Ezt olvasta már?


Dunai hajóbaleset: elrendelték a szállodahajó kapitányának letartóztatásá

A Fővárosi Törvényszék egy hónapra elrendelte a szerdai dunai hajóbaleset ügyében meggyanúsított hajóskapitány letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szombaton az MTI-t.

A Fővárosi Törvényszék azt közölte: a megalapozott gyanút egyebek mellett a helyszíni szemle jegyzőkönyve, fényképfelvételek, kamerafelvételek támasztják alá.

A bíróság megállapította azt is, hogy a gyanúsított - a végzés véglegessé válását követően - 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerülhet, nyomkövető eszköz alkalmazása mellett.

Az óvadék lehetőségének megállapítása ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be - olvasható az ügyészségi közleményben.

A Fővárosi Törvényszék szombat délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el annak a terheltnek a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével gyanúsít az ügyészség.

A bíróság a gyanúsított védője által előterjesztett óvadék megállapítására irányuló indítványt elfogadta, de mivel annak megállapítása ellen az ügyészség fellebbezett, ezért a döntés nem végleges.

Ha a fellebbezés ügyében másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék helybenhagyja a szombati döntést, majd azt követően a gyanúsított az óvadékot befizeti, akkor a terhelt Budapestre kiterjedő bűnügyi felügyeletet kap, nyomkövetővel együtt alkalmazva. Ebben az esetben a gyanúsított nem hagyhatja majd el a főváros területét - emelték ki.

A gyanú szerinti cselekmény - bizonyítottság esetén - 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménynek minősül. A megalapozott gyanút egyebek mellett a helyszíni szemle jegyzőkönyve, fényképfelvételek, kamerafelvételek támasztják alá. A bíróság indokolásában felhívta a figyelmet arra, hogy a "megalapozott gyanú még nem jelent ítéleti bizonyosságot, a nyomozás még folyamatban van".

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben a személyi szabadságot korlátozó bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazásának különös oka, azaz a szökés, elrejtőzés veszélye megállapítható, mert bár a terhelt személyi, családi, megélhetési és lakhatási körülményei teljes mértékben rendezettek, s ezek a szökés, elrejtőzés veszélye ellen ható tényezők, ugyanakkor az adott cselekmény jelentős tárgyi súlyú és igen súlyos következményekkel járt.

A gyanúsított nem magyar állampolgár, magyarországi tartózkodási hellyel vagy kötődéssel nem rendelkezik, s munkájából adódóan tartózkodási helye gyakran változik, illetve nehezen elérhető. Indokolásában a bíróság arra a körülményre is felhívta a figyelmet, hogy a terhelt úgy a környező nyugat-európai országokban, mint saját hazájában jelentős helyismerettel rendelkezik, továbbá mind az anyagi lehetőségei, mind pedig az esetleges személyi kapcsolatai lehetővé tennék számára, hogy a hatóságok látóköréből adott esetben hosszabb időre kikerüljön, márpedig a cselekmény jellege miatt indokolt annak biztosítása, hogy a gyanúsított az eljárás kezdeti szakaszában a hatóságok számára lényegében bármikor elérhető legyen.

Védői indítványra a bíróság megvizsgálta, hogy a kényszerintézkedés céljának elérése érdekében letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet óvadékkal együtt alkalmazható-e. Az első fokon eljáró bíróság álláspontja szerint egy, a vállaltnál magasabb összegű, de a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék alkalmazása esetén a letartóztatás helyett a bűnügyi felügyelet alkalmazható, mert az óvadék, valamint a nyomkövető együttes alkalmazása megfelelően szolgálja a büntetőeljárás érdekeit és a gyanúsított részére visszatartó erővel bír a szökés, elrejtőzés vonatkozásában - fejtette ki a törvényszéki közlemény.

Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elmerült. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte, hogy a vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el. A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú, ezért a szállodahajó kapitányát a nyomozók halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A szállodahajó 64 éves ukrán állampolgárságú kapitányát - gyanúsítotti kihallgatása után - csütörtökön vették őrizetbe. A nyomozó hatóság előterjesztése alapján pénteken a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására.

Pénteken a férfi ügyvédjei nevében M. Tóth Balázs az MTI-vel azt közölte: védencük a gyanúsítással szemben panasszal élt, tagadja, hogy szabályt szegett volna vagy bűncselekményt követett volna el.







0
0
0

hírek innen, onnan

5000 katonát von ki Németországból az Egyesült Államok

Ez a Németországban állomásozó 36 ezer amerikai katona 14 százalékát jelenti.

A 90. percben bukta el a győzelmet az MTK Németh Krisztián hazai búcsúmérkőzésén

Az idény végén visszavonuló 37-szeres válogatott támadó viselte az MTK csapatkapitányi karszalagját.

Magyar Péter az aszály miatt azonnali vízügyi cselekvési terv létrehozására kérte fel Gajdos Lászlót

Az egyre súlyosbodó aszályhelyzet és a vízhiány miatt Gajdos László, a hamarosan megalakuló Tisza-kormány élő környezetért felelős...

Vészjósló figyelmeztetést adtak ki – új korszak jöhet az olajárakban

Az Exxon szerint a piac még nem árazta be teljesen a hormuzi szoros lezárásának hatását.

Orbán levelet írt Sulyoknak: Magyarország nem hajtja végre az uniós bíróság döntését

A kormány nem tesz eleget az Európai Unió Bíróságának ítéletének – erről levélben tájékoztatta a köztársasági elnököt Orbán...

Szabadon engedték az Északi-tengerben Timmyt, a hosszúszárnyú bálnát

Szabadon engedték szombaton az Északi-tengerben a Balti-tenger partjainál megrekedt hosszúszárnyú bálnát - közölte az MTI.

