Ezt olvasta már?


Debrecenre maradt a döntés a Rapid elleni párharcban

Két debreceni kapufát és egy érvénytelenített bécsi gólt igen, szabályos találatot viszont nem hozott a DVSC Rapid Wien elleni idegenbeli mérkőzése az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörének első felvonásán.


hirdetés

 

 

Az Alaskert elleni párharcot drámai végjátékban, büntetőpárbajban behúzó debreceniek a múlt hetinél lényegesen jobban kezdtek, Dzsudzsák Balázs szabadrúgásánál a jobb oldali kapufa segítette ki a bécsieket.

 

A folytatásban egyre növekvedett a Rapid nyomása, Marco Grüll centikkel mellé tekeredő szabadrúgásával veszélyeztetett is a házigazda.

 

A 38. percben megrezdül a Loki hálója, de Guido Burgstaller mielőtt közelről a kapuba pofozta a labdát, már kézzel avatkozott játékba. A játékrész végén Burgstaller átlövésénél Megyeri Balázs a levegőben úszva védett, így maradt a gól nélküli állás a szünet előtt.

 

A fordulást követően Nicolas-Gerrit Kühn került helyzetbe egy kis debreceni kihagyást követően, a túloldalon pedig egy ígéretes kontrát ügyetlenkedtek lesre a támadók.

 

A 80. percben újra közel került a vezetés megszerzéséhez a Loki, a csereként beálló Alekszandrosz Kiziridisz lövésénél viszont újra az osztrákokkal volt a kapufa, így a jövő csütörtöki visszavágón teljesen tiszta lappal indul mindkét gárda.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA

3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK

Rapid Wien (osztrák)–Debrecen 0–0

KORÁBBAN

Hamrun (máltai)–Ferencváros 1–6 (Montebello 89., ill. Abu Fani 3., Zachariassen 51., Varga B. 53., 56., 65., Owusu 90.)

A visszavágókat egy hét múlva rendezik meg.







0

hírek innen, onnan

Medvét marcangoló grizzlyt videóztak, mutatjuk!

A ritka felvételekből kiderül, mi történik, ha a két ragadozó összeütközik.

Az Utódlás színfalai mögé pillanthatunk be ezen a New York-i sétán

A forgatási helyszínek mellett azok a való életből vett történetek is megelevenednek, amelyek hozzájárultak, hogy a sorozat olyan...

A sárgarépa színe eredetileg lila volt.

A sárgarépa nemesítését folytatva, ma már lila héjú, ám narancssárga húsú sárgarépát is létre tudnak hozni.

Ismét színpadon szeretne állni Andris, az aranylemezes vak énekes

Mindössze tizenhat éves volt, mikor aranylemezes előadóművész lett Szabó Andris a vak srác, aki azóta férfivé érett. A mutálással...

A világ legdrágább gyümölcsei miért kerülnek milliókba?

Egy prémium szőlőfürtért 1000 dolláros ár is elkérhető! De mit tudnak a világ legdrágább gyümölcsei, amiért sokan ennyit is...

Kevesebb a korrupciós bűncselekmény, de nagyobbat szólnak

„Szubjektíve” sok közszereplőnek van korrupciós ügye.

Őszi programajánló a tökfesztiváltól a szarvasbőgésig

Ha gyönyörű az idő, vagy esős a lombhullás, akkor is kerekedjetek fel. Összegyűjtöttünk néhány remek őszi programot, akár az egész...

„Mindig áztatni kell a körmöket előtte” – A körmösöd szeretné, ha nem hinnéd el ezeket a tévhiteket

Roncsolja körmeinket a géllakk? Valóban vitaminhiányra utal, ha fehér foltok vannak a körmeinken?

Jogellenességgel vádolja az őt lebuktató MKKP-st a fideszes politikus

„Aleva Márta megtévesztett engem, előre megtervezetten, jogellenes módon beszélgetéseinkről képanyagot és beleegyezésem nélkül...

0

Sport

Az őrjöngő bolgár szétverte az öltözőt Lisztes Krisztián miatt

Elképesztő sztorik a Bundesligából, ahol tízezrek ünnepelték a magyar focistát. Ha nem sérül meg, igazi világsztár lehetett volna. Most a fia még magasabbra juthat.

Szoboszlai Dominik meccs utáni kézmozdulatai tartják lázban a rajongókat - videó

Vajon vajon mit csinált a Liverpool magyar sztárja és kinek üzent Linzben?

„A mai napig nem néztem vissza az elvesztett olimpia döntőt.” – beszélgetés a születésnapos Siti Beátával

Siti Bea szeptember 23-án ünnepli születésnapját. A magyar válogatottal Európa-bajnoki aranyéremet, olimpiai ezüstöt és bronzot szerző egykori klasszis irányító a Sportal TV kamerája előtt beszélt arról, hogy a

Botrányos. A nyerészkedők 150 ezer forintért árulják a jegyeket a magyar-szerb meccsre

Pénteken három óra alatt az összes jegyet eladták a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőre, ám úgy tűnik, sokaknak eszük ágában sincs kimenni a meccsre – ellenben tízszeres áron árulják a belépőket.

Hiába a jó kezdés, otthon kapott ki a Fehérvár

Hiába kezdett jobban, és játszott jól a Hydro Fehérvár AV19 a Salzburg elleni összecsapás első felében, nem sikerült a pontszerzés a címvédő ellen. A szezon harmadik meccsén vesztette el veretlenségét a Volán.

Fotó: Lothar Matthäus lebukott az Oktoberfesten

A német labdarúgás egyik legnagyobb ikonja nemcsak a pályán, hanem azon kívül is változatos életet él. Most rajtakapták, hogy ismét a volt feleségének csapja a szelet.

Eldőlt Ricciardo sorsa a Forma–1-ben – hivatalos

Mindkét pilótájával szerződést hosszabbított a Forma–1-es AlphaTauri, amely Liam Lawson helyett Daniel Ricciardóval vág neki a 2024-es évadnak Cunoda Juki mellett.

Ismét kispadot kapott Urbán Flórián

A Csornai SE pénteken jelentette be a legutóbb a BVSC-nél dolgozó vezetőedző kinevezését.

Meghalt a megyei futballista, aki meccsen kapott infarktust

Szomorú hír jelent meg szombaton a közösségi médiában: elhunyt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom vármegyei Tokod futballistája, akinek múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni mérkőzésen megállt a szíve.

A Sportdöntőbírósághoz fordult a doppingbotrányba keveredett magyar úszó

Az ügyvéd szerint roppant kemény tanulságokat tartogat az olimpiai bronzérmes sportoló ügye.

Meghalt az Európa-bajnok és BEK-győztes focista

A Milan korábbi játékosa az olasz csapatot óriási sikerekhez segítette.

0

Bulvár

Tóth Gabi lemondott a lányáról: Krausz Gábor magával vitte Hannarózát, és ebben senki nem akadályozta meg

A modern világban könnyű olyan anyákat találni, akik egyedül nevelik gyermekeiket, míg frodítva, tehát olyan apákat, akik szintén egyedül próbálnak helytállni már kevésbé.

Az őszi gyümölcs, ami megelőzi a rákot és az agynak is jót tesz

A szőlő akkor jó, ha finom édes, ami miatt azt hihetnénk, hogy a sok cukor miatt nem kifejezetten ajánlott diéta idején fogyasztani, pedig ennek a szuper gyümölcsnek csak pozitív hatásai vannak. A dietetikusok szerint

Akkor ennyi volt? Orbán Viktor aláírta a rendeletet, hogy nem kell megbüntetni a környezetszennyező gyárakat –...

Furcsa rendeletet hozott a kormány a környezetszennyező cégek kapcsán. Az Ukrajna területén zajló háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetre hivatkozva, a veszélyhelyzet idejére mentesülnek a bírság és egyéb szank

Üzent az esztergomi robbantásban meghalt kommandós özvegye

Még fel sem fogta a tragédiát a kétgyermekes családanya.

Az Európa Tanács kiakadt Magyarországra, felszólították a magyar vezetést

Haladéktalanul meg kellene szüntetni egy intézkedést.

Földönkívüli űrhajók csatáztak az égen Németországban, felvétel is készült róluk még 1665-ben? Berlinben nem m...

Németországban tárlat nyílt az eseménnyel kapcsolatban a Staatliche Museum zu Berlinben.

A tavalyinál is furcsább telünk lehet, a Kisfiú elintézte

És lehet, hogy rekord hőmérsékletekkel is meglep minket.

Szergej Lavrov nem akármilyen ígéretet tett Szijjártó Péternek

A külügyminiszter mindenkit megnyugtatott.

Kíméletlenül beleálltak Szoboszlai Dominikba

Az erre adott reakciója viszont jó volt.

Az őrjöngő bolgár szétverte az öltözőt Lisztes Krisztián miatt

Elképesztő sztorik a Bundesligából, ahol tízezrek ünnepelték a magyar focistát. Ha nem sérül meg, igazi világsztár lehetett volna. Most a fia még magasabbra juthat.

Bod Péter Ákos: hamarosan leckét kaphatunk a valóságtól

Amíg Egerben, a 61. Közgazdász-vándorgyűlésen a most égetően fontos gazdasági, pénzügyi, innovációs témákat vitatták meg, addig a kormánypárti képviselők Esztergomban megint távoli és képzelt ellenségekkel

blogmorzsák

A Déli Körvasút rögös útja

Hogyan lett a Déli Körvasút az egyik legkonfliktusosabb kérdés a Budapestet és környékét érintő fejlesztéseknek?

Szerelem és mágia az Andrássy úton

Öt új bemutatóval és a régi nagy kedvencekkel vág neki az évadnak a Bábszínház.

0