Ezt olvasta már?


Duna House: visszatérnek a külföldi befektetők az ingatlanpiacra

Újra megerősödött a külföldi állampolgárok jelenléte a magyar ingatlanpiacon, a Duna House adatai szerint 2021-ben már 23 százalékkal több külföldi fektette pénzét magyar ingatlanba, így tavaly 2716 esetben nyújtottak be ingatlanvásárlási kérelmet az Európai Unión kívüli állampolgárok.

A közlemény szerint, a Duna House becslése alapján, tavaly közel 151 ezer tranzakció történt a magyar ingatlanpiacon, s ebből 2716 esetben nyújtottak be ingatlanszerzés iránti kérelmet az erre kötelezett külföldiek. Az elmúlt négy év mélypontja a 2020-as év volt, amikor csak 2200 alkalommal fordultak a kormányhivatalhoz jóváhagyásért, míg a legtöbb kérvény, több mint 3500, 2019-ben érkezett. (Külön kormányhivatali engedély nélkül az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség tagállamai, valamint Svájc állampolgárai vásárolhatnak ingatlant Magyarországon.)

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta: az ingatlanárak emelkedése 2022-ben sem mérséklődött, ahogyan az az EU-s tagállamok többségénél is tapasztalható. Az Eurostat szerint Magyarország Észtország után a második, ahol a legnagyobb mértékben (152 százalékkal) nőttek a lakásárak 2022 első negyedévében. Az árnövekedés várhatóan hatással lesz a magyar vásárlók mellett a külföldiek befektetési kedvére is, azonban náluk az árfolyammozgás okozta változások pozitív képet is mutathatnak - tette hozzá.

Kifejtette, az értékesítők körében végzett felmérés alapján nem csökkent a külföldiek érdeklődése a balatoni ingatlanpiacon, azonban némiképpen átalakult a kereslet 2022-ben. A német és a holland családok már nem a vízparti ingatlanok, hanem főként az autentikus parasztházak iránt érdeklődnek a belső-somogyi területeken, önfenntartó gazdálkodás reményében keresnek nagy kerttel rendelkező ingatlanokat. A háború miatt az orosz befektetők szinte teljesen eltűnhetnek 2022-ben az ingatlanpiacról, az Ukrajnából érkezők pedig egyelőre a bérleti piacon jelentkeztek nagyobb számban.

A hivatalos statisztika szerint a külföldi ingatlanszerzési kérelmek többsége (76 százalék) fővárosi házra vagy lakásra vonatkozott, a legnagyobb számban, a tranzakciók 36 százalékában, a kínai ügyfelektől. Körükben a legkedveltebb befektetési terület a főváros, azon belül pedig Angyalföld, a X. és a IX. kerület volt, akárcsak 2020-ban.

Az izraeli befektetők aránya 5,2 százalékra mérséklődött, az általuk lezárt tranzakciók több mint fele a fővárosi VII. kerületben történt. Nem sokkal lemaradva, 5 százalékkal az Egyesült Királyság állampolgárai következnek a sorban, számukra a VI. kerület és Debrecen volt a legvonzóbb, míg az ügyletek közel 4 százalékát kitevő amerikai vevők fő célpontja Pécs volt.

A közlemény szerint regionálisan a fővárost Pest, majd Zala és Hajdú-Bihar megye követte a befektetési szempontból népszerű térségek listáján. A tulajdonszerzés 91 százalékban adásvétel útján történt, de volt példa ajándékozásra és cserére is.







0
0
0

hírek innen, onnan

A Szép-kártya újra felpörgetheti a hazai turizmust

A tavalyi nyári szezonban csaknem 10 milliárd forintot költöttek a K&H Szép-kártya birtokosai, miközben a magyarok több mint fele az idén...

Megverték az utcán a 24.hu főszerkesztőjét, Pető Pétert, több arccsontja eltört

Egy trolimegállóban minden előzmény nélkül ütötték és rugdosták. Az indíték nem derült ki, „nem kizárt, hogy éppen csak az...

Ezeket az ételeket soha ne rakd a hűtőszekrény ajtajába!

Azt hitted, rendben van a hűtőd? Lehet, hogy éppen most mérgezed magad és a családodat!

Megverték a 24.hu főszerkesztőjét, arccsonttörést szenvedett

Pető Péterre hétfőn támadt rá egy férfi egy budapesti trolimegállóban.

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy...

Most örüljünk a napos időnek, mert jön az eső

25 fokos meleg érkezik, de jövő héten az eső is elér minket.

Meghalt Alex Zanardi autóversenyző

Egész életét súlyos balesetek kísérték.

Orvosi vizsgálatok tárták fel az ókori egyiptomi múmiák rejtett titkait

A múmiák vizsgálata ma már nem csupán régészeti érdekesség. Inkább egyfajta találkozási pont az orvostudomány, a történelem és a...

Radnai Márk közéleti kormánybiztos lesz

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke az emberséges és működő Magyarországért felelős kormánybiztos; Rost Andrea Kossuth-díjas...

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Vicces jelenet a Liverpool sajtótájékoztatóján, Arne Slot szemében Mohamed Szalah már félig magyarnak számít

A legutóbbi bajnokin már a keretbe nevezett Pécsi Árminról is kérdezték a trénert.

0
0

Bulvár

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Közös képen tűnt fel Magyar Péter, Nagy Ervin és Radnai Márk, szomorú dologra következtetnek a kommentelők

Sokat mondó kép árulkodik róla, hogy Magyar Péternek van-e párkapcsolata.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Félt a bosszútól, megpattant az országból a híres sportoló

Dániáig meg sem állt a magyar sportember, miután idehaza már munkát sem kapott, és tartott a népharagtól, a zaklatásoktól. Külföldre költözött az a jászberényi karateedző, akit azzal vádolnak, hogy két éve b

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

0