Ezt olvasta már?


Egy bajai vállalkozó Spanyolországban épít várat

Vega de Valcarce — Lesz egy spanyol vár, ahol ott fog lobogni a magyar zászló is, lesz gulyás és pálinka – mondta büszkén a bajai születésű Ótott Kovács Attila (43), aki Spanyolországban épít várat!

A nem mindennapi elhatározásra az El Camino zarándokút alatt jutott, amikor érintette a Galícia és León határában lévő Vega de Valcarce nevű falut. Ott megcsodálta a Sarracín kastély 500 éve elhagyatott várromjait, és elhatározta: csakis korhűen, de újraépíti az erődítményt.


– Igazi hollywoodi történet az enyém: éppen Brüsszelben éltem, amikor már kimondhatatlanul vágytam arra, hogy megtaláljam életem célját. Pedig sok helyen meglelhettem volna: éltem Algériában, dolgoztam az USA-ban óceánjárón, volt pár évem Ausztráliában is. A belga fővárosban viszont ajánlották, menjek el a zarándokútra, nagyon sokat segíthet. A repülőn egyetlenegy hely volt, ezt máris jelnek vettem, és indultam – emlékszik vissza Attila, aki már 600 kilométert megtett, amikor a 700 lakosú településre ért. Ott megpihent, és végre úgy érezte: megérkezett, otthon van.

– A Camino csodája volt az egész, egy vízió, egy látomás, hogy újra kell építenem. Ezután egész éjjel jegyzeteltem, hogy hogyan lehetne megcsinálni. Később összekötöttek egy építésszel, megismerkedtem a polgármester asszonnyal és még rengeteg emberrel ezzel kapcsolatban. Több spanyol média is felkapta a hírt: egy Belgiumban élő magyar srác fel akarja építeni a település várát? – nevetett Attila. Most már komolyan veszik, igaz, még mindig rengeteg engedély és nagyon sok pénz választja el a végső elképzeléstől, amelyért jóformán mindent feladott.

Az ásatásokat viszont már elvégezték, bizonyos falakat fel is építettek. Attila szerint pár év kérdése, és teljesen autentikusan valósul meg a spanyol vár.

– A várakból általában élettelen, unalmas helyek lesznek egy kis szobával, amelyet kineveznek múzeumnak. Az én célom viszont az, hogy egy élő vár legyen. Az egyik oldalán például egy kis ökofalu is épülne, kőből és fából készült házakkal, melyek a környezetben gondosan „elrejtett”, megújuló energiából (napelemekből, szél- és vízturbinákból) nyernék az áramot – fűzte hozzá Attila. Reméli, a magyar zászló, a gulyás és a pálinka még több magyart vonz majd a zarándokútra, vagy éppen csak egy rövid kirándulásra a vár környékén.

Nagy múltú örökség

A Sarracín kastély első tornya a VIII. század elején épült, és lehet, hogy az idáig feljutó mórok, azaz muszlimok építették egy régebbi, valószínűleg kelta eredetű építményre. A templomosok több mint 100 évig használták, hogy védjék a zarándokutakat, a környéken is templomos várként van nyilvántartva. Valóságos csoda, hogy 500 év elhagyatottsága után is ilyen jó állapotban van – olvasható a vár hivatalos honlapján, a www.templarcastle.com oldalán.

 

 

Forrás: blikk.hu

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0

hírek innen, onnan

Áprilistól újra elérhető az a gyógyvíz, amit nem nevezhetünk gyógyvíznek

Milyen javallatai vannak a nagyberényi termálvíznek, amely április elsejétől – Siófokon – újra elérhető lesz? A Veronika-kút vize a...

Karrierváltás 2026-ban: Hogyan találd meg álmaid állását a Jooble segítségével?

Unod a jelenlegi munkádat, és szeretnél valami újat? 2026-ban a karrierváltás könnyebb, mint valaha, de csak ha tudod, hol keresel....

Elképesztő döntés: Szenegált megfosztották az Afrika-kupától, Marokkó lett a győztes

Az Afrikai Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága megsemmisítette az Afrikai Nemzetek Kupája január 18-i döntőjének...

Csokoládéízzel fogyni? Rendhagyó termékteszt

Kolléganőnk kipróbált egy magyar fejlesztésű terméket, most első kézből olvashatja a tapasztalatokat.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

BL: A Real Madrid kipöckölte a City-t, a PSG nyolcnál állt meg a Chelsea ellen - videók

A Real, az Arsenal és a címvédő PSG is a nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Két hónap elteltével elvették Szenegál Afrika-kupa-győzelmét, Marokkónak adták oda az aranyérmet

A január 18-i döntőben a szenegáli futballisták tiltakozásból levonultak a pályáról. Ezért most 3-0-val a házigazda marokkóiak javára...

