Ezt olvasta már?


Befejeződött az országos rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken

Befejeződött az országos, rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken; 18 nap alatt 324 horgászvízbe 1177 tonna pontyot helyeztek ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezésében - közölte a szövetség elnöke Tiszafüreden a Tisza-tónál, a telepítés utolsó helyszínén.

Szűcs Lajos elmondta: a kormány döntése alapján az elmúlt hetekben a magyar haltermelők megsegítése, munkahelyeik megtartása érdekében korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutottak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. Hozzátette: a döntés a közvetlenül érintett mintegy 1500 halászati és 2500 halgazdálkodási munkahely megtartását segítette.

A telepítés a koronavírus világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítése mellett hatékonyan szolgálja a dinamikusan bővülő szabadidős sporthorgászat, a horgász versenysport, valamint a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését is. Hozzátette: az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére, az Agrárkamara támogatásával a koronavírus-járvány okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást határozott el a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készletekből. A felvásárlás tervezett támogatási keretösszege bruttó 800 millió forint.

Szentpéteri Sándor helyettes államtitkár elmondta: Magyarország halgazdálkodási vízfelületinek halállománya természeti kincs, erőforrás, mindenkinek az a feladata, hogy ezzel fenntartható módon gazdálkodjon. Már több mint 600 ezerre nőtt a horgászok száma, a Tisza-tavon több százezer horgász fordul meg. Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta: az akció az egész közép-európai piacon emeli a hal árát, az export indulásával a magyar haltermékek, elsősorban az élő hal, magasabb áron kerülnek piacra, mint ezt megelőzően. Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője szólt arról, hogy a keddi záró telepítéssel is érintett Tisza-tó területére soha nem látott mennyiségű, összesen 960 mázsa, már fogható méretű hal érkezett.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Örülhetnek Kijevben: hatalmas támogatást kap egy európai országtól

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri...

Elhagyhatja az EU-t az egyik legerősebb NATO-tagállam? – Elfajult a vita, több tíz milliárd euró sorsa forog kockán

Karol Nawrocki, az ellenzéki PiS által támogatott lengyel államfő – ígéretéhez híven – egymás után megy szembe a Donald Tusk...

A ferencvárosiak legjobbjai ma a drukkerek

56. perc: körülbelül ezer ferencvárosi szurkoló utazott el Bragába, a drukkerek szünet nélkül buzdítják csapatukat, a negyedik portugál...

Most már nagy a baj, néggyel vezet a Braga

 53. perc: Zalazar gurított középre, Horta pedig 16 méterről védhetetlen gólt lőtt (4-0).

Először rúgott szögletet az FTC

51. perc: Abu Fani beívelése után Joseph fejelte középre a labdát a hosszú saroktól, de a hazai védők tisztáztak.

Niakaté fejelt mellé

49. perc: portugál  szöglet után Niakaté fejelte 8 méterről a ferencvárosi kapu mellé a labdát.

Tucatnyi előadást töröltek a Magyar Péter-film miatt a Cinema Cityben, akkora az érdeklődés iránta

A Cinema City budapesti mozijaiban a Tavaszi szél – az ébredés iránti óriási kereslet miatt módosították a műsort. A Filmforgalmazók...

Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten

A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A...

Napokon belül Budapestre érkezhet J. D. Vance amerikai alelnök

A Reuters hírügynökség szerint a napokban Magyarországra látogathat J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke. Az utazás részletei...

Elképesztő szerencséjének köszönheti az új iráni vezető, hogy túlélte a rakétacsapást

Az új legfelsőbb vezető azért élhette túl az amerikai-izraeli légicsapást, ami az apjával is végzett, mert percekkel korábban kiment...

Kétmilliárd forint, 500 munkahely – Szijjártó Péter megint jó híreket közölt

Kapacitásbővítést hajt végre egy német vállalat.

Lezárult a regisztráció: közel félmillió külhoni magyar szavazhat, az is kiderült, melyik országból jöhet a legtöbb voks

Lezárult a határon túli magyarok regisztrációja a 2026-os országgyűlési választásokra. A friss adatokból már most jól látszik, mely...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

0
0

Bulvár

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok

Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

0