A bénázó FIA káoszt okozott Miamiban, a sprint időmérőjén

Káoszt okozva bénázott az FIA, emiatt teljesen megváltozott a sprint rajtsorrendje Miamiban. Az FIA utólag elismerte, hogy nem vették észre...

Szabadon engedték Timmyt, a német partoknál rekedt hosszúszárnyú bálnát

Két milliárdos finanszírozta a mentőakciót, amely hatalmas vitát váltott ki Németországban.

Gólpasszal és kapufával búcsúzott az elmúlt két évtized meghatározó magyar játékosa

Az MTK-Nyíregyháza 86. percében lejött a pályáról Németh Krisztián, a magyar labdarúgás elmúlt két évtizedének egyik meghatározó...

Nem megoldják, csak nyilvánosságra hozzák: újabb három önkormányzat árulta el, hogy mennyivel keresnek kevesebbet a nők

Az idén már összesen tíz polgármesteri hivatal és önkormányzat tett lépést a munkaerőpiaci átláthatóság és a nemek közötti...

190-nel hajtott és balesetet is okozott, pedig csak a munkába sietett

A rendőröknek azt mondta, hogy azért hajtott gyorsan, mert félt, hogy elkésik a munkahelyéről.

Döbbenetes lista: Szoboszlai Dominik a topligás kapusokat is lepipálja

Előkerült egy topligás statisztika, amelyben Szoboszlai Dominik a második helyen áll.

0

Sport

Szalah váratlan bejelentése: Szoboszlai elődjét akarja látni Liverpoolban

Az idény végén távozó egyiptomi klasszis a klublegenda Steven Gerrardnak adott exkluzív interjút.

„Románia nevetség tárgyává vált Európában” – a futballisták tolták le a pályáról a mentőt + videó

A román labdarúgás második vonalában szörnyű sérülés történt a Voluntari–Bihar mérkőzés legvégén, és hihetetlen jelenet játszódott le a mentés során.

17 éves minden idők egyik legemlékezetesebb futballmeccse

17 éve, hogy Messiék hatot rúgtak a Santiago Bernabéuban a Real Madridnak.

Teljes káosz és botrányos játékvezetés a Tatabánya sorsdöntő mérkőzésén

A Tatabánya férfi-kézilabdacsapata története során először jutott be nemzetközi kupadöntőbe.

Hornyák Zsolt lehordta a magyar válogatott csatárát, csattanós válasz érkezett + videó

A Puskás Akadémia 3-1-re nyert a ZTE otthonában az NB I 32. fordulójában.

Hiába a kapusparádé, vereséggel kezdte a selejtezőt a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-8-ra kapott ki az Egyesült Államoktól.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

„A lelkiismeretem nem bírta volna” – kitálalt a szövetségi kapitánnyal szembemenő magyar olimpikon

Székely Zója tornász még a tavalyi világbajnokságon szenvedett súlyos sérülést felemás korláton.

Mourinho reagált a Real Madriddal kapcsolatos híresztelésekre, meglepő helyre igazolhat Salah - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Feltámadt a McLaren, nagyot bukott a Mercedes a visszatérő F1-ben

Lando Norris nyerte a sprintkvalifikációt Miamiban péntek este, George Russell csak a hatodik helyen zárt hatalmas hátránnyal.

Hatalmas bravúr: a Tatabánya első magyar csapatként jutott az Európa Kupa döntőjébe

Korábban a Szegednek és a Ferencvárosnak is az elődöntő jelentette a végállomást.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Sorra érkeztek a bejelentések, zuhanó utasszállító-repülőt láttak a Dunántúlon, gyorsan érkezett a válasz

Tolna vármegyében többen a szívükhöz kaptak a héten, ijesztő volt a Lufthansa gépének látványa.

Ennyi alkoholt fogyaszt Nagy Feró naponta, megvan a válasz, ő maga mondta el

Nagy Feró őszintén nyilatkozott az alkoholfogyasztásáról.

Egy hét múlva a Fidesz biztosan nyerni fog

Egyetlen ellenzéki jelölt sem indul a jövő vasárnapi időközi önkormányzati választáson Esztergomban, így a Fidesz-KDNP jelöltje ellenfél nélkül vág neki a voksolásnak.

Visszavonul Nagy Ervin, nem akar több pénzt elfogadni

Nagy Ervin bejelentése az év egyik legmeglepőbb híre.

Gagyi kamukép terjed Orbán Viktor kapcsán, még az ellenfelei is védik a leköszönő miniszterelnököt a támadás kapcsán

Az utóbbi időben látványos világtrend bontakozott ki, hisz sorra jelennek meg a közösségi médiában a mesterséges intelligenciával generált, gyakran valóságnak tűnő, de hamis képek közéleti szereplőkről. Donal

VSquare: Befagyasztottak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban, az összkép azonban nem pozitív

A blokkolt összegek ugyanis csak töredékei a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.

Kitört a pánik: csak harmadszorra sikerült a leszállás a Wizz Air budapesti járatának

Többen rosszul lettek, sokan pedig kifejezetten halálfélelmet éltek át a bizonytalan helyzetben a Wizz Air fedélzetén.

Rátaláltak egy budai ház aljában Somlai Bálint luxuskocsijaira

Hamar összejött egy nagyobbacska összeg az autók értéke alapján.

Zsolti bácsi-ügy: megszólalt egy szakpszichológus, nagyon fontos etikai kérdésre hívta fel a figyelmet kiáltványában

Sajtóetikai kérdéseket vet fel a „bicskei ügy” újabb fejleménye, miután egy koronatanú visszalépett a vallomástételtől, Szigeti Ildikó szakpszichológus arra figyelmeztetett, hogy a média túlzott érdeklődése

0