Ezt olvasta már?


Bekamuzta a rendőröknek, hogy ellopták a telefonját a pécsi vásárban

Úgy próbálta megoldani anyagi gondjait egy 22 éves srác, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon. Erőfeszítéseit mérsékelt siker koronázta.

Úgy próbálta megoldani anyagi gondjait egy 22 éves srác, hogy a kecske is jóllakjon, de a káposzta is megmaradjon. Erőfeszítéseit mérsékelt siker koronázta.

 

 

Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki a Pécsi Vásárban eladott mobiltelefonját a hatóság félrevezetésével akarta visszaszerezni - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság december 25-én.

 

Mint írták, hatóság félrevezetése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoztak egy debreceni férfi ellen, aki még idén július 31-én tett feljelentést a rendőrségen azzal, hogy mobiltelefonját két nappal korábban a Pécsi Vásártéren valaki ellopta.

 

Az eljárás során kiderült, hogy a 22 éves férfi saját maga adta el a készülékét, azért hogy pénzhez jusson. Az eladott telefont úgy próbálta meg visszaszerezni, hogy feljelentésében azt állította, a készüléket egy ismeretlen személy a vásárban ellopta tőle, majd azt az interneten hirdette eladásra. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését elismerte.

 

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

pecsistop.hu/police.hu







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Amikor ilyen a légzés, az a haldoklás jele – az agonális légzés, amit sokan félreértenek

Amikor valaki „lélegzik”, mégis haldoklik – mi is az az agonális légzés?

Okosodnak, szépülnek a legnagyobb Renault-k

2026-ra három típusát is finoman átdolgozza a Renault. Az Austral, az Espace és a Rafale új technológiákat és friss színeket kapnak.

Így változna meg az életed csillagjegyed szerint, ha ezt az egy szokásodat elengednéd

Van valami igazán felszabadító abban, amikor elengedünk egy szokást, ami már nem szolgál minket. Nézzük meg, hogyan változhatna meg az...

Váratlan fordulat a zárásnál: a csúcspapírok kilőttek, de egy jól ismert hazai gigacég befektetői pórul jártak

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.

A Kutyapárt 172 millió forinttal kevesebb kampánypénzt kaphat

Csak 79 jelöltjük indul az áprilisi választáson.

Több mint 50 év után újra emberek indulnak a Hold közelébe – kockázatos, mégis kulcsfontosságú küldetés jön

Április 1-jén startolhat az Artemis–2: a NASA megerősítette, hogy a technikai akadályok elhárultak, és a négytagú legénység készen...

Lovagkeresztet kapott Rákay Philip asztrológus felesége – A cége korábban 13,8 millió forintért adott tanácsokat a Fidesz-frakciónak

Wieber Orsolya okleveles asztrológus a Pesti Vigadóban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitüntetés a cégének korábbi,...

Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt

Az ukrán pénzszállítók elleni rajtütés napján tartott nagy bulit egy Somogy megyei farmon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és...

Kiderült a titokÍ: Diana nem Vilmost tartotta a királyi trónra alkalmasnak

Meglepő leleplezések a néhai Diana hercegnő belső köréből új megvilágításba helyezik Vilmos és Harry herceg gyermekkorát. Richard Kay...

Megnézik a biztonsági kamerát a ház új tulajdonosai és rájönnek, hogy nincsenek egyedül

Miután megvásároltak egy felújításra szoruló házat, a felszerelt biztonsági kamerák folyamatosan figyelmeztették az új tulajdonosokat,...

Orbán Viktor véletlenül beismerte, nem lehet tartani a korábbi ígéretét a béremelésről

A jelek szerint Orbán Viktor nem tudja, mit ígér és mond a nemzetgazdasági minisztere, vagy ha igen, akkor nemes egyszerűséggel egyik...

Női kosárlabda: 28 év után világbajnoki résztvevő a magyar csapat!

Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese a törökországi selejtezőtorna záró fordulójában 89-74-re felülmúlta a vendéglátó...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0