Balkáni kalandozásba kezdtek a bajai dróthuszárok
Nagy útra, tavaszi hadjáratra indult a Drótszamár Huszárezred. A kerékpáros társaság péntek reggel a Türr-emlékműtől startolt, a cél: a Korinthoszi-csatorna.
A Peloponnészoszi-félszigetet átvágó csatorna Türr István egyik fő műve. Előtte kívánnak tisztelegni a teljesítményükkel a drótszamaraglók, akik családi, baráti körből vághattak neki az útnak. A terv szerint Király Ákos, Gödri Roland, Kovács Tamás és Kovács Gábor május 2-án, mintegy 1500 kilométeres kerékpározás után érkezik meg Garibaldi tábornokának emlékművéhez. Zsigó Róbert parlamenti képviselő kezdeményezte, hogy 2018 Türr István-emlékév legyen.
– Május 3-án lesz halálának 110. évfordulója, a róla elnevezett emlékmű 80 éve áll itt, a Sugovica és Duna torkolatánál, a Korinthoszi-csatornát pedig 125 éve adták át. Mikor máskor tarthatnánk emlékévet, mint ilyenkor? – fogalmazott a hivatalos rajt előtti koszorúzáson a politikus. Egyúttal felidézte, hogy 2009-ben ott volt a csatornánál annak az emlékműnek az avatásán, ahová most a biciklisek indulnak. Óriási élmény volt számára megtapasztalni, hogy mennyire tisztelik Türr Istvánt Görögországban. Mint mondta: a csapat ezzel az úttal felhívja a figyelmet Bajára, Türr István életútjára és a magyarok teljesítményélre, amire méltán lehetünk büszkék.
Diákok, hozzátartozók, gyerekek és barátok búcsúztatták a csapat tagjait. Kovács Gábor felszerelése a start előtt egy pólóval is gyarapodott, diákjainak ajándékát magára öltve pattanhatott nyeregbe. Kisebb kísérő csapat is útnak indult az emlékműtől, az új bácsszentgyörgyi határátkelő felé vették az irányt. A balkáni kalandról a Drótszamár Huszárezred és a BeerBQ fesztivál hivatalos facebook oldala folyamatosan be fog számolni a következő napokban.
forrás: baon.hu

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


