Dickens születésének 200. évfordulója
Charles Dickens volt Anglia első igazi irodalmi szupersztárja. Jövőre, 200 évvel születése után az egész világ ünnepli majd a klasszikust, akinek szelleme máig ható nyomot hagyott az irodalomban, a filmen, a színházban. Sokak szerint a karácsony modern kultusza is neki köszönhető.
A Twist Olivér, a Szép remények, az Örökösök vagy A két város regénye című klasszikusok szerzőjét az angol nyelvű irodalom legnagyobbjai közt emlegetik. Síremléke ott áll a Költők sarkában, a londoni Westminster apátságban.
Újra és újra kiadott könyvei több százmillió példányban keltek el, műveiből még életében színpadi feldolgozások készültek. A mozi, majd évtizedekkel később a televízió születése után pedig Dickens minden idők legtöbbször adaptált regényírója lett, csak a némafilmkorszakban több mint száz rövid és egészestés játékfilmet forgattak munkáiból.
"Dickens prózája előrevetítette a filmes technikát" - magyarázta Michael Eaton, a legnagyobb szabású Dickens retrospektív sorozat társkurátora. A Dickens on Screen című vetítéssorozatot a londoni Brit Filmintézetben (BFI) rendezik meg 2012 januárjától márciusáig. Többek között a Karácsonyi ének 1901-ben készült Scrooge - or Marley's Ghost című némafilmes változatát és egy 1913-as Copperfield Dávid-adaptációt is bemutatnak. A program két kiemelt alkotása azonban a David Lean rendezésében született 1946-os Szép remények, valamint az 1948-as Twist Olivér, amelyeket Carol Reed Oscar-díjas Oliver! című musicaljével együtt a legnagyszerűbb Dickens-feldolgozásoknak tartanak.
Öt tévéfilmmel is tisztelegnek az író előtt, Mike Newell brit rendező pedig saját felfogásában forgatja a Szép remények egy új változatát, amelynek premierjét szintén jövőre tervezik.
A viktoriánus kor szerzőjének számos kiállítást is szentelnek, ezek közül több már meg is nyílt Nagy-Britanniában, de sokat kifejezetten a bicentenárium pontos dátumára, 2012. február 7-re időzítenek a szervezők.
A londoni Viktória és Albert Múzeum novembertől látogatható Dickens-tárlata a szerző önéletrajzi jellegű művei közé sorolt Copperfield Dávid című regényének kéziratát is bemutatja. A The British Library Sóvárgás a szellemek után: Charles Dickens és a természetfölötti címmel hirdette meg kiállítását, a London Múzeum pedig a Dickens és London témával csalogatja a közönséget.
Európában többek között a zürichi Stauhof Múzeumban és a Dickens által gyakran felkeresett észak-franciaországi D'Hardelot kastélyban rendeznek kiállítást. A legnagyobb amerikai Dickens gyűjteménynek helyet adó Morgan Library and Museum szintén számos kuriózumot, köztük kéziratokat, leveleket, fényképeket, eredeti illusztrációkat és karikatúrákat kínál az érdeklődőknek.
A British Council Örményországtól Zimbabwéig több mint ötven országban szervez megemlékezéseket az évforduló alkalmából.
Sorra jelennek meg az új Dickens-életrajzok: köztük van Claire Tomalin kötete Charles Dickens: A Life címmel, amely idén a Costa Book Awards szűkített listáján is szerepelt. A Penguin kiadó pedig díszdobozos Dickens-gyűjteménnyel tiszteleg az író előtt. Az amerikai Da Simmons idén kiadott Drood című regénye nagy feltűnést keltett. A Hyperion szerzője Dickens kortársa, Wilkie Collins emlékiratai nyomán számol be a regényíró életének utolsó évéről.
A Brit Királyi Pénzverde az író portréjával díszített kétfontos érmét készít az évfordulóra, Dickens szülővárosa, Portsmouth pedig elhatározta, hogy szobrot állít az irodalmi géniusz emlékére.
MTI
hírek innen, onnan
Téged is szeretnek a szúnyogok? Nagymamám trükkje percek alatt eltüntette őket a teraszról
Nyáron elég egy langyos este, egy nyitott ablak vagy egy pohár limonádé a teraszon, és máris megjelenhetnek a szúnyogok. Egy egyszerű...
Feljelentést tett a túlárazott nyuszimotorok ügyében Kátai-Németh Vilmos
Háromszoros áron, összesen 185 millió forintért vettek műanyag motorokat, amit aztán még felmatricáztak hárommillió forintért.
A házszabály módosításával pörgeti fel a parlamenti munkát a Tisza
Az eddig megengedettnél másfélszer több sürgős tárgyalást és rendkívüli eljárást a 8 ezer milliárdos uniós forrás lehívásához...
Finomítottak a vagyonkezelő alapítványokat alapjaiban átformáló javaslaton
Elfogadták a módosító javaslatot.
A slowmaxxing az új wellnessőrület – és lehet, hogy pont erre van szükséged
A slowmaxxing az új wellnessőrület, amely egyre több embert próbál kiszakítani az állandó rohanásból. A trend lényege nem a lustaság,...
A focivébé előtt indított büntetőeljárást a FIFA elnöke ellen a korábbi főnöke
Michel Platini hétfőn Párizsban tett büntetőfeljelentést Gianni Infantino és két korábbi FIFA-tisztviselő ellen valótlan tartalmú...
Rekordlétszámú találkozón erősítette közösségét az AgroVIRTUS
Rekordszámú résztvevővel rendezték meg az ötödik AgroVIRTUS Alumni és Partner Találkozót, amelynek a Városliget Café adott otthont.
Az Europion szerint nem árad tovább a Tisza, stabilizálódhat a Fidesz maradék tábora
A friss, júniusban készült felmérés alapján a biztos pártválasztók között 63 százalék támogatja a jelenlegi, 28 százalék pedig a...
Sulyok Tamás aláírta: szerdán hatályba lép a devizahiteles törvény
Kiadták a közlönyben a devizahiteles eljárások felfüggesztéséről szóló törvényt.
Nyuszimotor-ügy: Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
Ismeretlen tettes ellen.
Török Gábor: ez volt a Fidesz-kampány egyik legnagyobb hibája
Ha úgy csinálnák, mint most, lehet, minden másképpen alakul.
Nem volt rossz üzlet propagandistának állni, derül ki fideszes vagyonnyilatkozatokból
Gyarapodott vagy éppen megcsappant a vagyonuk, tartoznak vagy követelnek – a Fidesz régi és új frakciótagjainak, volt minisztereinek, a...
Sport
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók
Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


