Balatonon teljesít szolgálatot idén nyáron is a Baja járőrhajó
A Baja a nyári hónapokban Balatonakarattyán állomásozik, és szükség esetén segítséget nyújt személyek, technikai eszközök mentésében.
Közel fél éven át teljesít szolgálatot az AN-2 típusú, Baja nevű tűzszerész járőrhajó a Balatonon.
Május 7-én tették vízre az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred járőrhajóját a balatonfűzfői kikötőben.
Kizárólag a HAJOZAS.HU szerkesztősége kapott meghívást a mai napra (2018.június 5.) a Magyar Honvédség Balatonakarattyai Rekreációs Központjába.
Dr. Daruka Norbert százados, az alakulat Hadihajós Alosztályának parancsnoka nyilatkozott a HAJOZAS.HU oldalnak:
A májusi vízretétel után egy minimális próbaüzemet végeztünk a hajóval, majd két héttel ezelőtt felállításra került az a szolgálat amely egész nyáron / strandszezonban szolgálatot teljesít a Balatonon. A hajón szolgálatot teljesítő személyzet heti váltással van jelen. Időjárástól függően a hajó október közepéig tartózkodik Balatonakarattyán.
A hajón folyamatosan két fő teljesít szolgálatot, immáron hatodik éve lát el szolgálati feladatokat a Baja járörhajó.
Főbb feladatok:
Különböző kiképzések végrehajtása, amelyet máshol nem tudnak elvégezni. Folyóvízen pl. nem lehet gyakorolni a laterális kitűzéseket, irányhajózásokat amelyre a Balaton ideális.
Idén is segítik a Katasztrófavédelembe bevont alakulatokat amikor igény van rá, ide tartozik a Vízirendészet, a Polgári Védelem, a Katasztrófavédelem
Nagyobb rendezvényeken biztosítja a hajó a technikai eszközök és az emberi életek biztonságát
Amennyiben fürdőzök vagy túristák találnak bármilyen tárgyat a vízben vagy a parton amiről azt hiszik, hogy tűzszerészeti szempontból jelentős lehet, akkor a Budapestről érkező kollégákat szállítja a hajó a területre, és az ő munkjájukat segíti a hajó és a személyzete.
Minden évben van egy szezonnyitó és egy szezonzáró esemény, amellyel kapcsolatosan Hanzelik Tamás őrmester elektroaknász kérdésünkre elmondta:
A most hétvégén megrendezésre kerülő nyitó rendezvény miatt a szentesi búvárok jelenleg is pásztázzák a Balaton medrét, és amit találnak nagyobb tárgyat, fémhulladékot a hajó segítségével kidaruzzuk és szállítják ki a partra. Erre azért van szükség mert a hétvégi eseményen egy katonai helikopterből ejtőernyősök fognak a Balatonba ugrani, ahol nagyon fontos, hogy semmilyen akadály vagy tárgy ne legyen a landolási területen a vízben, hiszen az életveszélyes lenne.
Forrás: hajozas.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


