehette át a Nemzeti Színház díját is, amely felkérés a jövő évad egy produkciójában való részvételre, meghívó 2 személy részére a következő évad minden nagyszínpadi premierjére, valamint 2 tiszteletjegy a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) április 19-i Az élet szép című előadására.
Szintén Bajkó Edina kapta a Magyar Fesztiválszövetség, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) különdíját és a Magyar Művészeti Akadémia díját.
Az RS9 Színház felajánlását - pódiumi est megtartásának lehetőségét - szintén Bajkó Edina, valamint Hunyadi Máté és barátai nyerték el.
Hunyadi Máté lett az egyetemi hallgató kategóriagyőztese is: 100 ezer forint pénzjutalmat, valamint 2 tiszteletjegyet kapott a MITEM április 19-i Az élet szép című előadására.
A Budapesti Operettszínház díját - a megzenésítettvers-kategória győztesének felajánlott professzionális körülmények között rögzített hangfelvétel lehetőségét - Fekete Linda nyerte el.
Az Anyanyelvápolók Szövetségének felajánlásait - 3 értékes könyvcsomagot - Ferenczi Attila, Bach Zsófia és Liszi Melinda vihette haza.
A megzenésített vers nyelvi megformálásért 100 ezer forint pénzjutalmat kapott Laczkó Vass Róbert.
Az Esztrád Színház felajánlását - az Arany János műfordítói pályázat győztes darabjának színpadi megvalósításában való fellépési lehetőséget - Fekete Linda és Bach Zsófia nyerte el.
A békéscsabai Jókai Színház felajánlását - a szarvasi vízi színpad egyik programjában való fellépési lehetőséget - Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter kapta.
A Magyar Írószövetség könyvcsomagját Illés Alexa és Básti Andrea vehette át. A Széphalom Könyvműhely valamennyi produkciónak nagy értékű könyvjutalmat ajánlott fel.
hírek innen, onnan
Görög Zitáról az elmúlt időszak egyik legszexibb fotója készült el
Görög Zitában mindig is megvolt az a plusz, amitől valaki különleges modellé válik, és egyúttal a színészi képességei is adottak.
Most mindenre képesek lehetünk, ha hallgatunk a Teliholdra.
A szeretet energiája az igaz energia – már aki keresi az igazságot. Épp ezért a szeretet nem egy érzelem, nem egy érzés, hanem egy...
Édesapját gyászolja UFO Zsolti: Maximális elismeréssel vagyok a magyar egészségügy felé
A fájdalmas időszakot némileg megkönnyítette a dolgozók odaadása.
Ez a férfi bebizonyította, hogy igenis lehet szexi egy pasi 60 felett
A férfiaknak igenis jót tesznek az eltelt évek. Amíg sok esetben a saját stílus megtalálására is hosszú éveket kell várniuk, úgy az...
Dárdai Pál fia Európa-bajnok lett a német válogatottal
A német válogatott nyerte a Magyarországon rendezett U17-es labdarúgó Európa-bajnokságot, mivel a döntőben gól nélküli döntetlent...
Nyugdíj probléma: Jár-e özvegyi nyugdíj a „nők 40” kedvezményes nyugdíj mellett?
Az ideiglenes özvegyi nyugdíj leteltét követően özvegyi nyugdíjra jogosult az, aki házastársa halálakor a reá irányadó öregségi...
Mutatjuk, hol lesz napsütés szombaton - Itt a friss előrejelzés
Friss meteorológiai előrejelzés június 3-ra, szombatra.
Újabb vádemelések történtek a zöldség- és gyümölcsimportőr bűnszervezetek ügyében
Ez alkalommal névleges cégvezetőknek és egy 30 éves férfinak bűnsegédség miatt kell felelnie.
Új pályákkal bővült a Király Sportlétesítmény
Költségvetési forrásból valósult meg az UEFA-előírásoknak is megfelelő fejlesztés.
Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál
Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és...
A németek csupán 20 százaléka elégedett a kormány munkájával
Ez a 20 százalékos elégedettségi mutató messze a legalacsonyabb 2021 decembere óta.
Sztrájk miatt fennakadások lesznek az olasz repülőtereken
A légiforgalmi irányítók és a földi kiszolgálók is sztrájkolnak Olaszországban.
Sport
SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről
A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste
Ennek ellenére a magyar hegymászó nyughelye már mindörökre a Mount Everest marad.
A Győr edzője szerint a Fradi trénere arcon köpte
Éppen ment volna gratulálni az ellenfélnek a bajnoki címhez, amikor az eset történt.
Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete a 2023-as évben harmincharmadik alkalommal kérdezte meg a férfi játékosok véleményét az elmúlt férfi bajnokság (2022/23) […] A Dzsudzsák Balázs sorsa hamarosan eldőlhet bejegyz
A rendőrök mentették meg az Európa-liga döntő bíróját a reptéren
Jose Mourinho is melegebb éghajlatra küldte az angol játékvezetőt.
