Ezt olvasta már?


Brit tudósok kapták a 2020. évi Millennium Technológiai Díjat

A Cambridge-i Egyetem két professzorának, Shankar Balasubramaniannak és David Klenermannak ítélték oda a 2020. évi Millennium Technológia Díjat a DNS-szekvenálás egy forradalmi technikájának kifejlesztéséért.

A világ egyig legrangosabb tudományos technológiai díját, amelyet a technológiai Nobel-díjaként is emlegetnek, a Finn Műszaki Egyetem ítéli oda 2004 óta kétévente. Az egymillió euróval járó díjjal a tudománynak és az innovációnak a társadalomra gyakorolt hatását ismerik el.

Ez az első alkalom, hogy a díjat ugyanazért az innovációért két ember kapja, ami az együttműködés jelentőségét is méltatja - olvasható a Cambridge-i Egyetem honlapján.

A 2020- évi díjazottak bejelentését tavaly elhalasztották a koronavírus-járvány miatt.

Az indiai születésű Balasubramanian és Klenerman közösen fejlesztette ki a következő generációs DNS-szekvenálást, a Solexa-Illuminát, amely párhozamosan sok mintát képes szekvenálni, a technológia gazdagította az életfolyamatok alapvető megértését, a biotudományokat a "nagy tudományok" szintjére emelte a gyors, pontos, alacsony költségű és nagyméretű genom-szkevenálással.

Ők alapították meg a Solexa vállalatot, amely a technológiát elérhetővé tette az egész világ számára.

A genomszekvenálás általuk kifejlesztett új technológiája előidézte változás egyik mutatója az, hogy miközben az emberi genom 2000-ben bejelentett első szekvenálása 10 évig tartott és több milliárd dollárba került, ma az emberi genomot egyetlen nap alatt ezer dollár költséggel lehet szekvenálni. Több mint egymillió emberi genomot szekvenálnak évente az általuk közösen kifejlesztett technológiával, ami azt jelenti, hogy jobban és gyorsabban megérthetővé válnak a betegségek.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Új korszak kezdődhet a skót whisky történetében, Indiában még luxus ez az ital

A skót whiskyipar vezetői lélegzetvisszafojtva figyelik a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat. A legfrissebb hírek szerint ugyanis...

Több mint 3000 légicsapást hajtottak végre Irán ellen

Az iráni tengerészszakszervezet szerint legalább 44 civil halt meg a kikötőket és hajókat ért támadásokban, miközben több ezer csapást...

Lépett a világ legnagyobb hajózási cége: váratlan trükkel hozzák el az olajat a Hormuzi-szorost kikerülve

A világ legnagyobb konténerszállító társasága, az MSC új, kombinált tengeri-szárazföldi szolgáltatást indít Európa és a...

Vitézy Dávid: milliárdok veszhetnek el összeomló vasúti tenderek miatt

A leendő közlekedési miniszter szerint kár 280 milliárd forint uniós forrásvesztés is lehet a következménye annak, hogy több...

Tömegesen lepi el az internetet a mesterséges szemét: sokan rettegnek, mit hoz a jövő – küszöbön az AI-disztópia?

Az elmúlt években a generatív mesterséges intelligencia (MI) berobbanása volt az a téma, ami a legtöbb vitát szította a tudományos...

Pörgős játék jött az LG tévékre

Megérkezett az NBA Bounce az LG tévékre és okosmonitorokra. A játék pörgős, arcade stílusú kosárlabdaélményt kínál a nagyképernyőn.

Reagált a német védelmi miniszter az amerikai csapatok kivonására

Boris Pistoriust nem lepte meg Donald Trump döntése a csapatkivonásokról.

Tarjányi Péter a vagyonkimentésről: A NER-lovagok nem szaladgálnak bőröndökkel a határon

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a NER-vagyonok visszaszerzése egy hosszú és bonyolult jogi folyamat lesz. Úgy látja, a...

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben...

Súlyosan bántalmazták a 24.hu főszerkesztőjét, fényes nappal támadták meg

Világosban történt az eset a XIII. kerületben, Pető Péter többszörös arccsonttörést szenvedett. 

A fagy és az aszály dacára érkeznek a molyok és a gombák

Időszerű közterületi teendőket foglal Zsigó György a legújabb növényvédelmi felhívásában. A levéltetvek, a molyok és a gombás...

Retus és filterek nélkül mutatta meg magát bikiniben a 68 éves Sharon Stone, imádjuk bátorságáért

Bikinis fotóval lepte meg követeit az Instagramon Sharon Stone. A 68 éves színésznőt a medence mellett fotózták: a feltöltött képhez nem...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

0