Sokk Manchesterben: a City és a Real Madrid a Bajnokok Ligája 2026-os szezonjának egyik legjobb meccsét játszotta

hatalmasat küzdött a Manchester City, de egy nagy hiba megpecsételte a sorsát.

„Nem fogom megjátszani magam senki, még a fotelharcosok kedvéért sem” – Felemelt fejjel búcsúzott Piró, a Séfek séfe versenyzője

Kedd este a Fekete csapat versenyzője, Oláh János Gellértné Piroska, azaz „Piró” búcsúzott el a TV2 Séfek séfe című műsorától. A...

0

Sport

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

„El kell adni őt” – ilyen lesújtó véleményen még nem voltak Wirtzről

A német középpályás nem úgy tért vissza a sérüléséből ,ahogy azt a szurkolók remélték.

Tragédia lenne innen kiesni a válogatottnak

A magyar női kosárlabda-válogatott saját kezében tartja sorsát a vb-selejtezőn.

Hatalmas dráma Pécsi Ármin meccsén, olyan történt vele, amire 2026-ban még nem volt példa

Ezúttal a magyar kapus sem tudott csodát tenni, pedig több fontos védése is volt.

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Marco Rossi kihirdette keretét márciusra, a Barcelona kapusa is a három újonc között

A labdarúgó-válogatott Szlovéniát és Görögországot fogadja a Puskás Arénában.

370 ezer forint a legdrágább, 27 ezer a legolcsóbb jegy a budapesti BL-döntőre

Az UEFA hivatalos közleménye szerint itt vannak a budapesti Bajnokok Ligája-döntő árai.

Rüdiger a fejen térdelt ellenfelének üzent: Ha bántani akartam volna, nem kelt volna fel a földről 

Először szólalt meg a szabálytalansággal kapcsolatban a Real Madrid védője.

Nem minden kopasz Arne Slot, frenetikus baki a Liverpool-Tottenham meccs előtt

Az aranyos videó vírusként terjed az interneten.

Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?

A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.

Argentína nem segített, tovább nehezedett a vb-re pályázó kosárválogatott helyzete

A dél-amerikai csapatot szinte elsöpörte Japán, így Argentína nem kaparta ki a magyarok számára a gesztenyét.

0
0

Bulvár

Ukrán pénzszállítók: Lázár János elszólása miatt kerülhet bajba a kormány

Hivatali visszaélés, jogellenes fogvatartás és terrorcselekmény gyanúja miatt feljelentést tett az ukrán fél.

Dermesztő titkokat fecsegett ki Várkonyi Andreáról a legjobb barátnője, meghökkentő dolgokat állít

Kamerák előtt vallotta be a barátnő, hogy mit gondol Várkonyi Andreáról.

Az egész családját lerajzolta a kisfiú - a nagynénje fülig elvörösödött, amikor meglátta magát a kész alkotáson

Vajon mit árulnak el a rajzok a gyermekek személyiségéről, lelkivilágáról, érzelmeiről? Nos, ahogy most következő történetünk is bizonyítja, jóval többet, mint elsőre hinnénk.

Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában

A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.

Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon

A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.

Prof. dr. Bányai Éva a rák lelki hátteréről: „Ezt a betegséget csak együtt, szövetségben győzhetjük le”

Milyen szerepe van a tartós stressznek, a lelki terheknek és az emberi kapcsolatoknak a daganatos betegségek kialakulásában és a gyógyulásban?

Zelenszkij kapitulált: győzött a józan ész

Fordulat az utolsó pillanatban: az EU-csúcs előtt Ukrajna beadta a derekát és Zelenszkij kapitulált, ami fordulatot hozhat az olajháborúban. Az elmúlt hetek intenzív diplomáciai egyeztetései végül eredményt hoztak

Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott

Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.

Drámai válasz. Megkérdezték Orbán Viktortól, felkészült-e hazánk egy ukrán fegyveres támadásra

A Magyar Honvédség felkészült az ország védelmére, vélekedik a szakminiszter államtitkára. Azt viszont nem tudni, mennyi óvóhely van Magyarországon.

Teljes a készültség a frankfurti repülőtérnél, halálos áldozatok is vannak

Az elkövető szökésben van. Két halálos áldozata is van a frankfurti repülőtérnél kirobbant lövöldözések.

0