DVTK: távozhat a közönségkedvenc
Eddig 271 NB I-es mérkőzésen 65 gólt szerzett Könyves Norbert, akinek a magyar válogatottban 5/1 a mutatója. Könyves 2021 nyarán […] A DVTK: távozhat a közönségkedvenc bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.
Ez az utolsó fotó az Everesten meghalt Suhajda Szilárdról
A képet készítő hegymászó nem gondolta, hogy milyen rendkívüli fotó született.
Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál
Az NB I utolsó helyén végző és búcsúzó Vasas, hivatalos oldalán közleményben számolt be a klubot érintő változásokról. Az angyalföldi […] A Drasztikus változásokról döntöttek a Vasasnál bejegyzés elősz
Ünneplés közben sírta el magát: a Sevilla sztárfocistája a meghalt kislányának ajánlotta az El-sikert - videó
A szerb játékos élete legnehezebb évét élte át, márciusban a szintén focista testvérét kellett újraéleszteni a pályán.
Drámai bejelentés: a MOL nem finanszírozza tovább a Fehérvár FC-t
A cég nem hosszabbítja meg szponzori szerződést az NB I-ből kis híján kieső klubbal.
Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklődnek iránta
2022 februárjának végén került másfél évre kölcsönbe a Ferencvárostól Szánthó Regő a DAC-hoz. A nemrég véget ért 2022/23-as évadban a […] A Távozhat a DAC-tól az FTC játékosa, három országból érdeklőd
Lezárult egy korszak Fehérváron: a Mol 13 év után kiszáll a futballcsapat mögül
Az olajtársaság pénteken közleményben jelentette be, hogy útjaik elválnak.
Bulvár
SMS-ben üzent a hegymászó a felesé-gének, hogy nem fog tudni lejönni a hegyről
A szokásosnál is halálosabb szezont zártak a Mount Everesten.
Bement a szervizbe, hogy nincs pótke-reke, aztán kimentek a kocsijához, és elkészült ez a videó
Valamit nem vett észre.
Orbán Viktor: Kinyílik a bicska az ember zsebében, elment az eszük!
Szerinte Magyarországnak ki kell állnia magáért.
Ezek a megtakarítások menekülhetnek meg az új 13 százalékos adótól
Mivel az szja-törvény szerint nem minősül kamatjövedelemnek a legalább 10 évig tartott nyugdíjcélú megtakarítások hozama, nem csak a 15 százalékos kamatadó, hanem a szerda éjjel rendeletben bevezetett 13 százalék
"Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas ember vagy" - össztűz zúdult Dollyra, lemondta koncertjét
Törölte Facebook-oldalát.
Nem hiszed el, melyik csirkehús ára kezdett el csökkenni
A tojás ára sem emelkedik meredeken, sőt, valahol már csökkenni kezdett.
Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár
A viharos időjárás, a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső, jégeső miatt pótlóbusz jár Budapesten az 59-es villamos teljes vonalán, a 60-as villamos egy szakaszán, a 17-es és a 61-es villamos pedig módosított
Senki sem tudta a legendás színésznőről, hogy a saját neméhez is vonzódik: leszbikus kapcsolatait hét pecsétes...
Claudette Colbert egyike volt az elmúlt száz év száz legnagyobb hollywoodi filmsztárjainak. A díva nézők millióit hódította meg a vásznon, szépségéért pedig bolondultak a férfiak, ám romantikus viszonyait illető
Orbánon röhög a világ: brutálisat égett, amikor kezet akart csókolni a moldáv elnöknek – videó
Nem jött össze Orbánnak a kézcsók, amikor Maia Sandut, Moldova miniszterelnökét próbálta kedvenc szokásával üdvözölni – szúrta ki a 444.hu egy Twitteren megosztott videóban. Orbán Viktor csütörtökön az Euró
Megbotlott és összesett Joe Biden
A hivatala által kiadott közlemény szerint jól van.
Nagy Ervin: Párizsban már égne az egész város
Levegőt! címmel szervezett országos tüntetést a státusztörvény ellen két mozgalom – a noÁr és a Tanítanék – csütörtök este Budapesten, valamint 15 vidéki városban. Arra voltunk kíváncsiak, mit gondolnak a t
Melyik mai magyar várost nevezték Savariának? 8 kérdés az ókori Pannóniáról
Teszteld, mennyit tudsz Pannónia provinciáról!
blogmorzsák
Rózsakertek Budapesten
Gyönyörű, illatos, mutatós, titokzatos virág a rózsa. Milliók kedvence. A főváros kertjeiben, parkjaiban is pompáznak - de pontosan hol?
Nézd meg a csomagolást! Te felismered a jelöléseket?
Kíváncsi vagy, hogyan csökkentheted ökológiai lábnyomod a bevásárlás során?
Tom Cruise nélkül folytatódhat a Mission: Impossible
A jelek arra mutatnak, hogy a Mission: Impossible hasonló pályára kerülhet, mint a Halálos iramban-széria
Mit nézz meg a mozikban júniusban? - Mozipremierek
Megmutatjuk Neked, milyen filmek várnak júniusban a mozikban.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje