Bővítette termelési kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft.
Több mint nyolcszázmillió forintból termelő berendezésekkel, informatikai eszközökkel és szoftverekkel bővítette kapacitását a Kecskeméti Konzerv Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.
Kovács János elmondta: a mintegy 825 millió forint összköltségű beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 412 millió forint támogatásból és saját forrásból valósították meg. Ismertette, az elmúlt két évben a fejlesztés keretében beszerzett új termelő berendezések a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozását korszerűsítették, az informatikai eszközök a munkatársak napi munkáját könnyítik meg, míg a bevezetett vállalatirányítási rendszer átláthatóbbá és egyszerűbbé tette a termelési, logisztikai és pénzügyi folyamatokat. Kiemelte, hogy a szállítóik magyar cégek, a projekt így kétszeresen szolgálta a magyar gazdaság érdekeit. A döntően magyar tulajdonú konzervgyárat mai formájában 2005-ben hozták létre. Mintegy 50 mezőgazdasági partnerük évente 6-7 ezer tonna zöldborsót és 80-85 ezer tonna csemegekukoricát termel meg a Kecskeméti Konzerv Kft. által megadott és ellenőrzött vetésterv alapján, valamint a konzervgyár által biztosított GMO-mentes vetőmaggal.
Az ügyvezető szerint a vállalkozás a csemegekukorica és a zöldborsó feldolgozásában mára Európa és Magyarország piacvezető gyártói közé tartozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a jelenleg 320 főt foglalkoztató Kecskeméti Konzerv Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 14,7 milliárd forint, míg az előző üzleti évben mintegy 14,1 milliárd forint volt. A társaság árbevételének több mint 90 százaléka származik exportértékesítésből. Termékeit jellemzően az Európai Unió országaiba, azon belül Németország, Olaszország, Ausztria, a visegrádi országok és Svédország piacain értékesíti a cég. Az unión kívül Izrael, Japán és Törökország a kiemelt célország.
Az évente mintegy 140 millió doboz konzervet értékesítő vállalat adózott eredménye 2019-ben közel 864 millió, 2018-ban mintegy 513 millió forint volt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


