Ezt olvasta már?


Csökkent a Duna House jutalékbevétele a második negyedévben

A franchise ingatlanközvetítésben a Duna House hálózata 3,17 milliárd forint jutalékot ért el az idei második negyedévben, ami 21,9 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

A saját tulajdonú irodák jutalékbevétele 379 millió forintot tett ki, éves összevetésben a visszaesés 31,9 százalék - közölte az ingatlanközvetítő társaság a második negyedévről rendelkezésre álló előzetes mérőszámokat ismertető jelentésében.

Az előző negyedévihez képest ugyanakkor a második negyedévben már 18,8 százalékkal nőtt a franchise ingatlanközvetítésben generált jutalék.

Magyarországon 28,3 százalékkal csökkentek a jutalékvolumenek a tavalyi második negyedévhez képest, elsősorban a megemelkedett hitelkamatok és a vásárlóerő csökkenése miatt, az idei első negyedévhez képest viszont már 17,9 százalékos volt a növekedés.

A tájékoztatásban kiemelték, hogy a Lengyelországban az elért 947 millió forint jutalékvolumennel történetének harmadik legerősebb negyedévét zárta a csoport, a növekedés éves szinten 3,5 százalék, negyedéves összevetésben 25,3 százalék volt.

A saját tulajdonú irodák második negyedévi jutalékbevétele Magyarországon 42,4 százalékkal csökkent éves összevetésben, az első negyedévihez képest viszont 3,2 százalékos volt a növekedés.

A lengyel saját irodák negyedéves jutalékbevétele 4,3 százalékkal nőtt éves összevetésben, negyedéves összevetésben pedig 16,9 százalékkal.

A cseh saját iroda negyedéves jutalékbevétele 67,0 százalékkal esett éves szinten és 50,6 százalékkal az előző negyedévhez képest.

A második negyedév alatt a csoport által közvetített hitelvolumen 166 milliárd forintot tett ki, ez 32,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban, de 14,4 százalékkal meghaladta az első negyedév adatait - közölték.

A Duna House Holding Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei 558 forinton zártak hétfőn, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyam 760, a legalacsonyabb 395 forint volt.

 

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Nagy Márton fizetését is lekörözik az álláshalmozó beosztottjai

Nagy Mártonnak, a kormány legjobban kereső miniszterének havi bruttó 6,36 millió forint a fizetése, ám az NGM államtitkárai, akik az...

Zsiday Viktor: ebből komoly mélyreülés lehet

Ebből akár komoly válság is lehet a szakértő szerint, hosszan elnyúló hatásokkal.

A magyar vidékre koncentrál az idei Gourmet Fesztivál

Új időpontban és új témával érkezik az MBH Bank Gourmet Fesztivál: május vége helyett június 4-7. között kóstolhatjuk végig a hazai...

Jön a kötelező rendszámcsere, több tízezer autóst érint

Közeleg a rendszámcsere határideje, intézkedniük kell az érintetteknek.

A pszichológia szerint azok az emberek, akik mindig mindent eltűrnek a békéért, valójában önfeladásban élnek

Van, aki nem azért „békés”, mert könnyű vele, hanem mert mindent elnyel, csak nehogy feszültség legyen. Rövid távon ez működőképes...

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható...

Brutális terjeszkedést jelentett be a Lidl: itt nyitnak több mint 40 boltot, akár 1000 embernek is munkát adhat a diszkontlánc

Az új üzletek nemcsak a nagyvárosokban, hanem az agglomerációs övezetekben és a kisebb településeken is megjelennek majd.

Fokozott rendőri ellenőrzés jön Budapest teljes területén

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére, olvasható a hatóság honlapján.

Brüsszel rohamtempóban írja át a drága szabályt, fellélegezhetnek a bajba jutott vállalatok

Az Európai Bizottság gyors beavatkozással csökkentené a szén-dioxid-kvóták árát, hogy enyhítse az ipar növekvő versenyhátrányát. A...

