Ezt olvasta már?

0

Csányi: Rossi akkor is marad, ha nem jutunk ki az Európa-bajnokságra

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke kijelentette: Marco Rossi akkor is a válogatott szövetségi kapitánya marad, ha a csapatnak nem sikerül kijutnia a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra.


hirdetés

"Talán nem a legjobb vezetői magatartás, hogy egy ilyen döntő meccs előtt mondom, de én akkor is számítok Marco Rossi munkájára, és azt gondolom, hogy az elnökség is osztja a véleményemet, ha most nem jutnánk ki az Európa-bajnokságra" - nyilatkozott a közmédiának az MLSZ elnöke.

Hozzátette, jó kapitánynak tartja az 55 éves olasz szakembert, aki szerinte "beleugrott a mélyvízbe", mert minden előkészület és barátságos mérkőzés nélkül kellett elkezdenie a válogatottal a Nemzetek Ligája-sorozatot.

"Én azt gondolom, hogy úgy járunk jól, ha megtartunk egy olyan embert, aki tudja motiválni a játékosokat és elfogadják a szurkolók" - jelentette ki Csányi Sándor. Kiemelte: Rossi "érti a szakmáját, ezt bizonyította már a magyarországi és a szlovák bajnokságban is."

"Azt gondolom, hogy egy szövetségi kapitánynak hosszú távon kell tudni építkezni" - mondta az MLSZ elnöke, akivel az M4 Sport készített hosszabb interjút, ezt vasárnap 16 órakor, a Sport7 című műsorban láthatják a nézők.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

TEK-es akció a III. kerületben - rengeteg mentő-, tűzoltó- és rendőrautó érkezett

Lezárták a fővárosi III. kerületi Bécsi utat rendőrségi intézkedés miatt. Rengeteg mentő-, tűzoltó- és rendőrautó árasztotta el...

Időközi országgyűlési választás: megvan a közös ellenzéki jelölt Dunaújvárosban

Kálló Gergely (Jobbik) lesz az ellenzék közös jelöltje a február 16-ai dunaújvárosi időközi országgyűlési választáson - jelentette...

Betört a Tesla törhetetlen üvege a bemutatón

Elon Musk igyekezett poénnal elütni az óriási bakit, de ettől még ugyanolyan kínos volt a helyzet.

Lélegzetelállítóak a világ legnagyobb akció- és kalandfotó pályázatának győztes művei

A fotóverseny 11 kategóriájának legjobb fotóitól elfelejtesz pislogni.

Kikutatták, mikor a legboldogabbak a házas férfiak

A Bath-i Egyetem kutatásából kiderült, hogy a házas férfiakra nagy nyomást gyakorol a társadalom, és kifejezetten anyagi okai vannak a...

Várhelyi: fel kell gyorsítani a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozási folyamatait

Csatlakozási tárgyalásokat sürget Albániával és Észak-Macedóniával.

Óriási hír érkezett az SMA-s Levikéről, édesanyja számolt be róla

Péntek délelőtt Levente anyukája összefoglalta az elmúlt pár nap történéseit: javultak a kisfiú véreredményei, tökéletesek az...

Apa és fia együtt árulták a kábítószert Budapest két különböző pontján - 20 millió forintnyi drogot találtak náluk

Apát és fiát fogták el a budapesti rendőrök, akik a gyanú szerint kábítószert adtak el több embernek; a nyomozók 19,5 millió értékű...

0

Sport

Posztoltak egy képet, ami ezután jött azt nem gondolta senki

Nem akárki és nem akármit írt a kép alá.

Így búcsúzik Budapest elhunyt díszpolgárától Karácsony Gergely

Karácsony Gergely a Fővárosi Polgármesteri Hivatal közleményében jelentette be a hírt: az önkormányzat saját halottjának tekinti a korábbi sikeres úszót és olimpiai bajnok vízilabdázót, Dömötör Zoltánt.

Váratlan döntést hozhat meg az olimpia előtt Milák Kristóf

Japánban készül a nyári játékokra a 19 éves világbajnok és világcsúcstartó úszó.

Eltörte a lábát a konditeremben a Real Madrid játékosa

Egy súlyzót ejtett rá, biztos, hogy egy ideig nem léphet pályára.

Zaklatási botrány: Kenderesi Tamás most elmondja, mi is történt valójában a lánnyal

Kenderesi Tamás megszólalt zaklatási botrányával kapcsolatban.

Remekül alakult a sorsolás, a Puskás Arénában juthatunk ki az Eb-re

Bulgáriában játssza az elődöntőt Magyarország, aztán egy magyar-román döntő is jöhet Budapesten.

Aubrey tényleg démoni lett a jógától

De inkább nőies, mint vallásos értelemben.

Dögölj meg! - üvöltötte játékosa arcába a kézilabdaedző - videó

A BL-ben szereplő zágrábi csapat trénere teljesen kivetkőzött önmagából egy időkérés során.

A tökéletes válasz? - Ez hiányzik a magyar futballból

A Pál utcai fiúk Brazíliában kötelező olvasmány.