Bereczki Zoltán és Bata Éva válása: a színész először szólalt meg az időszakról

Bereczki Zoltán egy interjúban kapott kérdést a válással kapcsolatban. Így felelt rá.

0

Sport

Szoboszlai egy primadonna, ne oktassa ki a szurkolókat. – felháborodott a liverpooli portál

Ahogyan azt borítékolni lehetett, Liverpoolban sokaknak nem teszett Szoboszlai Dominik kifakadása.

Szoboszlait az egekig dicsérték, majd kemény kritikát kapott Liverpoolból

Szoboszlai Dominik szabadrúgásgólja ezúttal sem ért győzelmet a csapatának.

Visszavonult párizsi olimpikonunk a rangos nemzetközi verseny előtt

A többi magyar élversenyző elindul a viadalon.

Ilyen brutális büntetést eddig még senki nem kapott a Premier League történetében.

A Chelsea-nek 10,75 millió fontot kell fizetnie. Az eddigi legsúlyosabb pénbüntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United még 2007-en kapta

Vas Blanka versenyét szabotálta a csapattársa? Elmaradt a győzelem

A magyar kerékpáros vasárnap Olaszországban kezdte meg az országúti szezonját.

Továbbra is öt magyar a világ 100 legjobbja között

Jelentősen csökkentett hátrányán az Egyesült Államokban remeklő kihívó.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

A Vasas ragaszkodik a kispestiek közelségéhez, ennek most a Mezőkövesd lett az áldozata

Az angyalföldiek 2-0-ra megnyerték a találkozót, és mindössze két pont a hátrányuk a Honvéd mögött.

Verstappen kiakadt az F1-re: Borzasztó, akinek ez tetszik, az nem tudja, mi a versenyzés

A négyszeres világbajnok szerint egyáltalán nem szórakoztató, ami a száguldó cirkuszban zajlik.

Kiosztották a Premier League történetének legnagyobb pénzbírságát

Átszámítva majdnem ötmilliárd forintról van szó.

Könnyek, büszkeség, tündérmese – a 19 éves Kimi Antonelli lába előtt hever az F1

A britek Russell figyelmeztetik, hogy könnyen bajba kerülhet.

0
0

Bulvár

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Óraátállítás eltörlése: Az Európai Parlament döntött

Az Európai Parlament az óraátállítás eltörléséről döntött, de még nincs végleges határozat.

„Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”

A Pilvax közben tartott megemlékezést a Mi Hazánk Mozgalom március 15-én. Toroczkai László pártelnök szerint a hárompárti országgyűlésben a Mi Hazánk fog irányítani.

Újabb ország ellen indíthat támadást Vlagyimir Putyin

Egy NATO-tagország kerülhetett a Kreml célkeresztjébe.

Osváth Zsolt feljelentést tett Tóth Gabi miatt, az énekesnő a Békemeneten ordított a videóssal: „Elérted, amit szerettél volna, tönkretettél majdnem.”

Tóth Gabi és Osváth Zsolt a Békemeneten balhéztak, amikor a tartalomgyártó megpróbálta arról kérdezni az énekesnőt, hogy igaz-e, hogy felbérelt valakit korábban, hogy megzsarolja őt. Az előadó felháborítónak t

Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t

Donald Tusk szerint a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán vezette európai jobboldalt”. 

Tóth Gabi jött ki a Békemenet veszteseként, senkit ennyire nem aláztak meg

A mérges tömeg Papp Máté Bencét sem kímélte.

Nyáron jön a nyugdíjemelés: kiderült, mennyi pluszpénzt kapnak az érintettek Németországban

Az infláció mértékét meghaladó emelésre készülnek a nyugdíjak esetén.

Súlyos fenyegetést kapott Magyarország, onnan ahonnan talán senki sem számított rá

A külügyminiszter szerint ilyen durva fenyegetőzéssel még nem is találkozott, mint a mai napon.

0