Meglepő fordulatot hozott az úszósport eddigi legnagyobb doppingbotránya

Egyre több a bizonytalanság a Szun Jangot körülvevő doppingügyben. Korábban úgy volt a kínaiak első olimpiai bajnok úszóját akár örökre is eltilthatják, de most újabb koronatanú bukkant fel, aki mindent megváltoztathat.

Griezmann: Nem tudok cselezni

A Puma egyik eseményén mondta ezt a Barcelona 120 millió eurós támadója.

Gareth Bale-nek mennie kell Madridból

Legalábbis a spanyol sajtó szerint.

0

Bulvár

Észrevett egy repedést a plafonon az albérlő: nem gondolta, hogy ez lesz belőle

Vannak olyan helyzetek az albérletben, amikor valóban nehéz eldönteni, hogy kinek a felelőssége lenne megoldani a problémát. Az alábbiak nem ilyenek.

Újra előkerült a videó, ahol az ukrán elnök nem a kezével, nem a lábával és nem is a fejével zongorázik

Komoly szópárbaj alakult ki Volodimir Zenelszkij ukrán államfő és Julija Timosenko egykori kormányfő között, s az utolsó fordulóban a most ellenzékben lévő Timosenko arra emlékeztette az ország polgárait, hogy volt idő amikor a humoristából lett államfő még azzal próbálta növelni ismertségét, hogy a péniszével szólaltatott meg egy zongorát. Vagy legalább is úgy tett, mintha.

Hadházy megint talált egy furcsa törvénymódosítást

Benyújtotta Semjén Zsolt a közbeszerzési törvény módosítását, Hadházy Ákos szerint így majd nem lehet feltérképezni a "tolvaj hálózatokat".

Reagált Gyurcsány a Bödőcs-paródiára

Bödőcs Tibor humorista legújabb videójában Gyurcsány Ferencet parodizálja. A DK elnöke nem is várt sokáig, válaszolt is a humoristának.

Újabb durva részletek Vitray házasságáról

Múlt héten jelent meg a hír, hogy a 71 éves színésznő és a 87 éves Vitray Tamás közösen döntött úgy, hogy felbontják a házasságukat. A televíziós és felesége állítólag már korábban is többször szakítottak, de most úgy néz ki, ez a döntés immár végleges.

Így reagál ByeAlex Dallos Bogi és Puskás Peti kapcsolatára

Az X-Faktor friss szerelmespárja tegnap felrobbantotta a netet, a gratulációk pedig azóta is érkeznek

Elképesztő nyomorban él a magyar színészlegenda

Az egykor szebb időket is megélt színésszel a Story magazin készített interjút rákoscsabai otthonában, amit most el is veszíthet az idős színész és családja, amennyiben nem tudják a törlesztőrészeteket fizetni.

A gyönyörű magyar sportolónő agyvérzést kapott - Várandóssága alatt érte a baj

Egy évvel agyvérzése után tér vissza a pályára Szabó Barbara.

Dallos Bogi és Puskás Peti szerelmes fotója - Bejelentették, hogy együtt vannak

Dallos Bogi és Puskás Peti felvállalták szerelmüket.

Videó: Beszakadt az út a teherautó alatt, el is nyelte a következő kocsit

Ezt a balesetet is csak a videó miatt lehet elhinni.

Így robbanhatott ki a Gothár-ügy

Kerényi Miklós Gábor botránya után összehívtak egy színészi fórumot, ott bukhatott ki a Gothár-ügy.

blogmorzsák

Szörp teszt: melyik a legfinomabb narancsszörp?

A vakteszten vajon melyik nyer: a drágább vagy az olcsóbb?

55 éve adták át az új Erzsébet hidat

A külföldi szakértők a világ „legmonumen­tálisabb és legszebb lánchídjának” tartották.

Igazságos-e, ha egy transznemű cisz­neműekkel áll ki egy sporteseményen?

Adalék a South Park által kirobbantott vitához.

45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

Egyre többen vannak a senior atlétanők, az élet nem áll meg 40-nél.

Itt az új magyar thrillersorozat, a Mellékhatás előzetese

Egészen hosszú ízelítőt kaptunk a béranyaságról szóló heti szériához.

A „Nélküled” című dal nem tömény giccs

Az ismerős Arcok dalszövege nem az igazságot mondja ki, de nem is hazudik.

Szemétből épült öko házak

Tetőcserép pelenkából, vízelvezető járdaburkolat sörösüvegből és deszka újságpapírból. Újrahasznosítás az építőiparban.

Itt egy új U2-dal

Nem tudjuk lemez is jön-e hozzá.

Mindenért fizetett, pedig semmit sem vett igénybe

Minden volt: repjegy, csomag, parkolás. Végül csak utazás nem.

Így maxold ki Lisszabont!

Mit együnk, mit nézzünk meg, hol lazítsunk és úgy általában, miért is olyan nagyon menő Lisszabon?

A gyermekek kezében a hatalom

Egy színdarab, ami a hatalomról, bántalmazásról szól. Ráadásul gyerekek játszák, meglepő őszinteséggel és bátrosággal.

Beer Miklós püspökből elszánt vlogger lett

Már kilenc videót posztolt, legutóbb a jólét szabadságáról üzent a tehetős embereknek.

0